Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)
1883-06-03 / 22. szám
az illetékes esperes ád igazolványt; is a lelkészválasztási kijelölő bizottságnak, melynek a hatáskörébe a pályázó minősitvényi fokának megállapítása nem tartozik, a pályázónak minősitvényi fokát ezen esperesi igazolvány szerint kell elfogadnia. A pályázatok addig, mig egyetemes egyházunknak netalán egy közös hivatalos lapja lenne, egyházkerületünk gyülekezeteire nézve költség kimélése tekintetéből, ha csak az illető egyház egyéb lap igénybe vételét is nem kívánja, kötelességszerüleg elég, ha csupán a ^Protest. egyházi és iskolai lap« ban közöltetnek. Azon kérdésre nézve pedig, hogy hát ha az esperes akar pályázni, ennek ki adjon s mi alapon minősitvényi bizonyítványt, kimondatott, hogy az esperessé való választatás első fokü minősitvénynyel ruházza fel az illetőt, de csak azon időre, mig az esperesi tisztet folytatja. Ezen nagyfontosságú munkálat készítése közben mintegy pihenőül a kevesebb vitára alkalmat szolgáltató jelentések vétettek elő. A május 24. és 25-iki ülésekben beterjesztett iskolai s egyéb jelentésekből kiemeljük a következőket. A népiskolákról szóló jelentés szerint a kerületben a lelkek száma 340.936; a tankötelesek száma 6—12 évesig 36.000, a 13 15 évesig 13.236. Tényleg iskolába jár a 6—12 évesek közül 33285, a nagyobbak közül 9737 ; s igy a 6—12 éves tanköteleseknek 92.46®/0 jár iskolába. A mulasztók az illető hatóságok által megintettek 100.839, megbirságoltattak 2500 esetben, figyelmen kivül hagyattak 33.350 esetben. A tantermek száma 425, a törvén)' kívánalmainak megfelel 256, részben megfelel 139, sehogy sem 30. A szorgalomidő 8 hónál kevesebb 41 tanteremben, legalább 8 hó 259-ben, 10 hó 125-ben. A növendékek száma a 80-at nem múlja felyül 271 teremben. 80-nál több 1 54-ben. Külön vannak a fiuk és lányok 184 teremben. Többé-kevésbbé teljesnek mondható a felszerelés 335 teremben, hiányos 82-ben, semmi 8 ban. Berendezett testgyakorló tér van 35 helyen. Az iskolák összes vagyona pénzértékben 1,283.715 frt; az iskolák összes jövedelme 254.212 frt, kiadása 269.315 frt. Képesített tanitó van 369, nem képesített 42, lelkésztanitó 14 A tanítás eredménye 89 teremben jeles, 149-ben jó. Az egyházkerületbeli tanitói fizetések összege 207.746 frt; a tanitók fizetéséből hátralékban van 4812 frt. A beterjesztett javaslatok folytán felhivattak nemcsak a lelkészek, de az e. megyék elnökségei is, hogy a tanitói fizetéseknek legalább az országos törvényben megállapított minimumig való felemelésén minden lehető eszközzel működjenek ; hogy a hanyag, kötelességmulasztó tanitók ellenében az előirt szigorral lépjenek fel; a 6-ik elemi osztályban tanítandó történelemre tan- és vezérkönyvül a Kiss Áron által kiadott „Kis Tükör« című munkában megjelent s Magyarország története és alkotmánytana8 és az általa s Mayer Miksa által kiadott s Vezérkönyv" ajánltatik ; az iskoláknak legalabb a legszükségesebbekkel felszerelése sürgettetik, és az illető egyházi hatóságok felhivattak az a felett való szigorú őrködésre, hogy ha az évi szorgalomidőt nem lehet is mindenütt 10 hónapra kiterjeszteni, de 8 hó legalább is legyen. A n.-körösi tanitó képezdéről beadott jelentés szerint : ezen intézethez rendes tanárúi közelebb megválasztatott Kovács Ferenc; az ösztöndíjak száma a H. Kiss Kálmán által tett »Lórántfy Zsuzs. emlék-alapítvány 4 -nyal szaporodott. A növendékek száma 66 volt, a konviktusban 40 növendék havi 5 frtért ebédet, vacsorát kapott, ösztöndíjat élvezett 19 növendék, összesen 165 frtot; taneszközökre, jelesen könyvekre, zeneszerekre, természettani tárgyakra 1030 frt fordíttatott. Tanítóságra kibocsáttattak 28-án, képesítő vizsgálatot tettek s oklevelet nyertek 23-an, visszautasittattak 9-en. Az ujabb miniszteri rendeletre való tekintetből terv készült a képezdei tanfolyamnak 4 évre való berendezésére ; a következő év átmeneti év leend. végleges intézkedést azonban csak a többi kerületekkel egyetértőleg az egyetemes tanügyi bizottság fog tenni. Az egyház, mint tanhatóság a f. évi aug. 12-én tartandó országos tanitói gyűlésre Joó István debreceni és Kiss Kálmán n.-körösi tanárokat jelölte ki küldötteknek. A kerület négy teljes, egy 6 és egy 4 osztályú közép tanodájában s a kecskeméti jogakadémíában működött összesen 53 rendes és 41 nem rendes s illetve vallás tanar, volt 1290 növendék s így 29-cel több, mint az előző évben. Kun-Sz.-Miklóson rendes tanárúi megválasztatott Horváth József Kecskemét városa ujabban egy jogakadémiai tanárszék fenntartását magára vállalta. A pesti theologiai tanintézetben volt a mult évben 49 növendék, a folyó évben van 50. Segélyezésre lakáson, fűtésen kivül kiosztatott 508 frt ezenkívül, a folyó évben 25 ifjúnak van nevelői tanitói állása, melyekből havonként átlag 15-17 frt s így egész éven át mintegy 300—350 frt jövedelmet élveznek. A dunamelléki tanári gyámegylet vagyona 38.821 frt. A közelebbi évben kilencen élveztek nyugdíjat összesen 2200 forint erejéig. Olah Karoly n. kőrrs' ének- és zenetanár a használatban levő összes református halotti énekes könyvekből a szebb és használtabb darabokat összegyűjtvén, s a zenei részt is kellően átdolgozván, a kerülethez felterjesztette. Ez azt az e. kerületi énekügyi bizottságnak kiadatni rendelte, mely ha azt alkalmasnak találandja, a kerület gondoskodni fog, a templomi uj énekeskönyv elkészülte előtt is, annak mielőbbi kiadatásáról. Ezután tárgyalás alá vétettek a konvent által a kerületekhez áttett tárgyak. Az anyakönyvnek egyenlővé tétele érdekéből mindegyik esperes felhivatott, hogy a megyéje területén hasznalatban levő anyakönyvek mind egyikéből egy-egy példányt a püspöki hivatalhoz terjeszszenek be, innen pedig terjesztessenek fel azok a konventhez, hogy így aztán ezek alapján egy lehetőleg célszerű minta készíttethessék. A váci siketnéma intézetnél tett alapítványok ügyében utasíttatik az e. kerületi levéltárnok, hogy keresse elő és mutassa ki, hogy kerületünk részéről a jelen század eleje óta a mondott célra mily alapítványok tétettek? A 46-ik pontra, vagyis a vasárnap megünneplésére vonatkozólag határoztatott, hogy egyik kerületi jegyző a dunamelléki ker. jegyzőkönyvei alapján terjeszszen a konventi elnökhöz kimutatást a felől, hogy kerületünkben mi történt ez ügyre nézve e tekintetben. S minthogy a vasárnap megülése ügyében kinevezett bizottság elnöke Tóth Fer. meghalt, helyébe elnökül Koncz Imre s egyik bizottsági tagul Szőts Farkas neveztettek ki. A 48. sz. alatt a Németh István-féle hagyatéki ügyben hozott határozat tudomásul vétetik. A zsinati költségekről szóló 62. és 63. p. alatti határozatok tudomásul vétetnek, és a ker. pénztárnok utasitatott a fentlevő hátralék kiegyenlítésére. A lelkészképesitő vizsgálatok egyenlősítése ügyében hozott 67. sz. határozat mielőtt valósíttatnék, beváratik a theologiai intézetek tanterve s szervezése iránti intézkedése a konventnek. A missió és nyugdíjintézetre nézve hozatott hatá-