Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-11-19 / 47. szám

alapítványokra vétettek fel, de arra magukat érdemetleneknek bizonyították. 14. §. Az étkezési díj két egyenlő részletben, félévenkint előre, a lak- és fűtési díj pedig az étkezési dij első részletével együtt, a főiskolai pénztárba fizetendő. 15. §. A díj lefizetését igazoló nyugta felmutatása nélkül közétkezésben és benlakásban sem az első, sem a második félévben senki sem részesülhet. Az igazoló nyugtákat a tápintézeti felügyelő nézi át, s azok alapján ő ad felhatalmazást a nyert jótétemények élvezésére is. 16. §. A fizető tápintézeti tagok, a felügyelőnél történt előleges bejelentés folytán, a tápintézetből önként kiléphetnek, de a lefizetett díjak visszanyerésére igényt nem tarthatnak 17. §. A tápintézeti felügyelő az étkezésre és benlakásra felvettek névsorát az iskolai félévek elején, a pénztári hivatallal közli. 11 . A közétkezés helyiségéről, annak berendezéséről, a költségek fedezéséről és ellenőrzésérői. 18. $ A közétkezéshez alkalmas étteremről, annak berendezéséről, a konyha felszereléséről, főző és felszolgáló személyzetről, a gazdasági választmány gondoskodik. 19. §. Ugyancsak a gazdasági választmány intézkedik az iránt, hogy a szükséges tápszerek, tömegesen és előlegesen szereztessenek be. 20. §. A gazdasági választmany a tápintézeti alapból, a tápintézet bevételéről és kiadásaírói, külön számadást vezettet, mely számadás a tápintézeti felügyelő által vezetett naplóval, nyugtákkal és elismervényekkel együtt a főiskolai számvizsgáló-bizottság elé terjesztetik, összehasonlítás és felülvizsgálat végett. 21. §. A tápintézeti felügyelő az átvett és kiszolgáltatott tápanyagokról külön számadást vezet, a tápszereket a főzőnek elismervény mellett adja át. A tápszerkészletet s a felügyelői kimutatást a gazdasági választmány koronként átvizsgálja. 22. §. Az intézet kiadásait alapitványok kamatai, a befizetett tagsági díjak és kegyes adományok fedezik. (Vége köv.) TÁRCA. Töredék a magyar ref. énektörténelemből. — Temetési énekek és szertartások. — Itt legelőször is azon kérdés merül fel: milyen volt hát a temetkezések módja a XVI. században közvetlen a reformatió után ? Kezdetben, hogy milyen lehetett, ezt ma már teljességgel meghatározni nem lehet, — épen semmi forrásaink nem lévén ezen korból, de legjelesebb egyházi történetíróink sem szólnak erről. — Én bátorkodom itt kimondani azt, hogy a temetkezés igen egyszerű (vagy akkori kifejezéssel élvén : igen együgyű) lehetett, mert az egyházak, a confessiö, a cultus még megállapítva s rendezve nem lévén, legtöbbnyire minden gyülekezet vagy vidék, saját együgyű módja szerint temetkezett, az ős pogány korból fennmaradt vérogatás (virrasztás) után szomorú éneklések mellett tették sírba a halottat. A mint azonban a confessiö megállapítva s a cultus rendezve lett, azonnal találunk kész és bő forrásokat, melyekből már teljes biztossággal meghatározhatjuk a temetési énekek és szertartások módját. Első forrás az 1593-iki Bártfai énekes, melyet ismertettem e t. lapok m. évi 33., 34., 35. számaiban. Ebben vannak az első halottas énekek összegyűjtve, részint latin s német nyelvből fordítottak. Ebből azonban a cerimoniára nézve semmit sem mondhatunk meg. Második a Szilvás Újfalvi /mre-féle 1598-iki gyüj temény. Ez már teljes biztossággal vezet bennünket, s egész képét adja a temetési szertartásoknak. Ez énekeket s cerimoniákat használták a ref. egyházak egész 1675-ig, mikor is e gyűjteményt Brewer Sámuel Lőcsén megbővítve kiadta s egyszersmind megcsonkítva is, mert több éneket vett be, s a cerimoniákból sokat elhagyott ; igy tehát a temetési szertartások első korszaka az átalakulás és szervezkedéstől kezdve tart 1598-ig, a második pedig 1675-ig. És itt helyre is kell igazitanom a nagyérdemű Bocsor Istvánnak tévedését az évszámot illetőleg a pápai halottas könyvben, ki a Brewer-féle megbővitett gyűjtemény kiadási évét (lásd a pápai hal. k. élőbeszédét) 1676-ra teszi. E kiadásból ezideig két példány ismeretes csak, egyik a m. nemz. muzeum könyvtárában, a másik Baksay esperes úrnál Kun-Szentmiklóson (melyről emlékeztem volt e t. lapok m. évi 38. sz.)s teljes biztossággal állithatom, hogy a kiadás éve 1675. A Szilvás Újfalvi Imre-té\e gyűjtemény első kiadásai is felette ritkák ma már. Az első kiadás 1598-ból való s még eddig teljesen ismeretlen. De hogy ez volt az első kiadás, bizonyos Sándor István magyar könyves házából (13. 1.) s a későbbi kiadásokból, melyekben az első kiadás előszava szórói-szóra van utánnyomva, s kelt Debrecenben Pünköst hav. 12. napján 1598. Teljes cime ez : In exe^uiis defunctorum. llalot temeteskorra való Énekek. Azoknak kedvokert kik Hlyen utolso szuksegben szolgainak, oszve szedegettettelc es ki< bocsáttattak. Ilebr. 9. 27. Elvegezett dolog, hogy az emberek egyszer meghallyanak es ezután itelet leszen. A második kiadás unicum példánya 1602-ből megvan a gyula-fehérvári Batthiányi könyvtárban, csonkán. A harmadik kiadás unicum példánya 1606-ból, megvan teljesen ép állapotban a maros-vásárhelyi ref. coll. ktár. Mindezen kiadások a Gönczi György énekesének egyik vagy másik évből való kiadásaihoz vannak kötve. A temetési szertartásokra vonatkozólag maga Sz. U. I. mondja, hogy az első keresztyének ,az apostoloknak intésekből elhagyván sok pogányi szokásokat, igen egyigüképen temetkeztenek,4

azután a pápistaság nevekedvén »ebben az Cerimoniák nevekedtenek,* (R. Bell. Tom. I.) A reformatio is tartott cerimoniákat, minéműek: ,néhol (tehát nem mindenütt) harangozás,