Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-02-05 / 6. szám

ez elvet fejezte ki a pragmatica sanctio is, midőn uralkodó házunk mindkét ágának örökösödési jogot adott ugyan a magyar koronához, de magszakadás esetében fentartotta a nemzet örök tulajdonjogát az állam területéhez. Előre látom, azt fogják erre mondani a kath. egyház érdekeinek pártolói, hogy a kath. egyház nem az állam területi tulajdonjoga folytán, hanem a korona jus patronatusi fenségi jogánál fogva kapta egyházi javadalmait s ezen jogánál fogva birja mai napig, és igy azokhoz az államnak semmi joga. Határozottan téves állítás. Hiszen mielőtt a patronatusi jognak csak neve is létezett volna, már akkor voltak hazánkban érsekségek, püspökségek, egyházi javadalmakkal gazdagon dotálva. Ezekről is azt állítjátok, hogy a jus patronatus fenségi jogánál fogva kapta a kath. egyház r Filius ante patrem ? Továbbá kérdem, egy az államtól teljesen idegen külhatalom ruházhatta-é fel az állam fejét oly fenségi joggal, mely az állam területi tulajdonjogára vonatkozik s azt veszélyeztetné ? Soha, mert ez egy souverain állam függetlenségének eszméjével ellenkeznék. A kath. egyházat birtokokkal csak az állam két főhatalma, az uralkodó és nemzet ruházhatta és ruházta fel, s a pápától nyert jus patronatusi fenségi jog eredetileg nem az állam területi tulajdonjogára, hanem annak rendelkezési jogára vonatkozott, mint ezt alább bővebben ki fogom fejteni. Továbbá: A mily téves azon állítás, hogy a kath. egyház javadalmait a korona jus patronatusi fenségi jogánál fogva birja, épen oly téves annak korollariuma is, miszerint: az egyházi javak örökre megtartjak azon dologi minőségüket, hogy egyházi jellegűek, még akkor is, ha az intézmény vagy cél, melyre azon javadalmak rendeltettek, megszűnnék; mert az más szavakkal azt tenné, hogy az egyházi javak örök tulajdonjoga nem az államot, hanem a kath. egyházat illeti. Ez elvnek úgy maga a kath. egyháznak az államhoz való jogi állása, mint ezen javadalmak minősége, s az államhoz való viszonya határozottan ellene mond. Ugyanis: Az egyházi birtokok törzsvagyonának tulajdonjoga soha nem illette, nem is illethette a kath. egyházat. Először azért, mert a kath. egyház sem mint concrét állomány, sem mint valláserkölcsi cél soha törvényeink értelmében jogalany nem volt, következéskép birtokképességgel sem bírhatott. Nincs példa reá okmányaink összes történetében, hogy valaha valaki, akár fejedelem, akár magán ember a kath. egyházra, mint concrét állományra, birtokot hagyományozott volna. Ezen a kath. egyházi birtokviszonyokat élesen jellemző tényt már az 1874-ki albizottság fölemlítette, de okát nem mondotta meg. Mi meomond' o o juk azokat is. Lehetnek jogalanyok a kath. egyház egyes institutiói, jótékony intézményei, péld. érsekség, püspökség, káptalanok, konventek, szerzetek, iskolák, vallás tanulmányi alap stb., s ezekre lehetett is alapítványokat tenni; de maga az egyh., mint concrét állomány soha nem lehetett s egy souverain állam jól felfogott érdekeit tekintve nem is lehet jövőre sem. Miért ? Azért, mert a kath. egyház súlypontja nem az államban van, hanem azon kiviil esik. A kath. egyház minden intézményei kívülről jövő hatás alatt állanak, s az egyház legfőbb feje, a pápa által kormányoztatnak. Szemben ily hatalommal, mely karjait az egész világra kiterjeszti, s mit egyszer megragad, isteni joggal szorítja magához, az állam lüggetlensége folytonosan veszélyeztetve volna. Mert ugyan kérdem, ki biztosithatná az államot arról, hogy azon esetben, ha az egyházi birtokokat s alapítványokat a törvényhozás a kath. egyház örök tulajdonába átbocsátná, nem jönne-e kedve ama kívül eső hatalomnak ezen javadalmakra és alapítványokra kezét rátenni s azokat saját céljára fordítani; holott a legszigorúbb tiltó törvények dacára is nem egyszer kisérlette meg ama külhatalom a püspökségek és szerzetek birtokairól önkényesen rendelkezni, és valóban sokszor rendelkezett. Jól tudták ezt bölcs eleink, s azért tiltakoztak folytonosan ez idegen hatalom beavatkozása ellen, számos törvénycikkben, melyek közül, azt hiszem, elég bizonyítvány lesz csak e kettő is: Az 1495. 31. tcikk vizbefulasztással fenyegeti az ország szabadságának azon közháboritóit, kik egyházi javadalmakat mástól, mint a királyi felségtől elfogadni, s az ország régi szabadsága ellen azokban megmaradni merészelnének; I. Mátyás király pedig ily erélyes választ intézett Arragoniai János római legátushoz : Két hatalom egy országban nem lehet; tudja meg azért a pápa, hogy a magyar nemzet azon kettős keresztet, mely országunk cimere, hármas keresztté változtatja inkább, mintsem megengedje, hogy a szent szék osztogassa az egyházi hivatalokat, melyeknek osztogatása a magyar korona joga. (Koller: Hist. dipl III 1 §.) És ha az országgyűlés ma is ezen egyházi birtokok tulajdonjogáról lemondana, mint ezt a tervben lévő kath. egyházi autonomia akarja: még csak nem is szólhatna többé jogosan sem a király, sem az országgyűlés ezen idegen beavatkozás ellen, mert maga áldozná fel jogát oly testületnek, mely felett amaz idegen hatalom rendelkezik. Caveant consules, nequíd respublica detrimenti capiat. Mert a mely jogot egyszer önként feláldoztunk, nem lehet azt többé visszaszerezni. Nem illeti továbbá a kath. egyházat az egy-