Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-02-05 / 6. szám

házi birtokok tulajdonjoga azért sem, mert történelmünk és törvénykönyvünk számos bizonyítványai szerint (Verb, I. 84 ) ezen birtokok eredetileg az államháztartás és honvédelem alapjául szolgáló várbirtokokból hasittattak ki; tehát nem per descensum birt javakból, nem is hereditásból vagy proprietásból adományoztattak, hanem oly államjavakból, melyeket nem lehetett öröktulajdonjoggal eladományozni. (Lásd: Horváth István „Gyökeres nemzetségek" cimű művének 25 — 35. lapjait a descensus, hereditás, possessio és feu dum különbségeiről). Már I. István (II. k. cap. 35) határozottan megkülönbözteti az örök tulajdoni birtokokat (proprietas) és donatiokat az egyházi és várbirtokoktól: „Consentimus igitur petitioni totius senatus, ut unusquisque dominetur propriorum, similiter et donorum regis, dum vivit, excepto quod ad episcopatum pertinet et comitatum". Itt, mint látjuk, éles válaszfal van vonva egyrészről a proprietas és donatio, másrészről az egyházi várbirtok között. Amazoknak kiki szabad ura volt, ezek pedig állami feudumok voltak. Az egyházi birtokokról szóló régi oklevelekben nincs is szó soha hereditásról vagy proprietásról, hanem curta vagy curtis, mansio vagy mansumokról, melyek, mint tudjuk, feudális birtokok voltak. I. Gejza egy 1075-ben kelt alapitó levelében, melylyel a Garam melletti apátságot alapította, jő elő a „hereditas" szó. De épen maga, ez egy szó képes gyanússá tenni ezen oklevelet. Mert maga a király sem adományozhatott oly birtokot, mely a korona eventualis jogát veszélyeztette volna. De továbbá az egyházi birtokok szoros értelemben vett donatiók sem voltak. Mert donationalis rendszerünk szerint testületekre, holt kezekre donatiót tenni nem lehetett, hanem csak örök alapítványt. Továbbá a donatorius birtokos birtokát teljes tulajdonjoggal birta, arról a törvény korlátai között szabadon rendelkezhetett, ahoz többé a koronának hűtlenség és magszakadás eseteit kivéve semmi joga nem volt. Ellenben az egyházi jövedelmekről a korona mindenkor szabadon rendelkezett, a javadalmasok congruáit megállapíthatta, a fölösleget más célra fordíthatta, a papi tizedet lefoglalhatta s haszonbérbe kiadhatta, sőt a fölösleges javadalmakat vissza is vehette s világiakra inscribálhatta; a mikre törvényeinkben, mind a régi mind az újabb korban elég bizonyítványt találunk. És igy az egyházi birtokok nem jogi értelemben vett donatiók voltak, hanem az állami birtokokból valláserkölcsi célokra: templomok, iskolák fenntartására kiszakasztott, s az alapítványi célok által korlátolt országos alapítványok, melyek az illető javadalmasoknak nem in perpetuam donationem, hanem in perpetuam elemosinam adományoztattak, s épen ezért törvényeinkben nem is neveztetnek soha donatióknak, hanem beneficia ecclesiastica, dotatiok, collatioknak, vagyis örök haszonélvezeteknek. (Verb. I: II.) így fogták fel e tárgyat a Ghiczy Kálmán és Horváth Mihály elnöklete alatt működött albizottságok. így fogta fel Szepessy Imre, kir jogügyek igazgatója is, azon különbséggel, hogy míg a cél fennáll, addig ezen birtokokat az állam el nem foglalhatja. így értették királyaink folytonosan, midőn azok intercalaris jövedelmét a kincstár részére, széküresedés vagy a javadalmas változása alkalmával mindig lefoglalták. így értették országgyűléseink is, midőn azok jövedelméről, mihelyt a hazának szüksége volt reá, szabadon rendelkeztek; sőt az elpusztúlt egyházi intézmények javait más célra fordították. A többek közt a bácsi országgyűlés 1518-ban egész határozottsággal felhatalmazza a királyt, hogy a főpapi javadalmakból a zsírosabbakat (pingviores) a kincstár részére foglalja le, s mindaddig tartsa meg, mig adósságait ki nem fizeti. Úgyszintén az 1525-ki rákosi országgyűlés lefoglalta a papi tizedet a haza szükségei fedezésére; az 1548 és 1550-ki országgyűlések pedig rendelkeztek az elpusztúlt egyházak, káptalanok és kolostorok vagyonairól. Igaz, hogy ezen alapítványokról szóló oklevelek záradékaiban rendesen bennfoglaltatik a donatiók ezen jellemző kifejezése: damus, donamus, conferimus, jure perpetuo et irrevocabili tenendum, possidendum, pariter et habendum; de ezek az okleveleknek csak a szentesitett rendes formulái, törvényes kellékei voltak, melyekre a régi korban, midőn a vagyonbiztonság nem valami erős lábon állott, midőn a világiak az egyháziak vagyonait sokszor megrohanták és elfoglalták; az egyházi birtokjogok biztosítása végett épen oly szükség volt, mint a világiak részére adott donatiókban. De ezek épen oly kevéssé bizonyítják az egyházi birtokok donationalis természetét, mint az oklevelek szokott exordiumai, intimatiói, proemiumai, melyek szintén mind az egyházi, mind a világi birtokokról szóló oklevelekben benfoglaltatnak, mert a birtokok jogi természetét mindig az oklevelek tartalma határozza meg. Még kevesebb bizonyitéki súlylyal birnak az oklevelek záradékában előjövő átkok, melyekkel némelyek az egyházi birtokok donationalis természetét szintén bizonyitni akarják; mert ezen átkok csupán az oklevelek hamisítói ellen tétettek az oklevelekbe. Nagy számmal lévén ugyanis az oklevélhamisitók hazánkban is, ezek ellenében az alapítók, a kor beteges felfogása szerint] iszo-