Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-01 / 1. szám

emelkedni, s erre nézve a kormányhoz folyamodik : ne az érdeklett egyházak háta mögött, hanem azoknak megkérdezésével és hozzájárulásával folyamodjék. A jelen esetben ez az eljárás, mint különben is egyedül korrekt eljárás, anynyival inkább ajánlható lett volna , mivel alapos okunk van hinni, hogy az 8

elhagyatott" Zágráb helyzetének javítására nézve azok a megkérdezett egyházak esetleg más módot is hozhattak volna javaslatba. Például ahelyett, hogy ők, tizenöten csatlakoznának az egy Zágrábhoz, s ahelyett, hogy a Zágrábhoz való csatlakozás kedveért ők váljanak ki azon egyházkerületek kötelékéből, amelyekbe tényleg tartoznak: ahelyett — mondom — Zágráb állhatna be közéjük, illetőleg valamelyik magyar egyházmegyébe. Amenynyiben pedig erre nézve az országos törvényekben határozott tilalom foglaltatnék : már ezen tilalomnak a megszüntetését s a csatlakozás megengedését, mint amely első sorban és kizárólag a zágrábi egyháznak áll érdekében, maga a nevezett egyház is kérelmezhetné. Ez ellen már kifogást tenni illetékességi szempontból nem lehetne. Föltéve azonban, hogy a zágrábi presbyterium kompetens volt kérni azt, amit kért: lássuk, váljon akár jogi-, akár közigazgatási-, akár politikai szempontból indokolható-e a kérdéses beadvány ? Ha a zágrabiak s általában a horvátok nagyobb tisztelettel viseltetnének azon közjogi törvényeink iránt, amelyek az államnak és a protestáns egyháznak egymáshoz való viszonyát megállapítják és szabályozzák : akkor bajosan lépnének fel oly követeléssel, ame'y országos törvényeinkkel homlokegyenest ellenkezik. A magyar közjog azonban a horvátokra nézve, ugy látszik, szintén csak afféle fehér lap, melyet tetszésök szerint összefirkálnak. Hiszen olvassuk el csak figyelmesen a szóban forgó beadványt. Ez maga meggyőzhet bennünket a horvát testvérek törvénytiszteletéről és alkotmányos érzületéről. Hol, közjogunk melyik lapján fordul elő például Horvát-Szlavon-Dalmátország a „háromegy királyság * elnevezése alatt? a beadványban pedig következetesen igy nevezik Horvátországot. Az is igen •érdekes, hogy Magyarországot a beadvany szerkesztői a „külföldhöz* számítják; továbbá, hogy ő nekik I. Ferenc József király nemcsak királyuk, hanem „császárjuk 4

is stb. A kik a közjogot igy elferdítik, azoktól egyáltalában nem várjuk, hogy megértsék és helyesen interpretálják az 1790/1. 26. t. cikket. S mert ezt nem várjuk : meg sem ütődünk rajta, hogy egy beadványt szerkesztenek, amelynek tartalma ama törvénycikkel nemcsak hogy öszhangban nem áll, de annak valóságos negatiója. Ha valamin csudálkozunk, ugy inkább csudálkozunk azon a következetlenségen, hogy ezt a törvényt, melynek fittyet hánynak, Horvátországra nézve mégis kötelezőnek ismerik el. Mi azonban törvényes alapon állunk s egyáltalában nincs okunk horvát testvéreink kedvéért arról letérni. Ennélfogva mi ragaszkodunk az 1790/1-iki törvényhez is. Ez pedig 14. §-ában világosan kimondja, hogy »praeterea illae aliquot in inferiori Sclavonia possessiones partim Augustanae partim Helveticae Confessioni addictae, ultro etiam non modo nulla ratione molestantur, sed et in Ubero Religionis Exercitio ea, qua nunc perfruuntur, ratione ultro relinquantur" (ezenkívül némely ág. részint helv. hitvallású helységek alsó Slavóniában, jövőre is, necsak semmikép ne háborgattassanak, hanem a vallás szabad gyakorlatában is azon módon, mint most vannak, továbbra is meghagyassanak). Mit tesz ez, hogy „in liberó Religionis Exercitio ea, qua nunc perfruuntur ?* Azt teszi, hogy a slavóniai protestáns egyházaknak semmi közük azon horvát helytartósági rendeletekhez, amelyek a horvát protestánsok jogviszonyait szabályozzák, hanem hogy az emiitett egyházak kormányzata, valamint belső élete tekintetében továbbra is a magyarországi egyházi és világi törvények lesznek az irányadók. A slavóniai egyházak jelenlegi helyzete tehát az 1790/1. 26. t. cikken alapúi. E szerint ha hely zetökön változtatni akarnának, mindenekelőtt az emiitett törvénycikk illető szakaszát kellene hatályon kivül helyezni. Nagyon tévednek azonban, szerintem, akik azt hiszik, hogy ehez az 1868. 30. t. c. alapján a horvát-szlavon-dalmát országgyűlésnek joga van. A 68-iki törvény a vallás- és közoktatási ügyek terén a teljes önelhatározási- és önkormányzati jogot biztosítja ugyan a horvátoknak; de nem hatalmazza fel őket arra, hogy az anyaország egyházainak szervezetén változtassanak, annak egyes alkatrészei fölött rendelkezzenek. S igy a slavóniai egyházak hovátartozandóságára nézve az anyaország, egyik régibb törvényében intézkedvén, ezen törvényt ismét csak az anyaország országgyűlése módosíthatja vagy változtathatja meg. De akár a sziavon, akár a tulajdonképeni horvát prot. egyházak, a horvát országgyűlés által mostani szervezetökben már csak azért sem háborgathatok, mert ugyancsak az 1790/1. 26. t. c 4. §-a szerint a protestánsok egyházszervezetét a világiak és lelkészek közmegegyezésével ő felségének áll jogában megállapítania, j Miután tehát a fennálló egyházszervezet szerint például Bingula vagy Pázua a bácsi ág. h. esperességhez tartoznak : ezen községeknek az emiitett esperességből való kikeblezését ő felsége csupán a magyar ág. h. evangélikusok beleegyezésével rendelheti el. Hogy a zágrábi protestánsok kérelmének jogi-, törvényes alapja nincsen, azt — ugy hiszem — a fennebbiekben sikerült röviden kimutatnom. Föltéve azonban, hogy a legkorrektebb törvényes alapon állnak : még ezen esetben se lenne indokolható a horvát-szlavon protestánsoknak magyar testvéreiktől való elszakítása s egykalap alá foglalása. Hogy az elszakítást a zágrábi presbyterium adminisz1 trativ szempontból tartja különösen szükségesnek, az annyival meglepőbb, mert csak egy tekintetet kell Vetnünk a térképre, hogy meggyőződjünk arról, miszerint épen a