Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-22 / 43. szám

Karsay indítványozza, hogy az egyetemes gyűlések ezentúl ne október közepén tartassanak. Bánó pedig meghívja az egyetemes egyházat Vandrák Andrásnak jövő évben tartandó 50 évi tanári jubileumára. Thébusz indítványozza, hogy az egyetemes gyűlés kérje fel a külföldi egyetemeket, hogy az ottani magyar stipendiumok ezentúl csak azoknak adassanak ki, akiket a stipendiális bizottság ajánl. Indokolásul a többi közt felhozta azt is, hogy a magyar ifjak számára tett alapítványokból a szászok segélyeztettek. Ezen ügy tanulmányozásával Ilaan Lajos, Győry Vilmos és Fabiny Gyula bízattak meg. Végre a gyűlés az elnökségnek köszönetet szavazván, a három napig tartott tanácskozások befejeztettek. —s—h. Az evang. bányakerület közgyűlése. Első nap, old. 14. Eabiny Teofil, világi elnök megnyitó beszédének, úgyszintén Szeberényi superintendens évi jelentésének főtárgyat a pánszláv kérdés képezte. Fabiny beszédének idevonatkozó része a következő : »Én a nemzetiségi kérdést, mely hazaszerte méltán a legnagyobb figyelmet ébreszti, és melylyel a legutóbbi időben a hazai közvélemény éber figyelemmel folyton foglalkozott, az egyházi életben csak nyelvkérdésnek kívánnám tekinteni. A magyar állam méltán megkívánja minden honpolgárától, hogy az az egyház keretén belül is a haza iránti kötelességeit, melyek ép oly szentek, mint az egyház irántiak, teljesítse, de ezen kötelességek a legszorosabb összefüggésben is állanak egymással. Az egyház és a haza iránti szeretet és hűség, a protestantizmus elvei szerint és annak jól felfogott érdekében egymástól el sem választhatók, ugy hogy a protestantizmus hitelveít tagadná meg az, ki a közös haza iránti kötelességeit megsérti. Az 1868. évi XLIV. t.-c, melyet a nemzetiségi törvénynek szoktunk nevezni, a hazában fennálló különböző nyelvű honpolgárok egyéni jogait és szabadságait szabályozza a család, a társadalom, az egyház és az állam irányában. E törvény homlokzatán meg vannak irva azon arany szavak, hogy minden honpolgár az osztatlan egységes magyar nemzet tagja és politikai jogok tekintetében egyenjogú. A most említett országos törvény protestáns autonómiánkat tisztelve a nyelv kérdésének az egyház keretén belül való szabályozását reánk bizta, és így önnön magunktól függ ugyan az egyházban divó nyelveknek mikénti alkalmazásba vételét elhatározni, e mellett azonban a magyar nyelv és hazafias szellem fejlesztése egyházunknak is kétségtelen feladata. En határozottan kijelentem, hogy minden oly lépést, mely a nyelv dolgában az egyházban erőszakot akarna tenni, veszélyesnek és helytelennek, az egyházban mellőzendőnek tartok, és azt hiszem mindazok, kik az egyház javát szivükön hordják, velem egyetértenek, a nélkül, hogy azért a hazafiatlanság vádja érhetne minket. De másrészt, ha országos törvényeink senki nyelvén erőszakot nem tesznek, az egyház mindenkinek saját nyelve használhatását, az egyház körében teljesen biztosítja : lehet-e valakinek elégületlenségre oka, van-e alapja annak, hogy az egyház kebelében nemzetiségi kérdés keletkezzék, lehet-e ilyennek az egyházban bármi tekintetben is jogosultsága ? és nem-e minden tünemény,mely oda mutat, hogy a nyelv kérdése nemzetiségi kérdéssé fajul el, a legéberebb figyelmet és oly rendszabályok alkalmazását kívánja, melyek minden ily merényletet lehetlenné tesznek. Ha azért, mert mi azon intézeteinkben, melyekben leendő lelkészeinket és tanítóinkat képezzük, a hazain kivül más nyelveket is miveltetni kénytelenek vagyunk, a nyelv mivelése oda fajulna el, hogy nemzetiségi kérdés fejlődnék belőle; ha ezen intézetek rokon népfajok egyesítésének ábrándjait táplálnák és csepegtetnék a fogékony fiatalság kebelébe, ahelyett, hogy a közös haza iránti szeretetet ápolják; ha a magyar nyelv elhanyagolása, vagy ez iránti ellenszenv vagy épen gyűlölet gerjesztésére használtatnák fel magokat; ha a magyar nemzet története az illetőket ki nem elégítené, és igy egy késő mulc emlékeit szentségtelenítve látnánk az által, hogy a történet meghamisításával fanatikus céloknak szolgálnak; ha közművelődési intézeteink, a honpolgárok közti testvéri szeretet ápolása és a hazafiság ébresztése helyett fajgyűlöletet keltenének: akkor azt hiszem, egyikünk sem fogna szemet hunyni, és a leghatározottabban tiltakoznánk és tennénk ellene; mert ily hazaellenes irány fejlődése sehol sem volna oly veszélyes, mint éppen a leendő lelkészek és tanítók körében, kik egyházukban majdan a nép körében folyvást élni, annak szellemi fejlődésére befolyást gyakorolni lesznek hivatva. Azt hiszem, főtisztelendő és tekintetes kerületi közgyűlés, hogy azok ellen, kik a protestantizmust, értem országos ágost. hitv. egyházunkat, bármi hazafiatlan tendentiákkal azonosítani akarnák, — szót emelni és egyházunkat ilyen vádak ellen oltalmazni teljesen felesleges ugyan, mert a protestantizmus egész múltja hazai történelmünk legdicsőbb emlékeivel van összeforrva és ezeket szentségtelenitetni a protest. egyetemes egyház bizonyára nem fogja engedni. Egyházunk szervezete mindazon attribútumokkal bír, melyek a vallásos hűség és egyházi buzgóság mellett a közművelődés és hazafiság fejlesztésére és minél tágabb körben való terjesztésére alkalmasak, és melyek az állam életében ezt egy befolyásos tényezővé képesíthetik. Minden ép, egészséges szervezet a benne fejlődő bajok leküzdésére is alkalmas és kétségtelen, hogy egyházi szervezetünk is bír ezen erővel. Alaposan és igazságosan azonban csakis az egyházi hatóságok intézkedhetnek, melyek a viszonyok kellő