Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-04-15 / 15. szám

tudósitsa, hogy vereshagymát küldjön be, ha nem ment kézhez, akkor foghagymát stb. A tanúk bejöttek, letették az esküt, s a gazember felmentetett. Azt mondhatná valaki, hogy én ezeket csak úgy álmodtam. Épen nem. Saját szemeimmel láttam számszerint 41 ilyen nagyszerű levelet, és szolgáltattam egy más paptársammal a törvényszék, illetőleg a curiától delegált vizsgáló biró kezébe. Mikor a felmentés megtörtént, magam kérdém az elnöklő birót, ki egy igen komoly, humánus és szigorú erkölcsű öreg ember: ugyan édes uram, hogy tudták ezt az akasztófát felmenteni egymásutáni öt bünperben ? A kitűnő elnök azt mondá, hogy ő tökéletesen meg van győződve arról, hogy az isten sohse verné meg azt a birót, aki azt a gazembert azonnal minden kihallgatás nélkül felakasztatná ; de hát volt tanuja mindenre, azok megesküdtek mindenre, s iel kellett a törvény értelme szerint menteni. Fentebb kálvinista embert említettem, hogy t. i. köztünk is mennyire elharapódzott ez a korruptió. Igen, mert engemet élettapasztalataim arról győztek meg, hogy kiki olyan lelkiismeretű emberré növekedik, a minővé saját hitvallása növeli. A pápista ember buzgóságosan begyónja bűneit, papja absolválja, s nyugodt lélekkel távozik dolgára, leszámolt istennel és lelkiismeretével könnyen, utólagosan. A zsidó, a megtisztulás ünnepén elmondja a „khol-nidre<

-t, s utánna teszi, hogy mindazon esküvések, szerződések, fogadások, káromkodások, hazudozások, átkozódások stb. stb., (s isten tudja még mifélék nem !), a miket ő az előtte álló évlen tesz vagy mond, legyenek semmisek, a mint hogy ezennel semmisek is! Ez is leszámol istenével és lelkiismeretével könnyen, előlegesen ! Hanem ez a mi jó kálvinista népünk, kit mi folyton folyvást Istenre, annak örök igazságára, a drága lelkiismeret-szabadságra figyelmeztetünk ; kinek az eskü szentségét a káté-magyarázatban lelkére kötjük; kinek csontokat összerázkodtató hangon dörögjük lelkébe az apostoli szavakat : ^próbálja meg kiki magát, és ugy egyék abból a kenyérből, és ugy igyék abból a pohárból* ; kit a földporáig megalázódott magábaszállás között ekként gyóntatunk : ^Örök, mindenható, felséges ur isten, én szegény erőtelen bűnös ember, vallást teszek te szent felségednek előtte, mert én tégedet megbántottalak sok különféle bűneimmel, úgymint" stb., mi módon istentelenedhetett el annyira, hogy leteszi a törvényszéki esküt egy pár forintért? Ennek más okát nem látom, mint azt, mert a modern állam a legszentebb eszközt anynyira mindennapivá tette, s oly könnyelműen alkalmazza, hogy a gonosz a maga mentségére, a haszonleső, a gyomros, az enni-inni szerető a maga hasznára és delectáláscira a legkönnyebb szerrel fordíthatja. Csak ezt tarthatom okául annak, hogy mind keresztyén vallású emberektől, mind zsidóktól számtalanszor hallám, hogy ezt a modern esküformát nem is tartják esküvésnek. Hajdanta irtóztató dolog volt az, midőn a vizsgáló biró bevezette a jegyzőkönyvbe, hogy „fatens juratus, examinatus et fassus est." A zsidó ma nevetve teszi le az esküt. Nekem káplán koromban volt egy megrázó esetem. A szolgabírói hivatalnak egy öreg zsidót kellett bizonyos főben járó ügyben megesketni. Az öreg zsidó megajánlá az esküt, de kiköté, hogy saját vallása szerint tehesse le Rabbi nem volt közelében, a szolgabíró azt mondá, hogy a plébánust fogja elhivatni, erre az öreg zsidó azt felelte, hogy annak kezébe nem teszi le, mert a plébánus nem hiszi a Mózest, hanem a kálomista papéba leteszi. Nekem kellett elmennem, palástot Öltöttem, fiatal, tapasztalatlan ember voltam, s midőn a vén zsidó jött ki elém az udvarra, s isten szabad ege alatt mezítláb, fedett fővel, halotti lepellel fején s nyakába, mondá el utánam azokat az irtózatos szavakat ; megrendült bennem a lélek, s pár órai elmélkedésre, imádkozásra volt szükségem, mig rendes nyugalmam helyre állott. Nevessetek ki érte, de nekem még ma is borsódzik a hátam, ha erre gondolok. Ki-ki olyan lelkiismeretiivé növekedik, a minővé hitvallása neveli. Nem hiában hivtak minket kezdetben lugubris kálvinistáknak, minket a mi hitvallásunk komolyakká, szigorú erkölcsüekké, kényes lelkiismeretüekké nevelt. S ma már ? A modern állam hitvallása nagyon elliaszontalanitott bennünket. Egy országos hirű papunk mellett káplánkodván, midőn az első esketést nekem kellett