Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-02-05 / 6. szám

nak, németnek (mit a sok ottani magyar és német földbirtokos, iparos, tisztviselő és hivatalnok rossz néven nem vehet azért, mert hát én viszont azon tótot is elfeledtem tótnak bejegyezni, a ki Dobsina tiszta németjei között kocsisul szolgál). Ha fentebbi számadataim iránt valakinek netán kételyei lehetnének, próbálkozzék meg az adatok egybevető kiírásával, nem nehéz, csak kissé hosszadalmas munka az. Hogy ama gyanúsítás, mintha a tót egyházak a segélyzések kiosztása alkalmával az ügyintéző közegek részrehajlása következtében rövidséget szenvednek, minden alapot nélkülöz, azt cikkem folyamában későbben mutatom ki, közelebbre való felelni azon vádra : 2. Hogy „mert csak magyar nyelven fogalmazott folyamodványokat fogad el®, azért a gyámintézet mai napság a tót egyházakat már nem is ismeri. Mellőzve azt, hogy különös észjárás az, a mely oly premisszából ily konklúziót vonhat, mindenekelőtt azon szerény kérdést volnék bátor az atyafiakhoz oda át a tótságban intézni, hogy hat miért nem veszik zokon ugyanazon joggal azt, hogy a gyámintézet azt is megkívánja, miszerint a G. A. egylethez intézett kérvényezések „német4

nyelven terjesztendők föl ? Lám, ez fel nem tűnik! természetesnek lalálják azt, hogy Németországban — tótok kölönben ott is laknak fölös számmal — németül kell írni; .... de az már aztán a magyar moloch tömjénezésére szoritó dolog, ha „Magyarország4

egy közintézménye megkívánja, megköveteli, hogy hozzá az állam hivatalos nyelvén, — melyet közegyházunk is hivatalos nyelvül elfogadott, — történjenek a beadványok ! De hát váljon mi rövidséget szenved a tót nemzetiség, az ő fejlődése, az ő literaturája, az ő érdeke, a mikor magyarul kér pénzt és a pénz neki magyarul megküldetik ? Sőt többet mondok, azt mondom, csak is az ő érdekében van, hogy ne tótul instanciázzék. Miért ? Hát mert igen találó a magyar közmondás, hogy „néma gyermeknek anyja sem érti a szavát !* A gyámintézet pedig anya akar lenni, — különbség, kivétel, előszeretet és mellőzés nélkül valamennyi egyházának, mint egyaránt gondozott gyermekeinek anyja ő. Es a gyermekei ott Turóc-Sz.-Martonban tótul, ott Késmárkon németül, amoda át Veszprémben Árpád nyelvén, Vasmegye némely egyházaiban vendül beszélnek. Az anyától pedig a központokban és a nagy központban csak nem lehet kívánni azt, hogy egyaránt minden idiomához jól értsen ! Tud az anya egy nyelven beszélni jól: magyar nyelven, — e nyelvet aztán értik ám gyermekei Turócban is, a Szepességben is, Dunántúl is, a Tisza mentében is egyaránt. Kérdem, nem e a tótoknak érdekében történik, ha a gyámintézet, melynek csak nem lehet józan észszel minden tagjától megkövetelni, hogy tótul is tudjon tökéletesen — megköveteli, hogy gyermekei hozzá azon nyelven beszéljenek, a melyet közösen mindnyájan értenek ? Nem volna-e lehetséges, hogy a tót beadvány, a közbizodalom által odaemelt gyámintézeti mérvadó közeg előtt éppen ugy volna „néma , gyermeknek szava,' mint ha a G. A. egylet lipcsei központjához tótul folyamodnék valaki ? Hisz ha még nem volna, teremteni kellene egy közös nyelvet, a melyen mi mindyájan akár germánok, akár szlávok legyünk más különben, a közös anyával megértessük magunkat. Kedves Atyámfiai ott a Dunáninnen ? hat csakugyan komoly szó az Önöktől, hogy a gyámintézet Önöket nem ismeri, mert „magyarul" akar Önökkel beszélni ? 3. Panasza az itt kérdéses atyafiaknak az is: a gyámintézet megkívánja, hogy a folyamodás az arra megalapított rovatos minták kitöltése által történjék és hogy csak azon egyházak forduljanak gyámolitásért, a melyek erre az alapszabályok 8. §-a értelmében feljogositvák. Hát egy kis jóakarat mellett lehetetlen ezen határozatnak szükséges — és éppen a valóban segélyre szorult egyházak érdekében — üdvös voltát fel nem ismerni. Volt többször alkalmam birálólag betekinteni a beterjesztett kérvényözönbe és ismételve tapasztaltam, hogy olyan egyházak is folyamodtak — és pedig egész komolysággal — segélyért, a melyekben egy marhaól összeomlott, vagy a hol kívánatos lett volna a lelkész kényelmére a paplakot tágítani, vagy „ad majorem dei glóriám® tornyot építeni, harangot öntetni, új orgonát beszerezni stb. stb a mi mindaddig, mig „égető szükségeink® vannak, luxusnak nevezhető. A kérvénybirálók figyelme, leikök feszereje a folyamodványhalmaz áttanulmányozása mellett annyira kimerült, meglazult azután, oly annyira chaosz lett előttük minden, hogy igen ís könnyen előfordulhatott azon eset, hogy az arra talán legérdemesbnek elfelejtésével s igy mellőzésével „bona fide® az arra kevésbé jogosított ajánltatott és fogadtatott el mint segélyzendő. Hát ha a gyámintézet e bajon a rovatos mintázatok betöltetése által kívánt segitení, — valamint hogy azok által a dolgon segített is — tegyük kezünket szivünkre ! nem-e éppen az ínségben lévő egyházak érdekében történt ez intézkedés ? 4. Legsúlyosabb, de egyszersmind legigazságtalanabb a „Korouhev®nek azon gyanúsító vádja, mintha — és pedig egyenesen a gyámintézet mérvadó közegei, ügyintéző legfőbb és főbb tisztségei részrehajlása, pártállast elfoglaló tovább ajanlása, szűkkeblű információadása folytán a szegény tót egyházak az időközönkint kiosztott gyámintézeti és G. A. egyleti segélyezéseket illetőleg rövidséget szenvednének. Nincs arra szükség, hogy e gyanusitással illetett, nagy érdemeik tolytán kimagasló, önzetlen hitbuzgóságuk folytán a köztisztelet által környezett egyéneinket valaki is védelme alá fogja. Megfelelnek ők magukért ! azaz, méltó feleletet adtak és adnak az ő cselekedeteik ! Visszapattannak ama férűainkról a gyanúsítgatás, a guny, a gyűlölködés és részben (N.-Rőce!) a boszuvágy által repített nyilak magokra a támadókra 1 Strauclt Béla ev. lelkész. (Vége következik)