Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-04-01 / 13. szám

kének múltja. Azt mondja cikkíró a kívánalom sajátságos színben tünteti fel a tanári hivatalról való fogalmat sat. Megjegyezzük, hogy a szabály erre nézve a régebben beigtatott rendes tanárokra szól, itt még régi beigtatásról szó nem lehet, és egyáltalában tagadjuk azt, hogy ha a tanügy érdeke hozza magával, a tanárt egyik székről más hason szaku székre át ne tehesse az egyházkerület, Talán csak nem jutottunk még oda, hogy az egyházkerületnek nincs rendelkezési joga a debreceni tanárok felett ? Hát a lelkészek állása milyen ? ezek között is vannak sokan oly képzettséggel bírók, a kik egy színvonalon legalább is állanak a tanárokkal, s épen leggyakrabban a miatt, hogy a tudományt nem tudják a gyakorlati téren érvényesíteni, ki vannak téve bántalmazásnak, sértegetésnek annyira, hogy vagy önérzetüktől sarkalva mennek egyik helyről a másikra, vagy itéletileg rendeltetnek el, és sem törvény, sem hatalom nincs, a mely megvédelmezze az eshetőségek ellen. Ismerünk főiskoláink között olyat, melynél a szakképzettségre és képességre oly keveset tekintenek, hogy a tüzetesen mathesisre készülő férfiút megtették theologia tanárának, meg is látszik következménye; lehet-e ilyet tenni egyházunk érdekeinek tudatával ? A mi a ,Sárospataki lapok* lelkészek feletti eshetőleges bírálatát illeti, boldog tájékozatlanságban van annak irója, ha nem tudja azt, hogy épen a mi helyzetünk az, mely a leggyakorabbi és legilletéktelenebb bírálatoknak van alávetve ; hallaná csak itthon vagy egyházmegyei gyűléseken, mit követnek el a szegény papsággal; mennyi méltatlan, alaptalan vádnak, kritikának lehet egy falusi pap alávetve ? s legtöbbször még csak morális elégtételt sem kap ; alig van egyház, melyben egy-egy papmaró ne lenne, s olvadná csak annak a lisztáján, miként vannak kvalifikálva a lelkészek ? Szó sincs róla, vannak olyan lelkészek, a kik méltán elitéltetnek, de állítjuk, hogy ezek nagy részénél a hibák alapját a hiányos iskolai nevelésben és tanításban lehet keresni. Gyümölcséről ismeritek meg a fát. Bizony a közöttünk élő, sárospataki iskolából kikerült lelkészek is érzik és beismerik, mily kevés gyakorlati ismerettel léptek ki a gyakorlati lelkészet tanári oktatása alól, pedig szorgalom és tehetség hiányáról sem vádolhatók, mert kitűnő osztályzattal is el voltak útravalóul látva. Nem kicsinylése-e az a papi hivatalnak, midőn nagy részben csak felületesen képzett egyénekkel töltik azt be, és nem megérdemlik-e a papi testület kiválóbb tagjai azt, hogy közülök alkalmaztassák a méltó és képes egyén a gyakorlati lelkészet tanszékére ? Ennyi reflekszióval tartoztunk még a Sárospataki lapoknak ; iskolai részrehajlással sem vádoltathatunk, mert Debrecen, Patak, Pest képviselve vannak lelkészi körünkben s egyhangú véleményünk nyilatkozik e sorokban. Érvül hozta fel cikkíró, hogy az illető kiválóan erre készült, külföldön 2 évet töltött, majd 4 évet mint segéd és helyettes tanár ; ugy látszik épen az idő alatt ismerték fel olyannak, mint a kit először nem is ajánlhattak. Továbbá azt mondja, hogy „ha nem Demostheties is, de alapossággal tudja fejtegetni a gyakorlati theologia elméleti kérdéseit, az a gyakorlati utasításadási képesség könnyen megszerezhető lesz.« Nem hisszük, hogy e szavak gyakorló lelkész tollából folynának, vagy ha igen, ugy ezen is látszik az iskolai tanítás hiánya. Mi nem állítjuk magunkról, hogy ismerjük a gyakorlati lelkészet minden teendőit, sőt elismerjük, hogy egész életünkön át tanulnunk kell azt, s ime itt az mondatik, hogy a gyakorlati lelkészet terét nem ismerő tanár, a gyakorlati hittan elméleti kérdéseit fejtegetni tudván a gyakorlati utasítás adási képességet könnyen megszerezheti. Ugy látszik nagyon különbözőleg fogjuk fel a lelkész gyakorlati feladatát. Nem állítjuk, hogy a jó szónoki képesség a gyakorlati lelkészet tanáránál egyedüli, hanem főhellék. Nekünk az ige csaknem kizárólagos fegyverünk, ezt hasznaim tudni templomban és azon kívül, beszédben és írásban legelső gyakorlati feltétel, e nélkül vagy ennek hianyaban elmondhatjuk, hogy semmik vagyunk; ehhez járul aztán az emberekkeli bánásmód, lélektani ismerő képesség, sziv, lélekszükség felfedezése, kielégitése, megnyugtatása, a tévedők, elvetemültek, csalódottak megtérítése, vigasztalása; de ki tudná elsorolni, azt csak az élet mutathatja fel, arra csak az élet képes tanítani bennünket, s ha erre előre, oktatva, példákkal, esetekkel előkészítve nem vagyunk, hányan fognak tapogatózva tévedezni. Ne becsüljük túl azt a külföldi látogatást. Több haszna lenne, ha ifjaink előbb itthon ismernék meg népünk, egyházunk viszonyait, a hajlamot, erkölcsöt, vallásos életet, s azután mennének ki külföldi egyetemekre. Onnan tudományt hozhatnak, de gyakorlati haszna van-e ? Elmondtuk már egy alkalommal, hogy más állami, társadalmi viszonyok, más vérmérséklet, égalj van ott. Valamint ami magyar nemzetünk specialitás a nemzetek között : ugy egyházi életünk is speciális tanulmányozást követel, ha abban gyakorlati téren sikeresen akarunk munkálkodni. Nézhetjük mi az edinburgi egyház csillagos egét, mig szemünk annak fényében ábrándozva elmerül, magyar ref. egyházunknak lábaink előtt fekvő szétszórt rögei között csak botorkázni fogunk vagy épen orra esünk. Nem kicsinyeljük mi a külföldi egyetemek látogatását, szerencsés, a kinek módja és alkalma van szellemi latkörét azokban szélesbiteni, csak hogy többnyire két téves következménye szokott lenni a látogatásnak, vagy mint egykori tanárunk mondá — a ki nem visz, nem hoz onnan, vagy ki hoz, minden áron át akarja ültetni az idegen növényt a nélkül, hogy az itthoni talajt, időviszonyokat számba venné. Gondoljuk meg, hogy egyházunk közönségének 90% földmives, alig van egy-két gyülekezet tisztán kvalifikált tagokból, —a tős-gyökeres magyar népnek kell ugyan nekünk lelkészeket képezni, de itt-ott, sőt mindenütt akadnak mívelt családok is egyházainkban, azok igényeit sem lehet figyelmen kivül hagyni; a népért, a népnek kell élnünk, de a míveltség és tudományosság színvonalán is ugy kell állanunk, hogy a nagyok is tanulhassanak tőlünk. Tehát nagy mértékű követelménye van irántunk a társadalomnak, ezért minél alaposabban kell előkészíteni a lelkészeket. Tudjuk, hogy egyházaink kormányzását tényleg a lelkészek vezetik, ezek ismerik baját, hiányait, ezek látják át saját korlátolt képességüket, s ha csak túlönhittség nincs bennök, be is valljak, és lelkészi testületünk önvallomása az, hogy az iskolából teljes tájékozatlansággal lépnek ki az életbe. Szomorú példák mutatják mind lelkészeknél, mind egyházaknál a következményeket. Lehetetlen, hogy pár példát ne mutassunk be Ismerünk lelkészeket, kik 12 évig tanultak a debreceni főiskolában, első évtől utolsóig kitűnően végezték tanulmányaikat, s mert az emberekkeli bánásmódban járatlanok, az összeszerzett igen is sok elméleti tudományt nem tudták átvinni az életbe: a legcsekélyebb egyházakban nyomorognak. Tudunk reá példát, hogy egy népesebb, de vegyes elemekből álló egyházban levő lelkész belefáradva a sok zavaroskokodásba, hivatalosan kinyilatkoztatta, hogy ő az egyház kormányzásától való felmentetését kérelmezni fogja, hogy neki ott csak prédikálni kelljen, tehát még annak tu-