Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-02-05 / 6. szám

lett tőlünk több buzgóságot a gyámintézet iránt?* „Zsáskó (árvái egyház) templomát alapjából javitni óhajtván, a G. A. egylettől e célra 16 marknyi segélyt kapott 1 Azon egylettől kapta azt, melynek híre s dicsősége nagy hűhóval hirdettetik a föld legtávolabb vidékéig!4 „Te szegény Zsáskó ! hát te bizony szépen gondoskodó uraknak ajánltattál pártfogásába ! Ezek ugyan szívökre vették a te szegénységedet ! De hát, csak te magad vagy annak oka ! miért nem hangoztattad, hogy te a magyarizmusnak oltárt építeni, a magyarságnak védbástyája lenni akarsz 1 ? Ha azt teszed, biztosan számolhattál volna jelentékeny gyámolitásra.* „De hát, akkor is hallgassunk hát, a mikor már annyira vagyunk, hogy a Jézus Krisztus dicsősége helyett a magyar molochnak kell dicsőségét keresnünk és hirdetnünk? Hát jó, hallgassunk ; de akkor ne is panaszkodjunk, ha ezentúl még inkább sújtanak bennünket; mert „volenti non fit injurial* A mult év ok'. 23-án N.-Szombatban tartott e. gyámintézeti közgyűlés ezen qualifikálhatlan, az elvakító fajgyűlölet által szaturált és diktált, a gyámintézet jó hírnevén csorbát ejteni szándékozó kifakadások ellen tiltakozó szavát felemelvén, az emiitett lap szerkesztőségét oda utasította, hogy a gyámintézetnek valamint a G. A. egyletnek is legközelebb azáltal szolgáltasson igazságot, hogy a gyűlés e kérdésben fölvett jegyzőkönyvi pontját lapja legközelebbi számaban egész terjedelmében vegye fel. Ezen közgyűlési határozat hirére a „Korouhev4 22-dik számaban maga a szerkesztő és a főmunkatárs is, a helyett, hogy az előbb idézett kifakadásokat — a tévedés férfias beismerésével kárhoztatták volna, a „mondottakat4

ellenkezőleg partfogásukba vették, kimutatni igyekezvén azt, hogy miután 800000 honi evatigyelmiakból 600000 a tót- és csak 200000 a magyar-német, a szegény tót egyházaknak juttatott gyámintézeti segélyezések azokkal szemben, melyek magyarnémet egyházaknak jutni szoktak, csaknem elenyésző csekélyek, hogy „tény az,4

miszerint a gyámintézet mai napság a tót egyházakat már nem is ismeri, mert hiszen csakis magyar nyelven szerkesztett és előszabott formulárokba vezetett folyamodványokat fogad el, hogy „tény az*, miszerint nincs igazságos arány a G. A. egylet által a tótoknak egyrészt és másrészt a magyarnémeteknek juttatott segélyezések közt, mert hát „tény az,4

hogy a fényes „Miskolc 1163 markot, a szegény Zsáskó pedig csak 16 markot kapott4

; hogy „tény az4

, miszerint a G. A. egyleti főgyűlésen a gyámintézeti ügynök altal csakis magyar és német egyházak ajánltattak ; hogy azonban legtávolabbról sincs szándékában a Korouhevnek mindezek miatt az áldott G. A. egyletet okolni, a mennyiben ez csak a szerint cselekszik, a mint a honi gyámintézet oda kiküldött képviselői informálják. Engem, mint a gyámintézet egyik igénytelen közharcosát mindezeknek elolvasása mély fájdalommal töltött el. Egyházunk mentésén, felvirágoztatásán önfeláldozólag, buzgóan, önzetlenül működő, az evangyeliom terjesztését szorgalmasan munkáló gyámintézeti ügyintéző főink és mérvadó közegeink iránti hálátlanságot Iátokén mindenekelőtt ama szenvedélyes kifakadásokban. Es éppen ez az, a mi bennem a fájdalmas érzést szüli. A tényeknek szándékos elhallgatása, részben rosszakaratú elferdítése, meggondolatlan bujtogatás az, a mi az idézett közleményeken végig vonul, mert nem szabad, nem is lehet föltennem, hogy az oly nagy tévedéseket a tájékozatlanságnak lehetne betudni. Tagadhatlan , hogy olyan, a valósággal homlokegyenest ellenmondásban állókat csak azok Írhatnak, a kik a gyámintézeti szamaritánusi munka által már eddigelé is mindenütt plántált áldások elől vagy szándékosan szemet húnynak, vagy pedig a szamaritánust magát érdeklődő szeretettel útjában nem kisérik, munkáját nem ismerik. Nagy érdeklődéssel kisérem én a honi gyámintézet, valamint a némethoni G. A. egylet áldásos működését évről-évre, s meggyőződtem arról, hogy a szeretetnek ezen intézetei a segélynyújtás előtt soha sem kérdik : miféle nép az, a mely szenved és kér ? hanem igenis, kérdezik azt : hol legégetőbb a szükség ? segitnek-e a kérvényezők maguk is magukon ? lesz e ennélfogva a kiosztandó segély gyümölcsöző ? — és hogy azután érett megfontolással és szeretetteljesen segítnek ott, a hol a baj a legkiáltóbb, a föld pedig, melybe a segélymag elvetendő lészen, jó töld. Azt mondhatnák erre az atyafiak ott a Vág körül: hát hiszen könnyű azt úgy általánosságban állítani, de hát hol vanak erre a bizonyító konkrét esetek, a tények ? Szolgálok ilyenekkel. Mi is tehát voltaképen az, a mi miatt panasz emeltetik ? 1. Hogy a 600000-ből álló ev. tótság egyházai ugy a honi, valamint a külföldi segélyezésekben is csak vajmi csekély, tehát igazságtalan arányban részesittetnek, míg a 200000-ből álló magyarság-németésg azokból az oroszlányrészt elszedi. Nem tudom, hogy mily statisztikai kimutatásból került ki e számarány. Az egyetemes gyűlés megbizásából Haan Lajos egyetemes főjegyző által az egyes egyházak beküldött értesitései alapján kidolgozott és 1880 ban megjelent hivatalos sematizmusnak, a külön-külön mozzanatokat egybevető áttanulmányozása „nemzetiség4

cime alatt nekem a következő eredményt szolgáltatta: kerek számban: 210 ezer magyar és 210000 németajkú, tehát 420 ezerrel szemben 430 ezer tót evangelikus lélek áll, összesen 850 ezer : mi mellett megjegyzem, hogy az összeegyeztető egybeállítás egyes oldalai följegyzése mellett oly módon jártam el, hogy a mely egyháznál »magyar-tót4

, „tót-magyar4

, „német-tót4

, „tót-német*, „magyar-német-tót4

jelzőket találtam, ott a lélekszám túlnyomó nagy részét — lelkem megnyugtatására — a tótságnak tudtam be : így például Nyíregyházának 13730 lelkéből csakis 1500-at vettem magyarnak, (aligha ezért ki nem kapok a nyíregyháziaktól), továbbá az árvái, liptói, turóci, trencséni, nyitrai, zólyomi, nagy-honti, kis-honti és sáros-zempléni esperességekből egyetlen lelket sem vettem fel magyar-