Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-02-05 / 6. szám

nyú átkokkal igyekeztek azokat a hamisítástól megvédelmezni; péld. a veszprémi püspökség alapitó levelében: „tercentorum decem et octo patrum (a niceai egyh. atyák) anathemate feriundum, atque perpetuali supplicio tradendum, jugiterque barathri poena perpetuo fore concremandum.u Ezen átkok a 11, 12. és 13-ik századi oklevelekben voltak használatban, azontúl megszűntek : csupán I. Lajos decretuma végén jő elő még kivételképen. De ezek még kevésbbé mutatják az egyházi javak donationalis természetét, mint a fönnebbi kifejezések; sőt inkább arról győznek meg bennünket, hogy miután törvényeink történetéből tudjuk, hogy az okleveleket többnyire egyházi férfiak irták, s ezek éltek vissza leginkább a bennök vetett bizalommal, miután tudjuk, hogy a Földvári apát apátsága számára két hamis oklevelet készített, hogy I. Mátyás király Döbröntei Tamás, nyitrai püspököt megfosztotta 1464-ben hivatalától, mivel a királyi oklevelekről a hiteles pecséteket leszedte és hamis oklevelekre rakta, s ugyanő az egri káptalant megfosztotta pecsétjétől, mivel hamis okleveleket hiteles pecsétekkel erősitettek meg, s ugyancsak az egri franciscanus barátok Eger-Lövő nevű falura hamis fassionalis levelet koholtak : mindezen adatok mondom, inkább arról győznek meg bennünket, hogy azon roppant vagyontömeg, melyet a kath. egyház bir, nem igaz úton jutott a múlt időkben annak kezére. Az elmondottak nyomán tehát minden kétség nélkül megállapíthatjuk, hogy a kath. egy házi birtokok jogi természetükre nézve valóságos államjavak voltak kezdettől fogva, s ugyanazok mai napig, oly javak, melyeket őseink vallás-erkölcsi és nevelési célokra, a haza összes polgárai részére az állam vagyonából szakasztottak ki, s a kath. egyház azoknak nem örök tulajdonosa, hanem örök haszonélvezője mindaddig, mig a valláserkölcsi vagy nevelési cél fennáll; ha pedig maga e cél szűnik meg, vissza kell szállniok ezen birtokoknak örök forrásukra, az államra, vagy más szóval a koronára, mely az állam területi örök tulajdonjogát képviseli. Közelebb menve már most az alapok és alapítványok jogi természetének kérdéséhez: A mit eddig az egyházi javadalmak tulajdonjogára nézve általában elmondottunk, mindazok a vallás- és tanulmányi alapokra nézve is jogérvénynyel birnak. Ezek is eredetileg vallás-erkölcsi és nevelési célokra legnagyobb részben az allam vagyonából az állam által alapíttattak, vagy jogilag azok tartozékát képezik. A veszprémvölgyi apácák kolostorát I. István, a turóci prépostságot IV. Béla, a bozoki prépostságot szintén I. István, a pornói apátságot II. Endre királyaink az állam vagyonából alapították, melyek jelenleg a tanulmányi alap törzsvagyonát képezik. De miután maga a cél, melyre ezen birtokok alapíttattak, megszűnt, miután a testületek, melyek a vallás-erkölcsi célt előmozdították elenyésztek: azoknak birtokai is elvesztették azon dologi minőségüket, hogy egyházi jellegűek; — állami jellegüket visszanyerték s visszaszállottak örök íorrásukra, az államra. így értették ezt királyaink és országgyűléseink is folytonosan. Az 1548. és 1550-iki országgyűlések az elpusztult káptalanok, kolostorok és egyházak jogairól, mint állami vagyonról országgyülésileg rendelkeznek. Mária Terézia királynő a magyar kir. helytartótanácshoz 1773-ban intézett leiratában az eltörlött jezsuita rend birtokairól ugy nyilatkozik, hogy azok terheikkel és jövedelmeikkel együtt az államra visszaszállottak (ad statum publicum reciderunt). II. József császár, midőn a fölösleges zárdákat eltörölte azok vagyonainak egy részét világi egyéneknek adományozta, más részét pedig eleinte a királyi kincstárban kezeltetni, — majd a vallásalapba beolvasztatni, de a helytartótanács által kezeltetni rendelte. Ugyan ő a tanulmányi alapot mindjárt trónra léptekor a királyi udvari kincstárba olvasztotta, s bár a m. kir. cancellaria ez ellen erélyes előterjesztést tett, az uralkodó előbbi nézete mellett maradt s rendelését foganatosította. Azon véleményt, melyre a kath. egyház öröktulajdonának pártolói szintén súlyt fektetnek, hogy t. i. a magszakadás törvénye egyházi birtokokra nem alkalmazható, szintén történeti adatokkal cáfoljuk meg. Nevezetesen : IV. Béla az atyja által eladományozott várföldeket a Szent Lázár- és Szent János egyházi lovagrendektől, miután azok mőködése megszűnt, visszaszedte. Róbert Károly az eltörlött templariusok birtokait a korona részére bevonta s világi egyéneknek ajándékozta A lékai templariusok birtokait, ha jól vagyunk értesülve, mai napig a gr. Nádasdy család, a szentpéteri templariusokét a Szirmay család birja. Sőt maga Mária Terézia királynő, a helytartótanácshoz 1773. november 26. intézett leiratában az eltörlötí jezsuita rend birtokait „caduca hona" névvel nevezi, a mi világosan mutatja, hogy a magszakadás törvénye alól az egyházi birtokok sem voltak kivéve. Mindezen adatok tehát kétségtelenül bizonyítják, hogy az alapok és alapítványok törzsvagyonai jogi természetökre nézve, valamint eredetileg, államvagyonok, vagy azok tartozékai voltak, ugy ma is, miután a vallás-erkölcsi cél, melyre fordittattak, megszűnt, valóságos államvagyonok. s azoknak örök tulajdonosa a kath. egyház va-