Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-02-18 / 7. szám

lóban dicsérendő célok, és unitárius atyánkfiai elismerést érdemelnek, hogy bár egy maroknyi az egész sereg, a Királyhágón innen levők pedig még alig tesznek számot és mégis oly sokoldalú tevékenységet fejtenek ki. Van tudományos egyházi irodalmuk, s van a nagy közönség számára irodalmi közegük. Mi magyar reformátusok tanulhatnánk tőlük. Mi két millió lelket számlálunk híveinkül, és alig tudunk valamit felmutatni, a mivel irodalmi téren népünk vallás erkölcsi élete fejlesztésére hatást gyakorolnánk. S a mi történik is e tekintetben, nagyrészt nem a mi, hanem skót rokonaink érdeme. De talán épen azért, mert az unitárius atyafiak ezen működése iránt nagy elismeréssel viseltetünk, de meg mivel ezen füzetek a mi számunkra is irvák, mert hiszen egyik céljuk az unitárius vallásos eszméknek és hitelveknek a más vallásuakkal való megismertetése, megengedtetik nekünk, hogy ezen füzetkére néhány észrevételt tegyünk. Ezen mostanában megjelent füzetke szerintem mindkét célját teljesen eltévesztette. Az ebben foglalt első értekezés, illetve felolvasás a bibliáról szól, de hogy ebből a hitrokonok szellemi élvezetet nyerjenek, nagyon kétlem, hogy pedig a más felekezetűek ebből az unitárius vallásos eszméket megismerhessék, határozottan tagadom. Kuszáltabb, zavartabb eszméket ily mennyiségben s ennyi ellenmondást 20 lapon nem egy könnyen lelhet az ember. Az első értekezés kezdődik a biblia iránti mély s őszinte tisztelet kifejezésével; mert csak mint a mult emléke is, a biblia szent könyv. Az igaz — folytatja szerző — hogy a bibliát „olvashatjuk tán ritkán, s el is temethetjük a régiség maradványai közé : de legalább gyengéd kézzel s tiszteletteljes szavakkal fogjuk eltemetni ; sírja szentelt emlékektől fog illatozni s emlékkövére ezt irjuk: „Itt egykor atyáink imádkoztak.« No az ilyen tiszteletet nem igen köszönjük meg. Ha különben valakinek ilyen a tisztelete a biblia iránt, hát mi megengedjük ezt is. Hiszen vannak sokan, kik ezt a tiszteletet is sokalják ezen elavult könyv iránt. De különben a szerző sem akarja a bibliát eltemetni, mert „a biblia még nem halt meg; szellem van e könyvben, mely még elég hatalmas befolyásolni a szívet, oktatni a kedélyt (?)« Még? De tíz sorral meg hátrább már fordul a nóta s ekként hangzik: „A biblia nem csak élő, de az halhatatlan. Élni fog, a míg az emberiség él ; túléli a vallásokat, a nemzetek bukását.« S honnan a bibliának ezen tartós élete? Miféle egy könyv hát ez? Jer, lássuk ezen eddigelé tévesen ismert felekezet tannézetét. „A biblia csak annyiban isteni kijelentés, a mennyiben emberi mű. Tagadom, hogy a biblia természet feletti kijelentéssel bírna, de örömest megengedem, hogy az egy kijelentés, abban az értelemben, a melyben az egész emberi történelem nem egyéb, mint Isten könyve . . . Visszautasítva tehát minden természetfelettiséget, ugy tekinthetjük a bibliát, mint a gondviselés által vezetett emberi történelem különös jelképét.'1

Különös jelkép ! Nehezen tudom felfogni, de mégis sejtem, mit akar mondani ; hanem fordítok a következő (io-ik) lapra, ott meg azt a definitiót olvasom : „A biblia a lélek történelmének egyik része, mely földi anyától születve, mennyei atyát keres, s végtelen bölcseség által vezetve végre szerető hitet nyer a mennyei atyaságban a Jézus tanításai és embersége által (Ez nagyon szép lehet, de még csak nem is sejtem az értelmét.) A biblia nem a kijelentés monopoliuma, hanem az Isten egyetemes igéjének jelképe.« Most meg az Isten egyetemes igéjének jelképe! Nem értem, még ha a világosító hasonlatot hozzá olvasom is: „ép ugy, mint a templom kupolája jelképe a mindent átölelő égnek.4

Már itt azután magam is azokra a szavakra fakadok ám, melyeket a 8-dik lapon olvashatni, a hol az értekező a protestánsok azon elvét cáfolva, hogy ezek a biblia értelmét teszik vallásuk alapjává, így sóhajt fel: ,De hogyan találják meg a betűk, szavak és mondatok értelmét, ha azokat gondolattá és érzéssé nem magyarázzuk, s hogyan magyarázzuk, ha nem a csalatkozható érv gyakorlása által?4

Hát bíz én sehogy sem vagyok képes az idézetteket megérteni, a mig azoknak értelmét magamnak érzéssé nem magya\ , rázom. De térjünk még vissza az első jelképhez : Ott igy folytatja szerző: „Más vallások szent könyvei is ép oly fenségesek lehetnek, mint ez. Más nagy próféták is lehettek oly, vagy legalább hasonló bölcsek és szentek, mint a nazarethi Jézus. De azok még sem állhatnak velünk oly szoros viszonyban, mint a mi bibliánk, és mint a ker. hit nagy alapitója. Midőn e könyvben az embernek századokon át haladó ösvényét nyomozom, sa vallásos öntudat fejlődését kisérem ; midőn egy oly életben, mint Jézusé, az egyéni ember tehetségét s a lélek végtelen forrásait és képességeit fölfedezem: határtalan reményem és hitem támad, hogy a szenvedés, bűn és zűrzavar között is egy isteni bölcseség működik, mely rendet hoz elő a zavarból, világosságot a sötétből s életet a halálból. Becsülöm e történelmet, nem azért, mert egyedül szent, hanem mert megértem belőle azt, hogy minden történelem mikép szent, és hogy a növekedő ember nyilatkozata egyszersmind az Isten kijelentésének is nyilatkozata. Midőn az emberiség folytonos haladását elgondoljuk, midőn látjuk, hogy egy ellenállhatlan iránytörekvés mozog az emberi tapasztalat változatos folyamán : midőn felfogni próbáljuk a nagyságot és dicsőséget, a mely felé e törekvés a jövőben is működni fog : ekkor magasztos felfogást nyerünk amaz örök lényről, melyet amaz egyetemes biblia — a természet és az ember — kijelentett. Epen mint a sziklák lábaink alatt rendszeres és fokozatos fejlődésről beszélnek : ugy mutatja a biblia is az emberi természet növekedését a barbarizmus és babona korszakain át a szellemi emberségbe.4 Ennek a hosszú idézetnek az értelmét azután szíveskedjék a kegyes olvasó magának a csalatkozható ész gyakorlata által gondolattá és érzéssé magyarázni, mert különben épen ugy nem ért belőle semmit, mint a mi-