Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-03-11 / 10. szám

volna kimondaniok, hogy minő legyen ezen középiskola s igy azon szegény miniszternek, ki ezen feladatot magára fogja vállalni — én nem merném azt magamra vállalni — utmutatást adni, hogy tudja mihez tartani magát: legyen az gymnázium egy klasszikus nyelvvel, legyen reáliskola latin, francia nyelvvel. Egységes középiskola — lejárt eszme, mely nem fog uj életet nyerni, kivéve oly államban, vagy társadalomban, mely munkaorganizációt s uj kasztrendszert fog behozni. Szeretném megtudni, hogy állami vagy mily természetű legyen ezen középiskola, mert a különvéleményből azt is lehet következtetni, hogy azt ad libitum mindenki tarthatja, azt is, hogy csakis állami legyen. A különvélemény nagy súlyt fektet a tulterheltetés panaszára, azt állítván, hogy a törvényjavaslat azt számba nem veszi; de én e vádat utasíthatom a különvéleményre. A túlterhelés ügyét igen jól ismerjük, sajátságos, hogy midőn arról panaszkodnak, ugy szólnak, mintha a régi rendszer alatt — abszolúte nem kellett volna a gyermekeknek tanulni, én pedig azt mondom, hogy kiben ambicio volt, annak rendkívül sokat kellett tanulni, s hogy a fiuk a hatodik osztályból, melylyel a gymnázium végződött a filosófiába valóságos nervozitással mentek át, annyira féltek az úgynevezett felsőbb oktatástól, különösen a mathematikától. De lássuk, honnan jön a tulterheltetés ? Vajon a tárgyak sokaságától? Bizonyára nem. Tehát mit kell tenni a tulterheltetés megszüntetésére ? Ki kell jelölni a mértéket minden tárgynál, mi csak a tanintézetek helyes vezetése s igazgatása által történhetik. Legyen jó igazgató, aki a tanárokat dreszszirozza, hogy egyöntetűen működjenek, aki képes legyen diszciplínát tartani. De soha sem fogjuk e célt elérhetni, ha a különvélemény értelmében a tanárokat szabadon bocsátjuk s a tanítási szabadságot ugy értelmezzük, hogy a tanár — a maga tantárgyát a többitől függetlenül — saját belátása szerint kezelheti, mert azon szabadság, melyet önök a tanárnak adni akarnak s melynél fogva mindenki csakugyan saját studiumát fogja a főtantárgygyá emelni, az fogja a tulterheltetést tetézni. A különvéleménynek, ha szabad mondanom, politikai része nyilatkozik az érettségi vizsga ellenőrzése s a képesítés ellen. Különösen kifogásolják a kormánybiztost — már pedig itt épen a hitfelekezetek érdeke s mondjuk szuszceptibilitása kontempláltatik, — hogy a netalan más felekezethez tartozó tankerületi főigazgató helyett küldethessék ki oly férfiú, ki az illetőknek ne legyen ellenszenves és az illető felekezethez tartozzék. Nem is intézkedik ő ott, csakis ellenjegyzi a bizonyítványt, a nélkül jelenlétének nem volna értelme, de ha valakinek joga van ellenjegyezni a bizonyítványt, a logika törvényei szerint kell, hogy adott esetben joga legyen azt meg is tagadni, miből semmi baj nem eredhet, mert mindkettőnek joga van apellálni. Ami mar a képesítést illeti: uraim, lényeknek, valamint intézeteknek, melyek nem léteznek, nem lehet jogot adni, — hiszen ha az egyházak s felekezetek oly felsőbb iskolákat állítanak fel, melyek tanárokat képeznek rendszeresen : a törvényhozás ott tanárképesitő bizottságok felállítását nem fogja akadályozni. Mi a különvélemény azon vadját illeti, hogy a törvényjavaslat policiális szellemű és praeventiv cenzúrát akar gyakorolni, annak valóban komoly érteime sincsen, de erre most már nem reflektálok, azt másokra bizom, hogy ez irányban felszójalásomat kiegészítsék. Végre még a kérvényekre kell reflektálnom. Tartalmuk igen különböző, én csak azok egyikére akaró a t. ház figyelmét felhívni, mert kimagaslik a többi közül nemcsak a tónus által, melyben tartva van, hanem azáltal is, hogy félig kérvény, félig polemizáló emlékírat, mely nemcsak a képviselőházhoz, hanem a kormányhoz, sőt ő Felségéhez is benyujtatott s mely nem ugyan az egész világban — de a német világban mint vádirat cirkulált. Nem szólok a tónusról, melyben irva van, melyben a tények ismerete nélkül bírálja a közoktatási bizottság eljárását, panaszkodik, hogy véleményét nem hallgatták ki, pedig a közoktatási bizottság épen ugy meghívta az erdélyi evangelikus superintendenciát, mint más egyházi hatóságokat, — én pedig midőn a felügyeleti jogról a felekezeti hatóságokkal tanácskoztam, hivtam meg Theutsch superintendens urat, de ugy látszik, hogy zokon veszi, hogy a törvényhozás nem alkudozik a szász evangelikus superintendentiával, mint státussal a státusban, reánk fogja, hogy mi a katholikusoknak kedvezményeket nyujtunk, minek nyoma sincsen a javaslatban. Ezen emlékiratot jellemzi az államhatalomnak negációja; ezen felfogás szerint az erdélyi evangelikus egyház oly korporáció, melyet az állam nem is érinthet s miután az iskolaügyet egészen azonosítja az egyházzal, — annálfogva az államnak semminemű joga nincsen az erdélyi szászok középiskoláihoz, az erdélyi szász gymnáziumok fenntartói szuverén urak, irányukban az állam semminemű felügyeletet nem gyakorolhat. Jellemzi továbbá ezen emlékiratot a horror a magyar állam és a magyarság iránt. E megjegyzésem azonban nem vonatkozik sem a képviselőházban levő t. erdélyi szász képviselőkre sem az egész szász népességre, csakis azokra, kik ellenünk a tüntetéseket Németországban inszcenirozták. S mi szolgáltat arra alkalmat ? Nem tetszik nekik a magyar nyelv tanítása, ignorálván, hogy nálunk a német nyelv tanitása is obligát tantárgy, mert mi szükségesnek találjuk annak tanulását, mert kulturnyelv s mert mi a monarchia német tartományaival is összekötetésben vagyunk, hol az államnyelv a német. Már ha a mi fiaink németül tanulnak, vájjon nem szükséges-e, saját érdekeiket tekintve, hogy az ő gyermekeik magyarul tanuljanak ? A közoktatási bizottság csakis ezen szempontot tartotta szemmel, midőn a magyar irodalomnak magyar nyelven tanítását a két felső osztályban javaslatba hozta ; mert ily rendszabály nélkül, a mint tudjuk, a magyar nyelv tanitása irott malaszt marad. A főpanasz azonban a képesítési vizsga nyelvére vonatkozik, — e panasz azonban a légből merített, mert a miniszter őket tiz éven át dispenzálhatni fogja s ha e tíz év nem nevelne, mint hinni akarom, egy uj, magyarul értő nemzedéket gymnáziumaikban, ám legyen, én azt hiszem, hogy a törvényhozás méltányos lesz szükség esetében még tovább is dispenzálni. Miben áll tehát igazi félelmük? Mert a törvényjavaslat meghagyja a német tannyelvű iskolákat, meghagyja az egyházi hatóságok autonómiáját, csakis az 1791. törvényes diszpozíciókat praecizirozza — félelme tehát a szász egyháznak, i-őr, hogy azon rendszer, mely szerint gymnázium s a cura animarum össze van kötve, hogy tanárból okvetlenül lelkész kell hogy legyen, megzavartatik, 2-or, hogy papjaikat s tanáraikat nem fogják kizárólág külföldön azaz a német egyetemeken nevelhetni. Ezt előidézni nem fekszik a törvényjavaslat intencióiban, mert mi nem avatkozunk semmiféle egyház egyházi dolgaiba, s én nem akarom akadályozni, hogy bárki :t egyetemeken tanuljon ; de megengedem, hogy