Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-04-15 / 15. szám

tudósitsa, hogy vereshagymát küldjön be, ha nem ment kézhez, akkor foghagymát stb. A tanúk be­jöttek, letették az esküt, s a gazember felmen­tetett. Azt mondhatná valaki, hogy én ezeket csak úgy álmodtam. Épen nem. Saját szemeimmel lát­tam számszerint 41 ilyen nagyszerű levelet, és szolgáltattam egy más paptársammal a törvény­szék, illetőleg a curiától delegált vizsgáló biró kezébe. Mikor a felmentés megtörtént, magam kér­dém az elnöklő birót, ki egy igen komoly, hu­mánus és szigorú erkölcsű öreg ember: ugyan édes uram, hogy tudták ezt az akasztófát fel­menteni egymásutáni öt bünperben ? A kitűnő el­nök azt mondá, hogy ő tökéletesen meg van győződve arról, hogy az isten sohse verné meg azt a birót, aki azt a gazembert azonnal min­den kihallgatás nélkül felakasztatná ; de hát volt tanuja mindenre, azok megesküdtek mindenre, s iel kellett a törvény értelme szerint menteni. Fentebb kálvinista embert említettem, hogy t. i. köztünk is mennyire elharapódzott ez a kor­ruptió. Igen, mert engemet élettapasztalataim arról győztek meg, hogy kiki olyan lelkiismeretű em­berré növekedik, a minővé saját hitvallása növeli. A pápista ember buzgóságosan begyónja bűneit, papja absolválja, s nyugodt lélekkel tá­vozik dolgára, leszámolt istennel és lelkiismeretével könnyen, utólagosan. A zsidó, a megtisztulás ünnepén elmondja a „khol-nidre< -t, s utánna teszi, hogy mindazon esküvések, szerződések, fogadások, káromkodások, hazudozások, átkozódások stb. stb., (s isten tudja még mifélék nem !), a miket ő az előtte álló év­len tesz vagy mond, legyenek semmisek, a mint hogy ezennel semmisek is! Ez is leszámol istené­vel és lelkiismeretével könnyen, előlegesen ! Hanem ez a mi jó kálvinista népünk, kit mi folyton folyvást Istenre, annak örök igazságára, a drága lelkiismeret-szabadságra figyelmeztetünk ; kinek az eskü szentségét a káté-magyarázatban lelkére kötjük; kinek csontokat összerázkodtató hangon dörögjük lelkébe az apostoli szavakat : ^próbálja meg kiki magát, és ugy egyék abból a kenyérből, és ugy igyék abból a pohárból* ; kit a földporáig megalázódott magábaszállás kö­zött ekként gyóntatunk : ^Örök, mindenható, fel­séges ur isten, én szegény erőtelen bűnös ember, vallást teszek te szent felségednek előtte, mert én tégedet megbántottalak sok különféle bűneim­mel, úgymint" stb., mi módon istentelenedhetett el annyira, hogy leteszi a törvényszéki esküt egy pár forintért? Ennek más okát nem látom, mint azt, mert a modern állam a legszentebb eszközt any­nyira mindennapivá tette, s oly könnyelműen alkal­mazza, hogy a gonosz a maga mentségére, a ha­szonleső, a gyomros, az enni-inni szerető a maga hasznára és delectáláscira a legkönnyebb szerrel for­díthatja. Csak ezt tarthatom okául annak, hogy mind keresztyén vallású emberektől, mind zsi­dóktól számtalanszor hallám, hogy ezt a modern esküformát nem is tartják esküvésnek. Hajdanta irtóztató dolog volt az, midőn a vizsgáló biró bevezette a jegyzőkönyvbe, hogy „fatens juratus, examinatus et fassus est." A zsidó ma nevetve teszi le az esküt. Ne­kem káplán koromban volt egy megrázó esetem. A szolgabírói hivatalnak egy öreg zsidót kellett bizonyos főben járó ügyben megesketni. Az öreg zsidó megajánlá az esküt, de kiköté, hogy saját vallása szerint tehesse le Rabbi nem volt köze­lében, a szolgabíró azt mondá, hogy a plébánust fogja elhivatni, erre az öreg zsidó azt felelte, hogy annak kezébe nem teszi le, mert a plébá­nus nem hiszi a Mózest, hanem a kálomista pa­péba leteszi. Nekem kellett elmennem, palástot Öltöttem, fiatal, tapasztalatlan ember voltam, s midőn a vén zsidó jött ki elém az udvarra, s is­ten szabad ege alatt mezítláb, fedett fővel, ha­lotti lepellel fején s nyakába, mondá el utánam azokat az irtózatos szavakat ; megrendült bennem a lélek, s pár órai elmélkedésre, imádkozásra volt szükségem, mig rendes nyugalmam helyre állott. Nevessetek ki érte, de nekem még ma is borsódzik a hátam, ha erre gondolok. Ki-ki olyan lelkiismeretiivé növekedik, a mi­nővé hitvallása neveli. Nem hiában hivtak min­ket kezdetben lugubris kálvinistáknak, minket a mi hitvallásunk komolyakká, szigorú erkölcsüekké, kényes lelkiismeretüekké nevelt. S ma már ? A modern állam hitvallása nagyon elliaszontalanitott bennünket. Egy országos hirű papunk mellett káplán­kodván, midőn az első esketést nekem kellett

Next

/
Thumbnails
Contents