Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)
1883-07-29 / 30. szám
Hogy nincs különben a dolog s tökéletes igazság, hogy a lelkipásztorság nem egyenrangú egyéb más hivatalokkal, onnan bizonyos, mert más hivatalokhoz legalább is van annyi fizetés kötve, hogy biztosíttatik a tisztességes megélhetés, sőt némely hivatal jövedelmének feleslegei is vannak, melyekből tőkét gyűjteni, fekvőségeket szerezni is lehet ; mig ellenben a lelkipásztori hivatalról, fájdalom, ezt nem mondhatjuk, és továbbá, ha a lelkészség egyenrangú volna más hivatalokkal, azon esetben az ifjak inkább odasietnének, hol a megélhetés biztosabb, gondtalanabb és nem lépnének a lelkészi pályára, melyen legtöbb esetben tengődés és nyomor van részökre kilátásban, miből önként következik, hogy a lelkészkedés szükségkép bir valami oly sajátos jelleggel, mely őt más hivataloktól elkülöníti s magasztossá teszi, és ismét hogy ha a lelkészség más életpályával egyenértékű volna, azt is ugy kellene szervezni és biztosítani, hogy az azt viselő egyénnek, faluban és városban egyaránt rendesen és annalc idejében szolgáltassák ki fizetése. Úgyde azt látjuk, hogy mindezek nem igy vannak, hanem egészen ellenkezőleg. Ha például egy egyházmegyében (a nagy-szalontaiban) van 43 egyház, azok közt csak öt találtatik olyan, melyben a lelkészi fizetés az 1000 frtot meghaladja, a mi legjobb esetben 12u /0 ; a többi, vagyis 38, tehát 88% alatta áll s megyen le egyészen a 300 frtig, a mennyinél pedig egy posta-expeditornak és egy Írnoknak is több fizetése van, a kik bizonyosan nem tanultak annyit és nem töltöttek el éltök legszebb szakából 12—13 évet négy fal közt. Pedig a 300 forinton tengődő lelkész épen annyi ideig tanult, mint az 1000 forintjövedelmet élvező s maga az egyházi törvényhozás is jogélvezetet nem kötötte a fizetés mennyiségéhez, mert hiszen pl. a csekély fizetésű lelkész épen ugy egy szavazattal bir, mint a legtöbb jövedelmű lelkész, — mig ellenben a világi hivataloknál a fizetés mennyisége szabályozza a jogok élvezetét is. — A lelkész fizetését illetőleg továbbá, oly szabály — mely szerint havonként vagy évnegyedenként kapja a fizetését — nem létezik, ha van pénz, fizet az egyház, ha nincs, nem fizet; megtanulták őseink a 16-dik és 17-dik században s ő utánok tudjuk mi is, hogy ,,a hol nincs, ott a török ágyú sem talál." „Már csak szenvedjen velünk együtt tiszteletes uram !4 Í mondta egy izben egy öreg egyháztag. S kétségkívül a lelkész tűr és szenved, reménylvén békességes tűrésének nem földi jutalmát. Es ezen helyzeten se canonica vizitátió, se zsinat nem segit és nem is segíthet. A mi egyébiránt nem is csuda, mert sem a zsinat zöld asztalánál nem űlt olyan egyén, ki 300 forintos lelkészi' hivatalban volna, sem pedig canonica vizitátió teljesítésére olyan nem küldetik, hanem olyan egyén, kinek az efféle dolgokról nem hogy tapasztalata, de még fogalma sincs. Nagy, valóban nagy és figyelemre méltó igazság van abban, a mit a zsidókhoz irt levél Il-ik rész 18-dik versében olvasunk a Krisztusról : ^mert mivelhogy szenvedett, mikoron megkísértetett: azoknak is segítséggel lehet, a kik megkísértetnek." A kakucsi, dancsházai vagy gyoroki lelkészt tanácsbírónak vagy esperesnek nem választják meg soha, mert vannak nálok a nagyobb egyházakban szolgáló érdemesebb lelkészek, a minthogy igaz is ; és ez igy van mindenütt. Hogy jutna tehát eszébe az olyannak, ki minden hónap végén vagy elején megkapja a maga 50 vagy 100 forintját, arra gondolni, hogy váljon a kis egyházak lelkészei hogyan kapják, s egyáltalán kapják-e csekély fizetésüket avagy nem? Én merem állítani, hogy például, ha a zsinati tagoknak megmondom; uraim! nekem 1882-ről hátralékba van még az évi 305 frt évi fizetésemnek csaknem egy negyede 70 frt; 1883-ra pedig, noha ma már juiius hó 17-ilc napja van, nem kaptam még a folyó évi fizetésből sem többet 35 azaz harmincöt frtnál ; el nem hinnék, képtelenségnek tartanák ! Pedig ugy igaz az, a mint mondom és irom ! Kezemben van egy tiszttársamnak tegnap jött levele, melyben azt írja, hogy 95 frt 50 krajcárnyi negyedévi fizetését sokszor 15 részletben kapja ki! Mit tesz most már az ily anyagi viszonyok közt élő lelkész ? Vállal legjobb esetben magántanitást, hogy magát s családját fenntarthassa ; mert például, ha gazdálkodást akarna folytatni, sertést hizlalni, méhészkedni, kertészkedni, dohányt termelni stb., ahhoz mindhez pénz kellene ! De kérdem : ha quo fato pénzhez jutva, egyikbe vagy másikba bele fogna, hát megegyeztethető-e az a lelkészség méltóságával és természetével ? Holott a lelkésznek üzérkedővé lealacsonyodni nem szabad s másrészről, van, hogy hivatalát kellően betölthesse, elég tennivalója ! Politikai hivatalnokoknak, vasúti tisztviselőknek tiltva mindenféle üzlet és kereskedés, hivatalból elbocsáttatás terhe alatt; és egy lelkésznél váljon jól venné ki magát az efféle ? Hol kell több odaadás és önfeláldozás, mint a lelkészi pályán ? hogy nagy fontosságú hivatásának méltóképen megfelelhessen ! És elvégre is hát azért tanulta végig a gymnáziumot, bölcseleti és theologiai tanfolyamokat, s még azokon fölül a külföldi egyetemeket is látogatta a lelkészi pályára kerülő egyén, hogy mégis ne tudománya és életpályája után találja meg élelmét, a melyet szerzett és a melyre éveken át készült, hanem mellékkereseti forrásokat legyen kénytelen teremteni, oly foglalkozások után élni, melyeket nem tanult, melyekre nem készült,
