Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-02-05 / 6. szám

nyel. Letevén az érettségi vizsgát, a lelkületének leg­megfelelőbb lelkészi pályát választá. E célját elérendő, Pestre ment a theologia hallgatása végett, hol úgy a tanari kar, mint az itjúság osztatlan szeretetét, szor­galma, komoly, szelíd magaviselete által megnyerte, osztálytársai közt az első helyet kiküzdve, azt mind a négy éven keresztül megtartotta, mint IV-ed éves növendék a seniorságot is viselvén. Elhagyván az in­tézetet, Abonyba ment Antos János kecskeméti egyház­megyei segédgondnok úr gyermekei mellé nevelőül, hol a család általános szeretete és becsülése mellett töltött 3 évet, és az alatt mind a két papi vizsgát ki­tűnő eredménynyel letette. De már nevelősége ideje alatt mutatkoztak a kórtünetek, melyek ismerői keblét fájdalommal tölték el, — a tüdővész pusztító nyomai mind jobban-jobban mutatkoztak a gyenge testalkaton. Abonyból hazajött Kőrösre, hogy a nevelői fáradságos munka után, a családi kör szeretete s nyugalma mellett visszaszerezze erejét. Ámde a tauulás ingere itt sem hagyta nyugodni, folytonos olvasgatásban és tanulásban töltötte idejét, mely amúgy is nagyon megtámadott egész­ségét teljesen aláásta. A remény, e hű barat, legutolsó percéig sem hagyta el; nem hitte baját oly komoly­nak ; élénk színekkel festé maga elé a jövőt, lelkesedve beszélt terveiről, a csendes falusi parochiaról, — nagyobb gyülekezetbe gyenge hangja miatt nem vágyván, — ama szép és nemes tervekről, miket ott kivinni fog. A sors nem úgy akará Mult hó 14-én a 27 éves itjú jobb létre szenderült. Temetése 16-án, környékbeli segéd-lelkész társai, és nagy közönség részvéte mellett ment végbe. Legyen áldott a korán elhunyt jeles ifjú emléke 1! Nagy Imre, ref. s. lelkész. ADAKOZASOK. Az esztergomi ev. reform, gyülekezet részére e hó 2 2-éig adakoztak (II-dik közlemény) Bőnyi ref. egyh. 10 frt, Marcelházi reform, egyház 3 frt 34 kr., Nemes Oroszi ref. egyház 4 frt 12 kr., Besei ref. leány egyház 8 frt, (melyhez járult Varga István 3 frt, Bartha Sándor I frttal), Nagy Peszeki ref. egyház 5 frt 63 kr., Izsai ref. leány egyház 12 frt 65 kr., (melyhez járult Nagy Pé­ter 2 frt, Soós Ferenc 1 frttal), Sztehlo János eperjesi ágost. lelkész ur gyüjteléke 4 frt 50 kr., Líng Adolf tapió szentmártoni ev. lelkész ur gyűjtése 4 frt, (Maller Lajos 1 frt, Szabó Albert 1 frt, Fejős István 1 frt, Láng Adolf 1 frt,) Lábatlani ref. gyülekezet ívén 13 frt 68 kr.. Búcsi ref. gyülekezet ívén 26 frt, Agói ref. gyülekezet ívén 10 frt 2 kr., Tisza-Vezsenyi ref. gyüle­kezet 7 frt 27 kr., Alistáli ref. gyülekezet ívén 9 frt 28 kr., Szent-Györgyi (Pozsony m.) ev. gyülekezet 5 frt, Aranyosi ref. gyülekezet ívén 3 frt, Tárkányi (ko­máromi) ref. gyülekezet ívén 3 frt 57 kr., Szigethy Já­nos etei ref. lelkész I frt, Magy. Sooki ref. gyülekezet ívén 16 frt 80 kr., Ékeli ref. gyülekezet ívén 2 frt 10 kr., Debreceni ref. főgymnasium tanári kara 13 frt. Rév-Komáromi ref. gyülekezet ívén 62 frt 89 kr,, (ehez já­rultak a kisebb adományok mellett: Pap Gábor supe­rintendens 5 frt, Fogthüy Dénes 2 frt, Nagyvasvári Sándor 2 frt, Konkoly Balázs 50 kr., Molnár Ádám 1 frt, Hefler Szilárd 1 frt, Szikra Andrásné I frt, Haj­ber Alajosné 1 frt, Boros Károly 1 frt, Penthe Boldi­zsár 1 frt, Száki Dénes 1 frt, Nagy Antalné 1 frt, Vajda Péterné 1 frt, stb.) Bokodi ref. gyülekezet ívén 1 frt 80 kr., Kétyi ref. gyülekezet ívén 64 frt 4 kr., (ehez járultak a kisebb adomanyok mellett: a ref. egy­ház 5 frt, a község 5 frt, Molnár Dénes lelkész 3 frt, Szalmá János 4 frt, Tankó András 2 frt, Haraszti I. 1 frt, Vida István 1 frt, Tankó István 1 frt, Tóth Sándor 1 frt, Mikos András 1 frt, Bahák József öreg 5 frt, Zsiros Dávid biró 10 frt, Nagy Béla jegyző 3 frt, Vida Julianna 1 frt, Bohák János 1 frt, Karó József 1 frt, Bernáth Máté 1 frt, Pap János zsellér 2 frt, Huszár Kálmán tanitó 1 frt,) Bodméri ref. gyülekezet 4 frt, Farnadi ref. gyüle­kezet ívén 40 frt, (ehez járultak a kisebb adományok mellett: Tolnay Dénes lelkész, Berényi Mihály, Csernák András, Fazekas János ifjú, Fazekas Péter, Tóth Zsu­zsánm, Tamás János, Fazekas Zsuzsánna, Fazekas Esz­ter, Csernák Julianna, Berényi Mihályné, Pap Tamás, Pap Tamásné, Ördög János, Kis István, özv. Kis An­drásné, Pap Zsuzsánna, Tóth Sára 1 — 1 frttal, Kis Já­nos 3 frttal, özv. Kis Istvánné s a gyülekezet pénztára 2—2 frttal), Héregi ref. gyülekezet ívén 7 frt 18 kr., Adáz-Teveli ref. gyülekezet ívén 6 frt, 91 kr., —Titai ref. gyülekezet 40 frt, Tatán egy valaki 1 frt 26 kr., Pátkai ref. gyülekezet 2 frt, Nagy Kálnai ref. leány gyülekezet 14 frt 59 kr., Garan Mikolai ref. leány egyház 16 frt 20 kr. Bars Füzes Gyarmathi ref. egyház ívén 12 frt 18 kr. Duna Mocsi ref. egyház gyűjtő ívén 8 frt, Duna Radványi ref. egyház ívén 3 frt, Mádi ref. egyház ívén 9 frt 23 kr., (ehez járult a kisebb ado­mányok mellett: ifjú Domonkos Zsigmond 3 frttal) Szent-Péteri (Komárom) ref. egyház ívén 11 frt 50 kr., Ipoly Pászthói ref. egyház ívén 10 frt 38 kr., Vámos Miko­lai ref. fiók egyház gyűjtő ívén 5 frt 50 kr., (ehez já­rultak a kisebb adományok mellett; Kádár István 1 frt, Kanos János 2 frt, Geszthelyi Gyula I frt) Páli Lajos, tatai esperes. A domesztika számára: Gyarmathy József jós­vafői lelkész kártyázó társaságban krajcáronként gyüj­j tött adomány 2 frt 20 kr. Az országos prot. árvaházra : Göncy Benő ge­dellői ref. leik. a mult évi confirmáltak részéről 4 frt I kr. Szeril c. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos : JDr. DBa.lla.gri DEUTSCH M.-féle művészeti intézete Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents