Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-05-13 / 19. szám

úgy föltéve, a mint cikke elején F. fölteszi, hogy t. i. „a domesztikai jövedelem megosztható-e vagy nemvagy sokat mond, vagy semmit sem mond. Mert ha ezt jelenti: váljon a közalap felosztható-e úgy, hogy egyes részei más célokra fordíttassanak, mint a melyeket a törvény kijelölt: akkor többet mond, mint a mit valaki állított; ha pedig azt akarja mondani, hogy szabad-e a bejött pénzeknek a törvényben körül irt célokra való kiosztásánál az illető helyhatóságok közvetítésével élni ? akkor, igaz, hogy erre nézve a törvény nem rendelkezik, de nem rendelkezik azért, mert magától értetik, hogy igen is szabad, nemcsak, hanem tekintve azt, hogy az intézmény felvirágzása a helyhatóságok jóakaratától függ, az ügy érdeke követeli, hogy a segély kiosztása, részben legalább azoknak közreműködésével történjék. Ha tehát F. úr fejtegetései eredményét e szavakban foglalja össze : s

hogy a mi a zsinati törvényben van, az mind a közalap egysége és osztatlansága mellett szól; s csak a mi a törvényben nincs, azt lehet annak megosztása mellett felhozni erre mi csak azt mondjuk, hogy a közalap egysége nem abban áll, hogy feladatai egy helyen oldassanak meg, hanem abban, hogy jövedelme egy és ugyanazon célra fordittassék! Hasonlóképen a közalap oszthatatlansága nem abban áll, hogy egy helyre legyen központosítva, hanem hogy ne fecseréltessék többfelé, többféle célokra. Gondoljon csak Filó barátom egy kicsit az egyház egysége és egyetemessége tantételére. Váljon abban áll-e az, hogy egy helyre legyenek az egyes egyházak mind központosítva, és nem abban-e, hogy egy és ugyanazon üdvözítőbe vetett hit és annak tanításaitól várjuk mindnyájan, kik keresztyének vagyunk, a föld egész kerekségén üdvözülhetésünket ? E hit egyik szent okmánya ezt is mondja : „a betű megöl, a lélek pedig megelevenít." Ez legyen jelszavunk a jelen kérdésben is. Ballagi Mór. ISKOLAÜGY. A vallástanítás a népiskolában. (A budapesti evang. esperességi tanitóértekezleti gyűlésen 188:2. oct. 11., dec. 7. és :21-én pontonként megvitatott és elfogadott értekezés,) (Folytatás.) Itt e pontnál kell megemlítenem azt is, hogy miként vélekedem a képekről. A képek ellen, ha jók, semmi kifogásom se lehet, sőt igen alkalmas eszközökül tekintem az iskolai vallásoktatásnál, különösen az alsóbb fokon, és pedig a bibliai történetek tárgyalásánál. Ezek felhasználására nézve pedig azt tartom célszerűnek, hogy csak minekutána az elbeszélt és elemzett történeti anyag az elő és irott szó segítségével kellőleg a lélek elé állíttatott, csak azután mutattassék fel és állittassék szem elé jó képben annak egy vagy másik momentuma. Jó kép alatt pedig nem azt értem, hogy az művészi kivitelű legyen, még pedig azért nem, mert pium desideriumnak látszik előttem népiskoláink anyagi környülállásainál fogva ily képek beszerzése : hanem jó képnek már azt is elfogadom, ha rajta a történeti hűség vagy valamely erk. és hitbeli igazság szemetszuró s visszataszító megsértését nem látom, bármily egyszerű vonásokkal állítja is elő a valóságot. Ellenben rossz kép az mind, akármely művészi kéz vonásaival dicsekedjék, a melyen egy vagy más tekintetben hazugságot fest és mutat a vakmerő képzelet. Igazolva van tényleg ezen én egyéni álláspontom helyessége a bibliai képekkel szemben már azzal is, hogy pl. Mehner Vilmosnál Budapesten megjelenő „Aranybibliából4

, a mely t. i. nem egyéb, mint feltüntetve a biblia a legnagyobb művészek képeiben, egyszerre egy külön kath. és egy külön protestáns kiadás jelenik meg. Avagy nem nyilvános bevallása-e ez annak, hogy bár legnagyobb művészek remekei ezek, mégis sérthetik egyik vagy a másik hitbeli meggyőződést í Engem például mindig sért, ha látom Istennek kiábrázolasát, akármely művészi kivitelben, vagy Jézusnak az égbe emelkedését és a légürben lebegését, vagy díszkoszoruzott fejét, vagy a szárnyas angyalok seregét stb. Igy pl. a Mehner-fele képek prot. kiadásában ott van Dittrich Keresztélytől (1712+1774) Kain és Ábellal egy képen maga az Ur Isten is. Különben, hadd szóljon mellettem egy, az egész művelt világ előtt jelesnek, bölcsnek s Krisztus igaz tisztelőjének ismert tiszta eszű férfiú. „Azok a képek*, úgymond Channing, „melyeket nagy művészek Jézusról reánk hagytak, tévútra vezettek minket. Ugy mutatják fel őt, mint a kinek fejét dicsfény környezi, a kegyelem és fenség ruhájába van öltözve. Holott Jézus szegény ember volt, ugy élt és do'gozott, mint egy ácsmester, s ruházkodott, mint a kikkel együtt fel. nevekedett.4 És avagy nem szól-e mellettem és Channing felfogasa mellett a legújabban nyilvánult európai közvélemény, mely Munkácsy Krisztusában hívebb képét latja az Istenfiának, mint az eddigi művészek altal képzelt és festett Istenemberben. Most még azt sem hagyhatom szó nélkül, hogy váljon helyes-e a bibliai történetek szövegébe nyomni képeket ? Határozottan azt kell felelnem, hogy nem helyes ; mert az mindig a figyelemnek a szóbeli előadástol elvonását fogja előidézni, és megesik, hogy épen a legmeghatóbb pillanatban. Nem hiában ajánlottam már fennebb, hogy a kép csak az előadás után mutattassék elő. És még egy megjegyzést látok itt helyén valónak, azt, hogy valamint a szemléleti oktatáshoz készült egyéb képek egész sorát falra felfüggeszteni célttévesztő dolog, ugy azon képen a bibliai képek közül csak egy vagy két, egymást kiegészítő képet vélek egyszer-egyszer előmutatandónak és egy ideig kifiiggesztendőnek. Ideje már, hogy áttérjek a bibliai történetek tanításánál felmerülő ama második kérdésre, mely támad azok megválasztását és sorrendjét illetőleg. A ki már tisztában van azzal és határozott állást foglalt el arra nézve, hogy itt nem a történet tudása és elbeszélése a fődolog, hanem a vallásos érzület ápolása s fejlesztése, az minden túlságos aggódás nélkül fogja kiválasztani a bibliai történetek közül azokat, a melyek céljának legjobban megfelelnek és mellőzni fogja mindazon elemeket és függelékeket, melyek tán a helyett, hogy erősítenék a gyermeki lelket, inkább felesleges teherként nehezednének rá, vagy tán épen attól, a mi lényeges, fordítanak el figyelmét és emlékezetét.