Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-29 / 44. szám

viszik az emberi előrehaladás lobogóját; épen ezért buzdította az ifjúságot arra, legyenek tényezők, hogy nemzetünk meg ne álljon soha a haladás terén, legyen itt zászlóvivő, legyen oly erő és hatalom, mely akaratával döntő súlyt vethet a világtörténeti események mérlegébe. S a jó hazafiakból tiszta, erős, ingathatatlan jellemeket is képezett. E tekintetben ön, a tanár, egész életfolyamával ugy ragyogott elöltök, mint utánzásra buzdító remek példakép. Éreztette velők, hogy qui profiéit in studiis, sed deficit in moribus, pius deficit, quam prcficit. A kik még ily remek példánykép mellett is deficiáltak; azok csakis önmagukat okolhatták. Az iskola jóhirneve tanáraitól függ. Ha van árny e főiskolán, — s némelyek állítják, hogy van — a felől bizonyos mindenki, hogy az árnyfoltot nem Bocsor vetette arra. És ha van fényoldala, — pedig van, — azért, hogy van : Nagyságodé az érdemnek oroszlánrésze. Azon időben, mikor a gymnásium hat osztályában még nem rendes tanárok, hanem csak koztanitók alkalmaztatlak, az egyházkerület bizalma Nagyságodat jelölte ki az academia tanárai közül a gymnásium igazgatójául. Ez uj és díjazás által könnyebben hordozhatóvá nem tett terhet örömmel vállalta el a főiskola érdekében s ellenőrizéses éber őrködése, a köztanitóknak helyesen jelölt irányban, bölcsen vezetése, gymnasialis szakkönyvek készítése által oly magaslatra emelte a gymnasiumot, melyen azt megérdemlett jóhirnév ragyogta körül. A hírneves Márton oly túlságba vitte a puritanismust, hogy a zenészeti hajlamot is elfojtani igyekezett, s Nagyságod volt az, ki már a puritán Márton idejében megalkotta a főiskolai első zenetársulatot. Úttörő, szervező, éltető lélek volt annak szervezésénél és alakításánál. Akarta, hogy legyen a magyar nemzet athénei, a szépség és művészet, s legyen római, a tiszta, erős jellemek, az erő és a nagyság által. S mert a jelen fiatalsága lesz a jövőnek nemzete, ezekre igyekezett ily irányban hatni; ezekben ébresztette föl a művészet iránti hajlamokat, a szépnek érzékét; fejlesztette a lélekerőt, képezte a tiszta, törhetetlen jellemet, tudva azt, hogy az ifjúság a nemzetnek virága s e virágban rejlik a nemzet jövendőjének gyümölcse. Az 1848/9-ki viharos időszakban a kikölcsönzött alapítványi tőkék kötelezőit s ezekkel az alapítványokat Nagyságod ébersége mentette meg, holott azon kötelezők másnak gondjaira voltak bizva megőrizés végett. De nemcsak tanári, hanem irodalmi téren is fényes érdemeket szerzett. Teremtő szép lelke egész tanügyi irodalmat alkotott. Két évi tanfolyamra Deosztott francia nyelvtanával úttörő volt a magyar irodalomban. Három évi tanfolyamra beosztott latin nyelvtanát más felekezeti gymnasiumokba is bevitték kézikönyvül. Számtana és földrajza kitűntek az akkori kézikönyvek közül. De íőleg kiemelendő »Magyarország történelme, különös tekintettel a jog fejlődésére4

című kézikönyve, melylyel egészen uj utat tört, eltért az előző történetírók által követett iránytól, s a történelmi anyagnak ugy beosztása, mint feldolgozása által messze túlszárnyalta azokat. Esztani felfogással, a bölcsészet világánál, a világtörténeti eseményekkel kapcsolatosan, az emelkedést vagy hanyatlást előidézett okok feltüntetésével mutatja fel hazánk eseményeit, s jogfejlődését kiváló gonddal, történelmi hűséggel adja. Ha csak ez egy művel ajándékozta volna is meg Nagyságod a magyar tudományos irodalmat, ez is elég lenne arra, hogy nevét halhatatlanitsa. Csak sajnálnunk lehet, hogy növelés- és tanitástana, s világtörténete kéziratban maradtak s irodalmunk nagy veszteségére kinyomatva mind ez ideig nincsenek. Hogy a magyar tud. académia, — melynek az volna dicső hivatása, hogy a magyar irodalom terén minden nevezetesebb mozzanatot éber figyelemmel kisérjen s az itt működő hivatott erőket kitüntetés stb. által buzdítsa folytonos előhaladásra, — ily nagymérvű, sokoldalú és áldón hatott irodalmi munkásságot mind ez ideig sem vett észre, annak nem Nagyságod az oka. Hiszen a napot sem látja az, a ki fénye előtt behunyja szemeit. A magyar tanügyi s tudományos irodalmat Nagyságod oly sok és oly értékes kincscsel ajándékozta meg, hogy ezeket a magyar nemzet szellemi életének központjában, az académiában észre lehetett és észre is kellett volna venni. S a mit az académia elmulasztott, kipótolta azt a legelső magyar ember : a király. Nemcsak észrevette, hanem erkölcsi jutalomban is részesítette a tanárnak és írónak érdemeit a kir. tanácsosi címnek adományozása által. Ez a kitüntetés a trónnak magaslatáról szállott alá, jeléül annak, hogy a királyi felség éber figyelemmel kiséri tanügyünket s nemcsak fölismeri, hanem jutalmazza is az érdemet. Egyházkerületünk, — melynek szemefénye a pápai főiskola, — szintén erkölcsileg jutalmazza hű és lelkiismeretes tanárának félszázadon át szerzett érdemeit ezen ünnepélynek rendezése által. Azt jutalmazzák a számos tisztelők és tanítványok is, kik a tisztelet és szeretet érzelmei által vezérelve az ország minden részéből jöttek el az ünnepélyre. A valódi érdemet, az elismerés csak ritkán és kivé. telesen koszorúzza és jutalmazza meg. Annak igazi jutalma önmagában van. Nagyságod sem magán kivül, nem az académiánál, nem is mi nálunk, hanem önmagában, saját öntudatában kereste és találta föl azt. Ez ünnepély rendezése sem akaratával, sőt mondhatni akarata ellenére történt. Óhajtotta ennek elmúlását s ezen óhajtásának kifejezést is adott. E szerénység is, — mely kerüli a kitüntetést, rejtőzik az elől s áldón ható működését zajtalanul végzi, — a valódi érdemnek egyik fényes ismertető jele. Hű és munkás fia kérelmét azonban nem teljesíthette a kerület, az ünnepély elmúlását kérő óhajait nem tölthette be. Önmagának tartozott azzal a kerület, önmaga iránti kötelességet rótt le az által, hogy ez ünnepélyt rendezte, mert ezzel bizonyította be, hogy fölismeri s erkölcsi jutalomban részelteti