Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-07-29 / 30. szám

és a melyekre kevesebb tanulmány és kevesebb fáradtság is elég lett volna, mindenek felett pedig az ifjúi aranykor örömei iránti önmegtagadás nélkül régen eljuthatott volna azokra ? Hát azért tűrt, tanult, izzadt, fáradt, — Horácz szerint : „multa túlit fecitque puer, sudavit et alsit," — hogy mégis más foglalkozásra szoruljon önfenntarthatása végett ? Hát váljon rosszul lett volna informálva Pál apostol, midőn igy ir i. Kor. 9, 13 —14 versében: „Avagy nem tudjátok-e, hogy a kik a szent dolgokban munkálódnak, a szent helyből élnek ? és a kik az oltár körül forgolódnak, az oltárral együtt veszik el részöket ? Ekképen rendelte az Ur is azoknak, a kik az evangyéliumot prédikálják, hogy az evangyéliomból éljenek." Ezek után már kimondhatjuk a feltett kérdésre a feleletet, hogy a lelkészi pálya, átalában a protestánsoknál, — de különösen a reformátusoknál — 8

/io"e

d részben nem nyújt biztos megélhetést, nem annyiban, a mennyiben a mindennapi élet gondjaitól a lelkész felmentve nincs! Olyanná kell azért tenni a lelkészi állást hazánkban mindenütt, hogy az a megélhetést biztosítsa, hogy sem a s:ükség miatti aggodalom ne emészsze a lelkészt, se mellékes foglalkozások el ne vonják hivatásától, sem az ide-oda kapkodás által ne forgácsolódjék ideje és ereje, sem végezetre el ne kedvetlenedjék hivatalától! Bizonyára jól tudja mindenki és számot vet magával, midőn a lelkészi pályára lép s e világ szerint sem nagy tisztességre, sem dús jövedelemre nem számit; annyit mindazáltal hűtlenség vétke nélkül és felségsértési bűnbeesés nélkül kívánhat, hogy legalább tisztességes megélhetése legyen biztosítva. Es ez legalább is állásával épen nem disharmonizáló szerény kívánság! Ezért midőn nem lehet eléggé helyeselni azt a szabályt, mely a dunántúli református egyházkerületben érvényben van, hogy lelkészi állomás csak ott létesíttetik, hol 600 forint minimum biztosítva van a leli tész számára évi fizetésül : akkor másfelől beszüntetnék, eltörölnék részemről minden lelkésztanitóságot, nemcsak a fizetés csekélysége miatt pedig, hanem sokkal inkább a tiszamelléki református egyházkerület azon vezérelvénél fogva, hogy a lelkészi hivatalt viselő egyént nem engedném holmi hepciáskodó, üres fejű tanfelügyelő szeszély tárgyává alacsonyittatni. Hejh! ha egy tanácsbiróval vagy épen az esperessel bánnék úgy a tanfelügyelő, mint a szegény védtelen lelkésztanitóval, tudom, hogy nem maradna abban, de hát igy legfeljebb arra a példabeszédre reflektálhat a lehordott s lepiszkolt lelkésztanitó: „hjah paraszt, az már más !" Rács Károly, református lelkész. ISKOLAÜGY. Egy év a f.-baranyai tan. testület életéből. Fél év alatt két gyűlés. Egyik a másikat egészíti ki. A tavaszi közgyűlés egy sajnálatos incidens miatt félbe szakadt, a f. hó 16-án tartott nyári gyűlés pedig igyekezett amaz incidens kellemetlen következményeit eltüntetni, ezért kell megemlékeznünk mind a kettőről. Mióta ujabb keletű alapszabályaink utasítása szerint a f.-bar. tan. test. szervezkedett, s az elnöktől kezdve valamennyi tisztviselőjét saját tagjai közül választja, azóta, mint egyik igénytelen munkás, folytonosan részt vettem az egyesületi élet mozgalmaiban. Közvetlen közelről figyelhettem meg azon akadályokat, melyek tevékenységünk kifejtésében szárnyunkat szegték. Először és mindenek előtt, az egyházmegye jóakaratú figyelmét és érdeklődését hosszú időn át nem sikerült megnyernünk. Volt idő, midőn a tanítói kar törekvésének célja és őszintesége annyira félre- vagy épen nem ismertetett, hogy a tanügyi adminisztráció és a tanítás egyöntetűsége érdekében fölterjesztett indítványa egyszerűen elvettetett, s ugyanazon e. m. jegyzőkönyvben egy hasonló természetű, de más oldalról benyújtott javaslat egyhangúlag elfogadtatott. Magunk erejére voltunk utalva. ízetlen recriminációkba nem szeretek bocsátkozni, tehát nem kutatva a korábbi hideg közöny forrasa után, sietek kijelenteni, hogy az e. m. hangulata kedvezőbbre változott. A látszólagos s inkább csak képzelt ellentétek önként megszűntek. A tan. testületnek ezt a kedvező változást — természetesen — nagyobb szellemi munkásság kifejtésére kellett volna forditania Elnökei el is követtek minden tőlük telhetőt. Az ürességtől eleinte csak ugy kongó gyűlésterem mind népesebbé lett. Lassanként sikerült néhány munkara kész embernek a szárazabb szakgyulések iránt is érdeklődést kelteni, szóval a közöny jegét kikezdeni. A f. évben szerencsésen oda jutottunk, hogy be sem várva a nyári szakgyűlést, már a tavaszi közgyűlésen lett volna tartható egy par élvezetes előadas. Szép reményünk csakhamar füstbe szállt. Ugy a mult évben, mint az idén, akadt néhány renitens tag, kik, nem tudni, mi célból, jónak látták az eddigi békés állapotokat felzavarni s az éledező munkakedvnek szárnyát szegni. Mult évben a tanítói közgyűlés jkvileg megrótta őket. Felebbeztek az e. megyére. A tractus nem dicsérte meg a felebbezőket, de alkalmat vett kimondani azon elvi megállapodását, miszerint a tan. test. közgyűlése saját tagjaival szemben sem képezhetvén fegyelmi hatóságot, senkit sem róhat meg, nem vonhatja meg a szót senkitől, hanem az elnök —zavar esetén — a gyűlést felfüggeszti. Már akkor sokan hittük, hogy ezzel meg van vetve alapja a jövőbeli anarchiának. Föltevésünk helyes volt. A következmények igazoltak. A f. év tavaszán tartott közgyűlésen, átesvén már az adminisztrátiv természetű tárgyak nagy részén, hirtelenében egy olyan botrányos jelenet idéztetett elő, mely az elnököt azonnali távozásra kényszerité, a hátramaradtak elkeseredését pedig a legmagasabb fokra csigázá. Mind hiába! Dorgálni, róni senkit, szót megvonni senkitől sem szabad. Es mindezt előidézé egyetlen ember szenvedélyessége. Végre az alelnök felfüggeszté a gyűlést. Később ismét megnyitván, a tisztviselői kar egy-szálig lemondott s utánuk tisztséget senki sem vállalt. Utoljára a korelnök bezárta a gyűlést. Az e. m. mindenről jkvileg lőn értesítve, rámutat-