Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-08 / 41. szám

Az alsónógrádi papi testületet igen élénken foglalkoztatja ez alapitvány ügye. A folyó évben tartott értekezleti jegyzőkönyvében ily határozat foglaltatik: »5) U. a. (tavalyi) jegyzőkönyv 5. pontjában az alsónógrádi papi testület megújítja óvását és tiltakozását azon szándéklat ellen, mely szerint az 1880-iki kerületi jegyzők. 26. pontjában rendezett »Székács-alap«, melynek kamatai elaggott s tehetetlenekké vált papok és tanárok gyámolitására rendeltettek fordíttatni, a kerületi tanári nyugdíjintézet létesítő bizottsága által kizárólag ezen tervezett tanári nyugdíjintézet javára céloztatik lefoglaltatni. Az értekezlet most harmadszor ismételve is tiltakozik a Székács-alapnak a hivatkozott kerületi jgykönyvben immár végleg elintézett rendeltetésének megmásitása ellen, annál inkább, mert a mult évi kerületi gyűlés jgykönyve 39. pontjának tanúsága szerint a tanári nyugdijintézeti alapszabálytervezetben hamisan történik hivatkozás az 1879. évi ker. jgykönyv 52. pontjára, mintha ebben a Székács-alap a tervezett intézetnek máris átadatott volna. Az értekezlet tehát neheztelve azt is, hogy a tanári nyugdijintézeti alapszabálytervezet feletti véleményadásra az esperességek fel nem hivattak, nehogy ezen tiltakozásunk, mint tavaly történt, még a nógr. esp. jgykből is kimaradjon, megbízza az elnöklő alesperes urat, hogy ez irányban indítványát az esp. gyűlésen megtenni szíveskedjék.* Eddig a jegyzőkönyv, melyet szükségesnek tartottam egész terjedelemben idézni, minthogy annak előadásából minden további hozzátétel vagy magyarázat nélkül egyszerre tisztán áll az ügy a még tájékozatlan olvasó előtt is A legjobb lélekkel ajánlható e határozat azon érdekeltek figyelmébe, kik a ker. gyűlésen hivatva lesznek ez ügyhöz döntőleg hozzászóllani. Ugylátszik, ez volt az első lépés. Kizárni a papokat a Székács-alap jótéteményéből, melyet követnie kellett a másodiknak. A megrövidítésért kárpótlás után kellett nézni. S erre igen alkalmatosnak látszott lenni az özvegy-árva-intézet. Az Özvegyek és árvák igen csendes egyének, s rendesen nagy hálálkodással fogadják el, amit nekik ily segélyintézetek nyújtanak. Tehát j,változtassuk4

tovább ! Hogy a papok is nyugdíjazhatok legyenek, az másba nem is kerül, minthogy a ker. özvegy árva-intézetnek címe valamivel hosszabb lesz, egy-egy segélyül nyújtott összeg pedig rövidebb ; lesz tehát a ker. paptanár-tanitói özvegy-árva-intézeí- helyett egy a bányai ág. h. evang. egyházkerület által alapított s pártfogása alatt álló, pap-tanár-tanító-,özvegyeket és árvákat nemkülönben az elaggott szolgálatra képtelen s elszerencsétlenült papokat, tanárokat és tanítókat segélyző intézetünk. Pecsét legyen, a melyre ily körirat ráfér ! Azonban tévesnek látszik már magában a cím is. Az intézet jelszavául tűzte ki a segélyt. De hogy az elaggott, szolgálatképtelen, s elszerencsétlenült papokat is segélyben részesítse, az, az intézet jelen állapotát tekintve s eltekintve az alapszabályok megmásithatlanságától, egyrészt lehetetlen, másrészt nem is szükséges, sőt káros is. Az alapszabályok intentiója szerint, — habár ki sincs mondva — az elaggott, elszerencsétlenült, szolgálatképtelen papok alatt tagadhatatlanul a keresetképtelenek értendők, azaz oly személyek, kik többé hivatalt nem viselhetnek, annak jövedelmét többé nem elvezhetik. Már most lehetséges dolog-e az, hogy az amúgy is csekély összeggel segélyezett özvegyek és árvák mellett még ily keresetképtelen személyek is segélyezhessenek ? vagy ha igen : méltó dolog lenne-e a kiérdemelt papot, tanítót, tanárt évi 20 frt segélyben részesíteni? Plisz ez, ha már a sors a nyomor szigetére vetette a szerencsétlent, szerencsétlenségét csak fokozná s nem enyhítené. Hanem nem is szükséges; mert az elaggott papokról és tanítókról kegyeletteljesen gondoskodnak az egyházak ; gondoskodnak a tanárokról is ; a pap és az egyház többi hivatalnokai élethossziglan választatnak, hivatalukból, ha azt, mig erejök engedi, becsületesen betöltik, sem élaggásuk, sem szolgálatképtelenségük, sem elszerencsétlenedésük esetén el nem mozdíthatják őket ; ők mint rendes hivatalnokok fizetéseiket mindig húzzák, abból ritka kivétellel tisztességes ellátásban részesülnek halálukig, legfeljebb segéd tartására köteleztetnek, s ezzel is nem ritkán az egyház látja el őket. Tehát a segélyt, ha igénylik is, legalább nem oly mértékben, hogy ezért az özvegyeket, árvákat meg kellene rövidíteni, s a ker. ebbeli intézkedését változtatni. Végre felette veszedelmes is lehetne idővel ez a dolog, ha ugyanis a mint mi vélekedünk, nyugdíjintézet akarna az uj intézet lenni. Eddig ugyanis az egyházak a legnagyobb részvéttel viselték a csapást, mely lelkészüket érte, fájdalmában osztoztak, együtt éreztek vele, terhét elviselni segítették. De ha majd az egyházak megtudják, értem annak műveletlenebb részét, hogy van egy intézet, a mely elaggott, szolgálatképtelen, elszerencsétlenült papokat szárnyai alá fogad, hogy fog mindjárt a gyülekezetben a sátán konkolyt hinteni, s vérig sértő szekatúrái által okot szolgáltatni arra, hogy a pap maga jószántából vesse magát a tárt karu intézet oltalmába. Igy vagy ugy, a játék el van vesztve, az özvegyek és árvák vesztenek, veszteni fognak az egyházak és főkép a hivatalnokok. De e játékot végeredményében a kerület veszti el. De hát mi lehet ezen változtatás indoka? Váljon nem adott-e erre a nógrádi Bansel-ügy alkalmat ? Nem fogja-e e körülmény maga után vonni az utasítások megbővitésének szükségességét ily című fejezettel: s

mikor szolgálatképtelen, szerencsétlen, elaggott a pap?* Mert hogy a kerület e kérdés eldöntését a superintendens belátására és felelősségére bízná, ez a kerület autonomikus jellemével ellenkeznék ! És ha mindezek dacára mégis kell egy papi nyugdíjintézet, ott van a Székács-alap : ne