Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-04-01 / 13. szám

datával sem birt, hogy egyházat lelkészi befolyás nélkül kormányozni nem lehet. A napokban hallottuk tekintélyes világi egyéntől, egyházmegyei tanácsbirótól, hogy egy egyházmegye legelső egyházában szolgáló debreceni káplánból lett lelkész, midőn leányegyházában egy általánosan tisztelt kitűnő anya, fiatal nő, férjet, kis gyermekeket hagyva hátra, halt el, a halotti szertartás végzésére meghivatott, és kellemes szeptemberi időben az udvaron feltett avult rozzant kalappal, ahoz hasonló öltözetben, oly semmit mondó beszédet tartott, hogy az összegyűlt hitfelekezetünkhöz tartozó nagy uri közönség, a jelenlevő más felekezetű és nemzetiségű sokaságtól szégyelte saját vallásának szertartását. De számtalan hasonló példákat sorolhatnánk fel, s nem az iskolai nevelés, különösen a gyakorlati lelkészet tanitásának hiánya látszik-e mindenik esetnél ? Gyakorlati lelkészet teendőit miként taníthassa alaposan az, ki előtt a gyakorlati tér terra incognita? és sem szónoki képességgel, sem az előfordulható eseteknek megismertetésével, az azokban való eszélyes alkalmazkodásokkal és a követendő jellemmodorral nem tud példát mutatni tanítványainak ? A példaadásnak, mindennapi szemléltetésnek e téren legnagyobb és legmaradandóbb hatása lehet, a mint azt sok jeles gyakorlati lelkészet tanáráról tudhatjuk. Ismételten hangsúlyozzuk hogy mi Cs. urnák sem tudományos elméleti képzettségében, sem jellemtisztaságában nem kételkedünk, csak e tanszék betöltési képességét kell mind a megvá lasztatásánál követett eljárásból, mind a tanítványok bizonyságtételéből kifogásolnunk. Es ez utóbbi bizonyságtételt sem kicsinyleni, sem ignorálni nem lehet, mert theologus ifjainknál már arra az ítélő tehetség elég fejlett, és ezekből lesznek a jövő lelkészei. Nem vonjuk kétségbe, hogy van eset reá, miszerint a gyakorlati térről valasztott tanár sem bizonyul mindenkor alkalmatosnak, de több alapja van mindenesetre azon következtetésnek, hogy inkább lehet a gyakorló lelkészek, mint kezdő ifjak kozől alkalmatos egyént választani e tanszékre. Epen azért, mert a lelkészképzésnél e tanszék legnagyobb horderejű, nagyon vigyázva és alaposan kell megválasztani arra az egyént. Nem láttunk-e példát, hogy egy tévesztett választás még ily esetben is egy nemzedék csalódását idézte fel ? nem volt-e rá eset, hogy a tanár hosszas pályáján gunytárgya volt a közvéleménynek ? s bizonynyal merjük állítani, hogy theologus ifjaink egy homilétika, liturgika, morál, kura pasztoralis kézi könyvének magán tanulmányozásával, a gyakorlati lelkészeinek csak félévi provinciális közvetlen szemlélésével, hasonlíthatatlanul többet tanultak volna, mint az olyan tanár éveken át tartó testölő, lélekfárasztó diktálva Íratásából, s a studium egyszerű szószerinti elismétlésébői álló magyarázatából, és az előadás hibás szerven is alapuló komikus alkalmazásából. A gyakorlati lelkészet tanári székénél az elméleti képzettség mellett szerintünk megkívántató kellékek : jó szónoki tehetség, ehhez szükséges testi szervezet, előadási képesség, jellemerő, a hivatal iránti szeretettől áthatott szellem, és a lelkészi hivatal sokféle gyakorlati teendőinek alapos ismerete, annyira, hogy ebben szaktekintély legyen. E képességeket a tanári széken fejleszteni, tökéletesíteni nincs alkalom és idő, a kísérletek is az ifjúság képzésének kárára vannak, s ha idővel sikerülne is elérni a célt, de a célig való futás hosszú ideje alatt a kísérletnek egyoldalú képzettségű vagy épen tájékozatlan nemzedéke megy keze alól a bizonytalanság ingatag tapogatózásával kormányozni az üdvkereső lelkek társaságát. E székre már csak kész férfiú állhat, itt a lelkészi élet gyakorlatának tüzpróbáján átment és a szükséges kellékeket megszerzett egyéniség töltheti csak be az ő tisztét. Szerencsénk az, hogy népünk zöme a vallás dolgában nagyon türelmes, majdnem közönyös, Önmaga sem ismeri a lelkészi hivatal által betöltendő igényeit, egy jól elmondott prédikációval és kifogástalan erkölcsi élettel legtöbbször megelégszik papjánál. Szabad-e nekünk magunknak megelégedni ennyivel ? De már tudjuk, hogy a közép osztály nagy része lenézi a papot nemcsak azért, mert fizetett szolgának tartja, hanem főként azért, mert nincs kellő társadalmi míveltsége, maga alkalmazási képessége. Hol, kitől tanulja ezt, ha nem az iskolákban, hol egész ifjúságát eltölti ? Mutat ugyan fel egyes példákat az élet, akik meg tudják szerezni részint természetes hajlamuk, részint családi környezetük, erős elhatározásuk segítségével e kellékeket, ezek kivételek, a legnagyobb rész ezek hijjával van. Milyen az iskolai nevelés, tanitás minálunk? Van egy központi rendező körünk, mely azon meggyőződéstől van áthatva, hogy az egész egyházkerület csak ő érette alakult, ez hit alakjában átmegy a tanári kar nagy részének Önérzetébe s lesz belőle önhittség, a tanulókkal pedig rideg, szeretetlen bánásmód, a középiskolai osztályokban némelyektől jó adag durvasággal telítve. Még az érdem, hogy választott kegyenc tanulók sem igen vannak, de általános szeretet sem jellemzi a nevelés és tanitás körüli eljárást; — hogy az iskolában nem csak gépiesen tanulnának, hanem nemes bánásmóddal, mívelt jóakarattal neveltetnének is az ifjak, hogy a haladó társadalom kívánalmainak megfelelő általános míveltség elsajátítására alkalmat keresnének és adnának a tanárok : arról nálunk legtöbben meg sem emlékeznek. Ha egyes kivételek vannak, ezek az áradattal szemben nem tarthatják fenn az egyensúlyt, s ha nem elég óvatosak, még az elfojtott ifjúi hév szabadságra vágyó, de ferde irányban nyilvánuló érzületének gunytárgyául is szolgálhatnak. Ilyenre eset humánus és szeretetteljes nevelés tapasztalatai között nem lehetne. Kényszerű szolgálmányként eltölti az ifjú iskolai éveit, megtanulja jólrosszul penzumait a könyvekből, Írásokból, de az iskolai falain kivül levő életről nagyon kevés vagy téves fogalommal bír. Az ilyen lelkésznevelésből mi következik? pusztán kenyérkereseti pályának fogja az illető hivatalát tekinteni, s kilépve a világba az elébe irt szabályokat ridegen megtartva végzi az azok által kimutatott kötelességeket, lelkének nincs heve, nem csügg : előszeretettel hivatalának teendőin. Más pályán is sze' rencsétlennek tekinthető, a ki csupán testi kenyérért él és dolgozik, ezen a pályán bűnössé lesz önmaga, bűnössé lesz, a ki hiányosan nevelte, oktatta. És a ki mások illetékes tagadó bírálata után is azt hiszi magáról, hogy ő képes a leendő lelkészeket gyakorlatilag tanitani, — az olyan vagy önhitt, vagy nem ismeri teendőinek lényegét és horderejét, tertium non datur. Az exegezist, egyháztörténetet, hittant s ennek minden részét lehet az egyháznak századokon át kifejlett hitelvei alapján és történeti fejlődése szerint egyéni felfogás és képzettség mértékével magyarázni, tanitani: a gyakorlati lelkészetet a folytonosan fejlődő életszükséghez, társadalomhoz s azok követelményeihez kell alkalmazni, ehhez terjedelmes praxis kell. A többi tudományokban alapot szerez a tanuló ifjú az élethez, ez a rész már határozottan kell, hogy magát az életet tárja fel és mutassa meg a leendő lelkészeknek, a kiktől az élet a többi tudományokból, szerzett elvont igazságok helyes alkalmazását követeli. Olyan formának tűnik fel a gyakorlati theologia pusztán elméleti kérdéseinek fejtegetése