Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-05-13 / 19. szám

Az esperesek azok, kik folytonos érintkezésben a törvény közvetlen végrehajtóival, a presbyteriumokkal, ezeket utbaigazitani és a nehéz feladatban való buzgó eljárásra ösztönözni, lelkesíteni hivatvák. A jövő évi visitatió alkalmával az esperesek már számon fogják kérni a presbyteriumoktól a körlevélben szivükre kötött közalapügy mibenlétét. Tegyük fel, hogy a presbyteriumok meghajolva az egyházi legfőbb hatóság törvényerejű rendelete előtt, megtették hűségesen kötelességüket, s a hívek pontosan befizették járandóságaikat ; vegyük fel továbbá, hogy pl. a kecskeméti egyházmegye kebelében csakugyan begyűltek az onnan várható ezerek: akkor, a kisebbségi vélemény szerint, az esperesnek más teendője nem lesz, mint hogy a begyűlt összegeket mindenestül felküldje az állandó végrehajtó bizottság felügyelete alatt álló központi pénztárba. Időközben bekövetkezik az egyházmegyei közgyűlés, s ekkor Szolnok, Tápió-Szele, Gyöngyös, Szánk, Kerekegyháza szegény egyházak folyamodnak segélyért, melyet annál biztosabban várnak, minthogy a hívek országszerte, még az ő szegény egyházaikban is arra a célra adakoztak. Azonban az egyházmegyének egyéb segédforrása nem lévén mint a hívek adakozása, ezek pedig egyházak segélyezése címén a lehető határig már igénybe vétettek: az egyházmegyei gyűlés nem tehet majd egyebet, mintj hogy szükséget szenvedő egyházait, melyek hozzá folyamodtak, kérelmükkel az országos közalaphoz utasítja. Ámde itt meg az a baj, hogy azon 300 frton alóli egyházakhoz képest, melyek Erdélyben, Abaujban stb. száz számra tengődnek, a kecskeméti egyházmegye legszegényebb egyházai még mindég tűrhető állapotban látszanak lenni, s így évek múlhatnak, mig csak egyre is rákerülhetne a sor a központban. A végrehajtó bizottság is kétségkívül tudni fogja, hogy szegénység és gazdagság nagyon viszonylagos fogalmak; de épen mert ilyenek, valamely egyház szegény voltát csak azok állapithatják meg az igazságnak megfelelőleg, kik annak viszonyait saját körükben és apróra ismerik. Igen, de ilyesmit öttagú bizottságtól az egész országra nézve ugyan senki sem várhat. Akárhogy legyen, annyi tény, hogy évek múlhatnak el a nélkül, hogy a kecskeméti egyházmegyebeli szegény egyházak a legkisebb segélyben részesülhetnének; addig pedig az egyházmegye kénytelen lesz szükséget szenvedő egyházainak szemlátomásti pusztulását nézni, a nélkül, hogy segítségükre lehetne, nemcsak, hanem még azonkívül a közalap részére törvény szerint a hívekre eső járulékokat is köteles lesz ama szegény egyházak tagjain megvenni. A viszonyok ilyetén alakulása mellett a közalap, mig egyfelől, megengedem, nyomort enyhítene, boldogítana, ahol legnagyobb a szükség) de másfelöl épen ott idézne elő közelégedetlenséget, a honnan jövedelmének leginkább kellene befolynia. A fősegédforrások pedig e képen mindinkább apadván, épen azokra nehezednék az intézmény terhe, kiknek segélyezése végett létesült, s így nem sokára oda érne a dolog, hogy a hívek többsége nagyobb hévvel sürgetné az intézmény eltörlését, mint a milyennel várta létrejöttét. E miseriák sehogy sem következhetnek be, ha a többségi vélemény jutván érvényre, a közalap kezelése decentralisáltatnék. Ez esetben a fenntebb például felhozott kecskeméti egyházmegye a kebelében gyűlt segélypénzek Y4

-ének feléből fiók közalapot teremtene, a másik felét pedig a folyamodó szegény egyházak segélyezésére forditaná, mi okvetlen azt eredményezné, hogy egyfelől a hívek, jótékonyságuk áldásos következményeit közvetlen környezetükben tapasztalván, megelégedéssel kezdenék tekinteni, a mit addig vállaikra sulyosodó tehernek néztek; másfelől a segélyre szorult egyházak, ha az egyházmegyei csekély fiókpénztárból nem részesülhetnének is kielégitő segélyben, megnyugodhatnának | mégis annyival inkább, minthogy fennmarad még részükre ugy az egyházkerületi fiókalaphoz, mint a központi közalaphoz való folyamodás. íme, halvány bár, de hű képe a két vélemény szerint okvetlen alakulandó kétféle helyzetnek. Az egyik helyzetben az intézmény lassú elsorvadása, a másikban valószínű felvirágzása várható. A választás nem nehéz. Ha a kisebbségi vélemény védői tán azzal biztatják magokat, hogy nem lehet jövedelmi fogyatkozás, mert a szentesitett zsinati törvények bíróilag is végrehajtathatók: ne feledjék, hogy a bírói végrehajtások sűrűbben ismétlődve az amúgy is hanyatló egyházíasságot végkép elölnék, s hogy ezzel egyházunk anyagi existentiájának gyökere metszetnék. Másrészről kétségtelen, hogy ha a többség véleménye szerint intéztetik el a kérdés, a siker közvetlen szemlélete a hívek buzgóságát élesztvén, a tehetősb egyházmegyékben könnyen oda fejlődhetik a dolog, hogy a fél jövedelem, mely a központba beszolgáltatik, többre menne, mint a mit a másik mód szerint összesen be lehetne haj, tani, ugy hogy ez esetben szó szerint valósulna, a mit Hesiod paradaxon képen ugy fejez ki, hogy a fél nagyobb az egésznél (rthiov r]giov rcavvog)' Ezek után Filó barátomnak a mult számban közlött cikkére nézve rövid lehetek. A kérdés