Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-29 / 5. szám

talalkozott az uj énekeskönyv rokonszenvvel sehol, országszerte zavargott a miatt a nép, mig végre elfogadta ; az öregeknek azonban most is kedvesebb a régi. Azt is hallottam a csonkítás mellett felhozatni, hogy azzal kisebb lesz a könyv, tehát olcsóbb lesz. Ez nem argumentum. A nép nem drágállotta a Zsoltárt és bibliát soha. A régi énekes három olyan vastag, mint a mostani, s egy tinó arába került, mégis megszerezték. A mostanit se drágallotta soha senki. Azért nem kell bántani a Zsoltárokat. Ha hibás a fordítás vagy verselés, gyöngéden ki lehet igazítani ; a csillagtalanokat is bele kell tenni egészen sértetlenül, ha nem éneklik a templomban, énekelhetik olvashatjak otthon; csak hadd legyenek benn ősi ódonságukban, szépségükben II. Előbbeni cikkemben elmondtam nézeteim egy részét általánosságban az uj énekes könyvről, jelzettem a nehézségeket, melyekkel meg kell küzdenünk még akkor is, midőn az minden kritikai retortákon átszűrve teljesen elkészül, mert a legnagyobb bökkenő ott lesz, hogy azok a gyülekezetek, melyek rendesen járnak templomba, különösen faluhelyeken, nem fogják azt befogadni. Ha a mogyorófa pálca fénykorában is ellene mertek szegülni : mi lesz most a szabadság, egyenlőség és zabolatlanság korszakában ? Nem fogjuk-e a nazarénusok malmára hajtani a vizet ? Nem fogunk e segédkezet nyújtani az ugy is harapódzó vallástalanságnak ? S nem fogjuk-e a viszály magvát elhinteni és sok lelkésznek alája dönteni a forrót ? Mindezeket jól meg kell gondolni s fontolni, mert mindezekre készen kell lennünk. En részemről nem is bánnám, ha nem nyúlnánk az énekes könyvhöz. Népünknek az a része, mely rendesen jár a templomba, nemcsak nem kívánja, de hatarozottan ellenezni fogja az ujitást. Az a magasabb miveltséggel biró rész pedig, mely már avultnak tartja a most meglevőt, nem igen fogja koptatni az ujat se. Három okot mégis tudok találni, amivel az ujitási mozgalom igazolható. Első az, hogy itt-ott kissé rossz rím üti meg az ember fülét s a nyelvezet egy kevéssé hibás ; ezt ki lehet igazítani. A második az, hogy az énekes könyv mindig a kor vallásos buzgóságának kinyomata, nálunk még a nemzeti nyelv miveltségének is mutatója, s mind ezt igen szépen jelzi a most meglevő énekes könyv. A ki azt ismeri, fogja ismerni a protestáns vallásosságot és magyar nyelv fejlettségét e század első feléről. Úgyde nemzetünk, nyelvünk, társadalmunk egészen gyökeresen átalakult azon idő óta, a mióta ezen énekeket használják. Hogy tehát az uj kornak, uj viszonyoknak, a meg izmosodott nyelvnek is legyen nyoma, s hogy korunk is mutathasson még valamit a vallásos buzgóságból, ezen okból igazolható az uj énekek bevétele. A harmadik és legerősebb ok az Erdélylyel megkötött unió. Ez az ok, a mi engem a fent jelzett nehézségek dacára is kibékit, s meggyőz az ujitás szükséges volta felől. Minden vallásfelekezetnek van valami öszekötő kapcsa, jelvénye, a miről egymást bárhol felismeri. A pápistának a keresztvetés és üdvözlet. A kálvinistának a biblia és Zsoltár. A régi biblikus kalvinistaság már kivesző félben van, de az énekek még most is egybekötnek, össze olvasztanak bennünket. Ezekről megismeri a testvért a girgaciai ember az abauji emberben, s a baranyai az érmelléki vagy maramarosi emberben ; ezeket egy formán zengik és szeretik széles nagy Magyarországon. Ezen okból óhajtanain én, hogy a népiskolai tankönyvek is minden egyházkerületben ugyanazok lennének, úgyszintén az imádságok is. Az erdélyi testvérek nálunk sokkal szerencsésebb körülmények között éltek a múltban. Ott a reform, vallás uralkodó vallás, udvari vallás volt, mig nálunk üldözött, később tart; szabadabban mozoghattak fejlődhettek tőlünk függetlenül, tekintélyes irodalmuk tősgyökeres magyar kálvinista, egyházi autonomiájok sokkal épebb mint a miénk; meg vannak szent székeik, mig nálunk a házassági ügyeket világi papista birak intézik el. Az unió létrejöttével most már ők is egyek velünk. Egybe kell olvasztani a jelvényeket, az énekeket, hogy többé azt ne mondhassuk egymásnak, hogy ti tán testvérek se vagytok, hisz másként dicséritek az istent. A két énekes könyvnek egybe olvasztása fogja consumálni az uniót. A mennyiben az erdélyi testvéreknek külön intézkedéseik, törvényeik lesznek, annyiban az unió csak irott malaszt marad. De a ritus terén jó alkalom lesz most egyesülni ; egyéb intézményekben pedig a külömbséget ugy egyenlíthetjük ki, hogy átvesszük egymástól a mi jó, s elhagyjuk lassan, óvatosan, a mi nem célszerű, és közös új intézményeket hozunk be. Igy lassan-lassan egészen egybe olvadunk. De épen ezen egybe olvadás céljából kerülni, nem pedig keresni kellene az extra intézményeket Erdély számára. Én nekem oly kedves az az unió, hogy érte hajlandó volnék mindent halomra dönteni, a mi elválaszt, még talán az öreg Királyhágót is. Szóljunk hozza most már magahoz az énekes könyvhöz. Előbbeni cikkemben határozottan kimondtam, hogy a százötven zsoltárt meg kell hagyni, csak a hibás fordítást, rossz verset és nyelvezetet kell gyengéden kiigazitani. A dicséretekből ki akar hagyni a bizottság 140 darabot egészen, megmaradna a meglevőkből 98 és az invocatiókból 9 Az erdélyi énekekkel és halottiakal megmaradna 176 régi ének, ehez jönne annyi-amennyi uj. Ujakkal lehetne szaporítani a hétköznap reggeli és estvéli, bűnbánó énekeket (ez szükséges is volna), úgyszintén a vasárnap délutániakat, újévieket, virágvasárnapiakat, nagypéntekieket, pünkösdieket, (az áldozó csütörtökre fennhagyott 4 darab kevés) továbbá