Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-02-05 / 6. szám

szempontjából a koronához való solidaritást mindig fentartották. Nevezetesen : A nemesi birtok akár descensus akár donatió volt, mint a honvédelem alapja, folytonosan megtartotta örök tulajdonjogi természetét, de a korona eventualis joga is folytonosan benne maradt, a honnan magszakadás vagy hűtlenség esetében a birtoknak vissza kellett szállania a koronára, s a koronának azt, -- hogy a honvédelem alapja sértetlen maradjon, ismét másra kellett átruháznia. A városi birtok fejlődési iránya a német, gewehr- és olasz municipalis városok jogi természetét követte, vagyis magszakadás esetén visszaesett a birtok a városi testület közösségébe, tehát itt magszakadás esetén a korona nem örökölt; de hogy az állam eventualis jogát e birtokokra nézve is fentartotta, mutatja az, hogy hűtlenség esetében itt is a korona örökölt. Jobbágyi birtokbem mind magszakadás, mind hűtlenség esetében a földes úr, mint öröktulajdonos örökölt, de a korona eventualis joga a földes úr magszakadása vagy hűtlensége esetében itt is folytonosan érvényben maradt. A mi pedig az egyházi birtokokat illeti, mely bennünket kiválólag érdekel : Az egyházi javak sem a descensus, sem a donatio, sem a városi birtokok jogi természetével sohasem birtak, hanem azok az állam erkölcsi céljai elérésére, vallás-erkölcsi és közművelődési célokra az állam vagyonából kiszakasztott örök alapítványok voltak eleitől fogva, s ugyanazok mai napig, melyeknek jogalanya maga a vallás-erkölcsi és közművelődési cél, melyre a birtok alapíttatott, u. m. érsekség, püspökség, apátság, zárdák, vallásalap, tanulmányi alap ; birtokosa vagy örökhaszonélvezője, a célt előmozdító személyiség, testület vagy intézmény: érsek, püspök, apát, vallás- vagy tanulmányi alap; de örök tulajdonosa mindig az állam, mely azt alapította, s melynek tulajdonjoga épen azért mindannyiszor felújul, valahányszor a birtokos alany működése halál vagy bármi ok miatt megszűnik; ha pedig maga a cél szűnik meg, örök joggal visszaszáll az egyházi birtok örök forrására, az államra, vagy más szóval a koronara, mely ez államhatalmat képviseli, mely azt vagy más erkölcsi és nevelési célra fordítja, vagy az állam más céljára felhasználja. A birtokviszonyok fejlődésének ez a legtermészetesebb, az állam fenségi eszméjének megfelelő s jogtörténetünk fejlődésével is megegyező logikája. Teljesen téves tehát azok véleménye, kik azt állítják, hogy hazai törvényhozásunkban a birtokviszonyok fejlődésének alapját a különnemű birtokok élesen char akt eriz étit ellentéte képezi. Sőt épen ellenkezőleg, a korona jogaira való solida- I Si ris tekintetben nyilatkozott a birtokviszonyok fejlődési iránya. Mert bármily éles jellegű volt is a válaszfal a nemesi, polgári, jobbágyi és egyházi birtokok között dologi jellegükre nézve, de az öröködés és tulajdonjog tekintetében azok mind egyenlő fejlődési irányt követtek, végeredményükben mindannyian örök forrásukban, a ko rónában folytak össze. És csakis igy fogva fel a birtokviszonyok fejlődési irányát, érthetjük meg a magyar közjognak már I. István törvényében gyökerező, I. Lajos decretumában határozottan megállapitott, I. Mátyás és II. Ulászló törvényeiben gyakorlatilag érvényre emelt azon sarkalatos alapelvét, hogy a korona minden birtok forrása vagy gyökere. Közjogunk ezen jellemző alapelve nem valamely esetleges önkényesen felkapott kifejezés, hanem őseink által az állam jól felfogott eszméjéből öntudatosan megállapitott elv. Az állam eszméjében ugyanis e három tényező nyilatkozik: terület, nép vagy nemzet és központi hatalom. A terület a birtok,- a nemzet a birtokos-, a központi hatalom a fenség eszméjét képviseli. E három tényezőnek egymáshoz való viszonyát az államforma határozza meg. Absolut államban minden hatalom, minden jog a központi hatalomban van összpontosítva, mig alkotmányos államban a hatalom és jog a nemzet és központi hatalom közt meg van osztva, s a két hatalom egymáshoz való viszonya az alkotmány elvein nyugszik. Az állam monarchiai eszméjének jelvénye a korona, melylyel a nemzet a maga jogait s azok közt területi birtokjogát is az alkotmány elvei szerint, a központi hatalomra ruházza, bármely név alatt nyilatkozzék a központi hatalom létezése. A koronában tehát nem csupán a központi hatalom, hanem az uralkodó és nemzet területi birtokjogának eszméje van összpontosulva. Méltán mondhatták tehát őseink, hogy a korona a birtok forrása, mert ezen közjogi elvvel az államhatalom mindkét tényezőjének területi tulajdonjogát igen bölcsen kifejezték. Alkotmányunk ezen alapelvéből most már szükségeskép következik, hogy az állam területi joga felett a korona egymaga nem, hanem csakis a nemzettel vagy ennek képviselőivel közösen W; tézkedhetik. Hogy őseink ezen közjogi alapelvet igy és nem máskép értették, világosan tanúsítja egyrészről a magyar közjognak egy másik, {. Ulászló koronázásakor kimondott, a fenségi jogokra általánosan vonatkozó alapelve,, hogy p korona ereje és hatálya a rendek megegyezésé/jen áll; másrészről államéletünk történetének azon-gyakorlata, hogy valahányszor a korona működése megszűnt, mindannyiszor visszaszállott az illám területének tulajdonjoga a nemzet birtokába. Sőt