Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-12-17 / 51. szám
ellenjegyzett „meghívó levelet" megkapta, Prandorfra által nem ment. Néhány héttel az egyetemes egyházi közgyűlés után uj választást ejtett meg az egyház s megválasztotta Gröner Ádámot, a losonci m. k. állami tanitóképezdéről pánszláv irányú mozgalmak miatt elutasított két ítju egyik portentumát. Egyáltalán nem tartozom azok közé, kik örömet és dicsőséget keresnek abban, ha tótajku polgártársaikba be tudják vitatni a paszlavizmus feltétlenül kárhozatos érzelmét, — sőt még az ingadozókról is szeretem feltételezni, hogy szivük nagyobb része a hazafias párthoz vonzódik s a magyar nemzetnek még akkor nem ellenségei, midőn saját nemzetiségüknek barátai; azt is hinni tudom, hogy a rokonias eszmékért könnyen hevülő, de épen azért könnyen is félrevezethető ifjú szív helytelen rajongását, helyes mederbe terelheti a higgadt elme, a gyakorlati élet s közös hazai szent érdekeink megismerése; — mert általán véve, a teljes javithatlanságban nem hiszek. Ugy tudom, hogy a megválasztott, sőt már állomásán működő tanitó, felsőbb engedelemmel valamely felekezeti (ugy értesültem, hogy a szarvasi) képezdén sikeresen állotta meg a tanképesitő vizsgálatot; azt is meghiszem, hogy egyházának hű szolgája, a tanügynek tehetséges és készséges munkása leend; mind ez azonban vissza nem tartattól, hogy kimondjam: miszerint komoly vétséget követ el egyházunk hitele ellen az az esperes vagy más előljáró, ki jelen viszonyaink között kellő óvatosság és elegendő garancia nélkül engedi megválasztatni a papokat, tanítókat és más tisztviselőket s hibát követne el az esperesség, mely ilyetén mulasztásért felelősségre nem vonná választott tisztviselőjét. Mi a magyarországi keresztyén egyháznak (az unitáriust kivéve) legkisebb felekezete vagyunk, — de hitelünk, jó hírnevünk mindig sértetlenül, elismerve állott a nemzet színe előtt, nemcsak azért, mert minden teren kitűnő honfiakat és honleányokat adtunk a magyar nemzetnek, hanem különösen azért is, mert szavunknak mindig urai tudtunk lenni s a magyar nemzeti érzület- és szó javára, aránylag minden más felekezetnél nagyobb hódításokat tettünk. Ne legyen mostani hazafias határozatunk az, melyről csakhamar azt mondhassa, — pedig jogosan mondhassa a közvélemény : ,.multum próbát/' Holles Dániel. TÁRCA. A XXXVII. zsoltár átirata. i. Ó ne nézd te búslakodva: A gonosz mint boldogul, — És ne beszélj zúgolódva Szerencséje ha virul. . Lásd, a gyom is hogy zöldéi, És mily hamar szárad el! Igy pusztul el nagy hirtelen Minden gonosz, istentelen. Te csak menj a jó ösvényen És soha ne csüggedj el; Bizz' az Úrban, ad ó' bőven Napról-napra a mi kell. . . Nagy kincshalmaz ó, mit ér, Ha lelked érte a bér?! Igaz csekély keresményed Több boldogságot nyújt neked, Láttam én már: a gonoszság Mily büszkén horda fejét, — Hogy bámulta őt a világ, Mint tölgyet, kis csemeték. . S mig csodálták, ezalatt Jött egy sebes pillanat: S a kevély tölgy a porba dől A kicsiny csemeték mellől. Gyermekségem idejétül Sokat láttam, csak azt nem, Hogy az igaz tiszta szívűt Te elhagytad, Istenem. — — Bízzatok, ő megsegít, Nem hagyja el híveit: Beájok száll szent országa, Mennynek, földnek boldogsága! Sas Endre. Ugyanaz. Dallam: XXVII-ik Zs. II. Ne boszankodj, lelkem, ha azok, Kik gonoszul élnek, boldogok ; Ne búslakodj, az ő javokon, Nincsen tartós áldás azokon. A zöldelő gyönge fűszál Tovább virul, hidd, azoknál. Tégy jól s bízzál az Úr Istenben, Áldani fog téged mindenben. Gyönyörködjék szíved az Úrban, Mind, a mi jó, csak ő nála van ; Szeretve őt tiszta szívvel, Gazdaggá tész — szentül hidd el. Mért busítna e föld tégedet ? ! Gazdaggá pénz. vagyon nem tebet. Szív-öröm a íegszebb s drágább kincs. Boldogtalan, szegény, kinek nincs. Ha ártatlan szíved, lelked. Örülj, — a fő jót meglelted.