Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-29 / 44. szám

erkölcsi érdek vezérelte; ki nemcsak birta a tudománynak kincseit, hanem képesítve volt arra is, hogy azokat közkiticscsé tegye. S ezen nagybecsű képesség az, mit a prot. közép-és főtanodák külön tanárképezde nélkül is megadtak azon növendékeknek, kik közül az iskolát fenntartó testületek a leendő tanárokat választották, s mit a jelenlegi tanárképezdék oly kevésnek adnak meg, mert a fősúlyt a tanárképzésnek nem annyira gyakorlati, mint inkább elméleti oldalára fektetik. 1848 előtti oktatási rendszerünkből kifolyólag közép- és főtanodáink növendékei nemcsak tanultak, hanem tanítottak is; nemcsak taníttattak, hanem a tanári pályára is képeztettek. Az észtehetség és szorgalom által kitűnő tanulók, a legalsó gymnasialis osztályon elkezdve, keresztül minden osztályon, correpetitorok voltak, tanították az osztályukban tanuló gyengébbeket. A tanpályát végzettek közül azok, kik ugy a tanulás, mint a tanítás (correpetálás) terén kitűntek, a gymnasium hat osztályában, mint köztanitók (praeceptorokj alkalmaztattak, az academia egyik tanárának, mint gymnasialis igazgatónak, főfelügyelete, ellenőrzése és vezetése mellett. S ha academiai tanári állomás jött üresedésbe, ezen állomást betöltő tanárt azok közül választotta az egyházkerület, kik nemcsak elméletileg képzettek, hanem a gyakorlati téren tanításra képesítettségüket már mint correpetitorok s később mint az osztályok köztanitói is bebizonyították. Itt sem állapodtak meg. A megválasztott tanart kiküldték külföldi egyetemekre ismeretkörüknek szélesbithetése végett, a honnan azok a tudomány kincseivel rakodottan jöttek haza s csak ezután foglaltak el a tanári széket, és be is töltötték azt. Ez a tanárképzési rendszer adott nekünk a tudomány színvonalán álló, azt emelni képes, nemcsak elméletileg képzett, hanem a gyakorlati téren is kitűnő s eredményt felmutatni tudó oly tanárokat, kik a szellemi élet versenyterén nem hoztak szégyent, hanem d csőséget és fényt árasztottak azon iskolára, melynek tanszékéről lolkök sugárait, melegítve, világosítva s uj éietet tenyésztve árasztották szét. Ez a tanárképzési rendszer adta nekünk a halhatatlan Márton Istvánt, ki a reformatió hajnalán keletkezett, de az üldözések szomoiu időszakában a magyar nemzeti közművelődésnek is nagy hátrányával megszüntetett pápai főiskolát úgyszólván a semmiből, egyedül akaratának hajthatatlan erejével, minden osztálynak csakis az általa képzett tanítványok segédkezése mellett vezetésével, újra megteremtette. Ez a tanárképzési rendszer adta főiskolánknak azt a fénylő triast : Zádort, Tarczyt és Nagyságodat, kiknek érdemei soha el nem homályosítható fénynyel fognak ragyogni a pápai főiskola történetében. Ez a tanárképzési rendszer adta már e triasnak kitűnő növendékét Kerkápoly Károlyt, kitől a cultusminister sem kért tanárképezdei oklevelet akkor, mikor az egyetem tanszékére tanárul kinevezte. E tanárképzési rendszer mellett a tanárt választó egyh. kerület nem csalódott soha a választottban, mert tanulói pályájától kezdve ismerte a megválasztottat, annak képességeit, szorgalmát, ügyességét és hivatottságát. Mig a mostani tanárképzés mellett a választók könnyen csalódhatnak, mert lehet a megválasztott elméletileg képzett, meg lehet rakodva a tudomány kincseivel s igy nyerhet — még pedig kitüntetéssel — tanári oklevelet; de ha nincs folytonos, élénk, világos, figyelmet lekötő előadása, a tudományt megkedveltető, a száraz és hideg tanba is életet és meleget lehellő modora, a növendékekkel jól bánása és kellő ügyessége: akkor minden kincse elásott talentum, mely a közjóra nem kamatoz; ismeretgazdagsága értékét veszti, ha nem tudja azt tanítványai lelkébe átömleszteni, ha nem bír az égnek másokkal elsajátíttatásra képesítő adományával. Nagyságod birt és bír az égnek e nagybecsű adományával, s nemes önérzettel tekinthet végig azon növendékeknek hosszú során, kiket félszázados tanári működésének időszaka alatt szellemkincsekkel gazdagított. Az itteni közép- és főtanodának tanárai, az egyházmegyéknek és az egyh. kerületnek kormányzói és tisztviselői, kevés kivétellel mind tanítványai, úgyszintén irodalmunk s a nemzeti közéletnek több kitűnősége is. kik közül legyen elég most fölemlítenem Ballagi Mórt, a kitűnő tudóst, ki mindenütt ott van s első sorban állva van ott, a hol szent ügyért és sikerrel kell küzdeni, a hol uj, nagy és életrevaló eszméket kell megtestesíteni, az élet földébe átültetni és meggyökereztetni; Molnár Aladárt, a hazai nevelésügynek, fájdalom, már csak volt vezérbajnokát; Petőfit, ki halálában ís halhatatlan ; Jókai Mórt, a világhírű és közkedvességű írót; Kerkápoly Károly egyetemi tanárt és volt minisztert ; Kozma Sándort, a közbecsülésnek méltán örvendő királyi főügyészt. De nemcsak tudományos embereket, hanem ezekben hű egyháztagokat s jó hazafiakat, erős és tiszta jellemeket is képezett Nagyságod. Nem űzött gúnyt soha abból, a mi a vallásos érzelem előtt szent. Szolgáiban nem alazta le, nem tette nevetség tárgyává magát az egyházat. Nem ingatta azt a protestantismust, mely a felvilágosodásnak, a közművelődésnek fáklyájával, a gondolat-, érzés-, lelkiismeret szabadságanak s a közszabadságnak lobogójával jár az emberiség előtt s melynek szellemétől áthatott nemzetek kiválólag hivatvák arra, hogy vezérszerepet vigyenek ott, hol a világnak sorsa intéztetik. A honfiúi érzelmeket is fejlesztette, a hazaszeretet szent tüzét is lángra lobbantotta Nagyságod növendékeiben. Mint történelem tanara, a bölcsészet világánál tüntette föl az eseményeket, láttatta azokban a folyton előre haladó, a vezérlő világszellemet; az élet nagy mestere : a történelem által bizonyította be, hogy azon nemzeteké a jövő, csak azok jogositvak életre és emelkedésre, melyek a világszellemmel együtt járva, előbbre