Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-08 / 41. szám

tése által az egyház egysége meg legyen teremtve, vagy az, amely egységet, erőt akar a jobb jövőnek, a mint hisszük, és a veszélyekkel szemben, a melyektől félünk, és a mely egy egészen bizonyos sikertelenség kedveért nem akarja a junctimot, hanem akar haladni előre. (Zajos, hosszas helyeslés.) En óhajtom, és mi óhajtjuk, kegyelmes Uram, igen t. zsinat, azt, hogy az uj életre ébredt magyar állam és a par excellence büszkén úgynevezett magyar egyház közt a mindkét félre nézve annyira káros visszavonás megszűnjék; a felekezet nélküli magyar állammal, mely mindenek felett magyar, karöltve haladjon a művelődés és hazafiúi érzés terjesztésében az egyház, mely kizárólag magyar. (Hosszas, zajos tetszés.) Mi nem akarunk keresni gravament ott, a hol nincs; mi őszintén törekszünk sikert biztosítani munkálatainknak, uj életet egyházunknak. Azt méltóztatott mondani Hegedűs L. t. képvi sélőtársamnak, hogy ha a zsinat nem ér is célt, az egyház megmarad ; s méltóztatott idézni Beöthy Ödön nevezetes mondását, hogy „a leányzó nem halt meg, csak aluszik. * Tökéletesen igaz volna ; ügyünk nem halna meg ekkor sem, csak aludnék. De mi kegyelmes Uram, igen t. zsinat, midőn látjuk magunk körül az ujon éledt ország minden terén a pezsgő életet, a lázas tevékenységet ; nem akarjuk, nem akarhatjuk az aluvást. Ezer veszély fenyeget, versenytársaink sietnek, ne künk aludni nem szabad. Ébren kell lennünk, minden percet felhasználva, munkálkodnunk kell. Nekünk minden hasztalanul elvesztett perc nagy veszteség volna, s mert e veszteséget az egyházra ráhozni nem akarjuk, mi a szentesítést, az életet akarjuk, s nem a junctim tetszhalálát. (Hosszas, zajos helyeslés.) A többség javaslatát pártolom. (Hosszan tartó, zajos éljenzés.) A szatmári ref. egyházmegye gyűlése. A szatmári reform, egyházmegye őszi közgyűlését szept. 26-kán a szatmárnémeti egyház tanácstermében tartotta meg. A mennyire népes volt a segédgondnoki jubileummal egybekötött tavaszi gyűlés : ez éppen annyira csekély népességű volt, ugy, hogy alig egy-két egyház képviseltette magát; minek oka részint a szorgos munkaidő, részint az volt, mivel esperes ur gyűlést hirdető körlevelében előre jelezte, hogy a gyűlés főtárgyai az egyh. megyei pénztárnoki állomás betöltése és több rendbeli magán panaszok elint é/.ése leendenek. Az egyh. megyei tanácstestület néhány lelkész, tanitó és képviselő kíséretében a tanácsteremben 10 órakor megjelent, s esperes ur a tanácskozásra Isten segélyét kérő buzgó imája után a gyűlést megnyitván : előadta, hogy a mult gyűlés óta esperesi hivatalához, mely felsőségi iratok és rendeletek érkeztek, s egyházmegyei levéltárunk számára mely egyházkerületek és testvér egyházmegyék küldötték meg jegyzőkönyveiket. Majd felmutatta az ürességben levő házi pénztárnoki állás betöltésére beérkezett szavazatokat, melyek egy küldöttség által felbontatván, kitűnt, hogy a már első izben legtöbb szavazatot nyert négy egyén közül átalános többséget ezúttal is senki nem nyert; minél fogva a legtöbb szavazattal megtisztelt két egyén, Kiss Lajos csahold, és Tabajdy Lajos szatmári lelkészek ujabb választás alá ismét kijelöltettek. Ezután Sárkány Dániel Sáros-Patakon vizsgázott lelkészjelölt főt. püspök ur átkebelezése folytán egyházmegyénk segédlelkészei közé felvétetett. Majd jelentette esperes ur, hogy egyházmegyénk a mult tavaszi gyűlés 113-ik számú végzésében elhatározta, miszerint a szatmári egyház időnkénti főgondnokait gyűléseink zöld asztalánál egy székkel mindenkor megtiszteli, és őket ülnökeink körébe mindig szívesen fogadja és látja. Most a nevezett egyház jelenlegi érdemes főgonanoka, Böszörményi Elek, a gyűlésben megjelenvén, a szokásos eskü letételére fölhivatott. Ki is a felhívásnak készséggel engedvén : a tanácsbirói esküt letette s székét a gyűlés jó kivánatai között elfoglalta. Ezek után több helyi érdekű magán panaszos ügyek tárgyaltattak, melyeknek végeztével az államsegélyért folyamodó egyházak és belhivatalnokok sorrendje megállapittatott, s a gyűlés délutáni egy órakor bezáratott. Kallós Péter, egyházmegyei jegyző. A Székács-alap. Az ág. h. bányakerület ujabban azt az eljárást teszi szokásává, hogy régi, általa hozott, az esperességek által jóváhagyott, maga által szentesitett határozatokat, alapszabályokat, intézményeket eltöröl, megsemmisít, s alkot azok helyett egészen másokat, az elébbiekkel, — melyek pedig addig jóknak, életrevalóknak bizonyultak be, — egészen ellenkezőket. Hogy miért teszi ezt a mélyen tisztelt kerület, azt tőle közvetlenül, legalább mi rustikusok nagyritkán tudjuk meg, Ugylátszik minden ily eljárás indokolását kinek-kinek tetszésére bizza. Pedig nagyon helyesen tenné a bányakerület, ha nemcsak a változtatott alapszabályokat, melyekre csak az áment kell egyszerűen rámondanunk, hanem azok bővebb indokolását és mindannyiszor jóelőre közölné in partibus is, hogy igy aztán, ha talán nem nyugtatna meg, de legalább egyik-másik tekintetben felvilágositana bennünket. Hiába mi durae capacitatis vagyunk sok dologban, a melyen mások nagyon könnyen szeretnek átcsúszni. Most a Székács-alap tervezett átalakításával gyűlt meg a bajunk. Szegény boldogult Székács, ha tudta volna, hogy az ő legszentebb, legtisztább és legőszintébb törekvése valaha a viszály tárgya is lehet, akkor halálos ágyán bizonyosan Lutherrel nyilatkozott volna: »szeretném, ha semmit sem irtam, (tettem) volna.*