Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-01-21 / 3. szám

védre? Hisz az orvost sem a diploma teszi jó orvossá, de diplomája megnyugtató garantiát nyújt nekünk orvosi képzettségéről. Ma már minden pályán megkívánják a diplomát, a képzettség kitüntetését, vajon tehát egyedül a legfontosabb pálya, a tanári volna gazdátlan, hol nem diplomatikus egyén is boldogulhat vagy tán még inkább mint a diplomatikus ? Elmélkedjenek a dologról az illető körök ! Az irodalmi oktatás sikere függ az olvasmányok okszerű kiválasztásától is. Az olvasmányok helyes kiszemelése ismételt átolvasást, tanulmányozást, mindennemű (tartalmi, történeti, aesthetlkai, alaki) vonatkozásainak helyes, avatott felismerését és értelmezését kívánja ; ehez járulnak az Írásbeli dolgozatok, melyek lelkiismeretes, az ifjakra nézve gyümölcsöző javítása szintén időt igényel, már pedig oly tanárnak, ki egy osztályban latint, görögöt, magyart, történelmet, földrajzot tanit, aligha van minderre ideje, hisz csak a la- j tinnak alapos kezelése mennyi körültekintést, múltra irányuló ismétlést, jövőre vonatkozó figyelmeztetést igényel, mindezeket csak szaktanár teheti, ki tárgyát lelkiismeretes alapossággal alphatól ómegáig áttanulmányozta vagy a diploma megszerezhetése végett kénytelen volt áttanulmányozni. Hallom a gúnyos megjegyzést, hol van ily alaposan képzett szaktanár! Hát ugyan hol van alaposan képzett polyhistor?! líogy tehát az irodalmi oktatás gyümölcsöző legyen, szükséges felvennünk az egész stilistikát; a rhetorikát, poétikát s irod. történetet, a mai helyesen kifejtett alakjukban kell tárgyalnunk; az egész tantárgyat szakember kezébe kell tenni; szükségesek jó kézi könyvek s a tantárgy helyes beosztása. Szerintünk leghelyesebb volna ugy beosztani, hogy a három alsó osztályban befejeztetnék a nyelvtan s pedig I. osztályban 4 órával, de elhagynók teljesen ez osztályból a természetrajzot; II. s III. osztályban 3—3 órával; IV. 3. óraban tárgyaltatnék a stilistika első része V.-ben 3. ó. a stilistika második része; VL-ban 3. ó. rhetorika, VII. 3. ó. a poétika, VlII.-ban 4 órában az irodalomtörténet. Ajánljuk cikkünket a konvent figyelmébe, mely azt hisszük illetékes tanférfiak meghallgatása nélkül nem og ily fontos ügyben — tanterv — eljárni. ? KÖNY V1SMERTETÉS. „ Államfölséy és papuraloniEgyházpolitikai tanulmány. Irta Hegyi Pál a sSyllabus* és a porosz májusi törvények eredeti szövegével. Pozsony. 1882. Szerző sajátja. Ara 2 frt. Egyházpolitikai irodalmunkat túlságosan gazdagnak épen nem mondhatjuk ; oly munkák pedig, melyek önálló, eredeti gondolatok s uj elvek alapján behatólag foglalkoznának az állam és egyház közötti viszonyok rendezésével, a ritkább tünemények közé tartoznak. S mi örömmel üdvözöljük ez uttóbbiak sorában a föntebb címzett munkát. Már maga a könyv címe is gondolkodásra készti az olvasót s minthogy az államfölségben mindenki az államiság egyik lényeges attribútumát kénytelen látni, a papuralmat vele szembe állitva, oly kórállapotot jelöl szerző, melyről nem ok nélkül mondja, hogy kisebb-nagyobb mértékben a polgárosult világnak csaknem minden államán rágódik. Bizony rágódik a mienken is és épen napjaink eseményei arra vallanak, hogy bármily kíméletes módon fogjunk is ama kórállapot gyógyitgatásához, a hierarkhia, már félezredéves uralmának szilárdságában bizakodva, annak fönntartása érdekében készen áll a harcra Egészen igazat mond tehát szerző, midőn azt állítja, hogy a harcnak a hierarkhiával előbb-utóbb ki kell törni; mert az már tulajdonkép meg is van üzenve a »Syllabus« által, melynek tanai homlokegyenest ellenkeznek a korszerű államiság alapelveivel, lételemeiben támadják meg az államot és társadalmat. Erre a harcra akarja előkészíteni szerző az államot részint azon egyházpolitikai elvek megjelölése által, melyeket egyedül tart célhoz vezetőknek, részint pedig az eszmék és fogalmak tisztázása által, mely földerítse az egyház követeléseinek alaptalanságát s leszállítsa hangzatos jogcímeit valódi értékökre. Szerző fején találja a szeget, midőn minden baj forrását abban látja, hogy az egyház, melynek az általános és egységes világrend tényezői között szintén az állam souverain felügyelete alatt kellene szerepkörét betölteni, az alól már tettleg kivonta magát; az állam mellé, sőt sok esetben föléje tolakodott s nemcsak államot az államban, hanem államot képezve az állam fölött, tettleg rést ütött az állam megoszthatatlan fölségjogán. Igen érdekesen fejtegeti szerző az egyház szabadságát emlegető jelszavakat s kimutatja, hogy azok vagy üres frázisok, vagy némelyek, köztök b. Eötvös is, anynyira túlozták őket, hogy mellettök tönkre kell menni az állami fölségjog megoszthatatlanságának. Kereken hamisaknak állítja szerző azon nézeteket, melyekre a hierarkhia túlzott jogcímeit alapítja. »Nem igaz, úgymond, hogy a vallás kivül esik az állam körén : nem igaz, hogy nem az államnak kötelessége az ember valláserkölcsi érdekei fölött is a legfőbb őrködést gyakorolni; nem igaz, hogy az állam tartozik épen az ember legnemesebb lényét, erkölcsi kedélyvilágát az egyház korlátlan, kizárólagos rendelkezése alá bocsátani.4 Ezen hamis nézetek forrását szerző azon divatos tételben találja, hogy az államnak nincs vallása, s bármily különösnek látszik is, bebizonyítja, hogy a szó igaz értelmében csak az állam vallásos, a felekezetek pedig kisebb-nagyobb mértékben mind vallástalanok s köztök legvallástalanabb az, mely legtöbb üres catranggal teszi fölismerhetetlenné az általános és egyetlen emberi vallásnak azon tételeit, ,die werden besser gefühlt als gele-