Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-10-08 / 41. szám
azt hiszem teljesen felesleges tiltakozni. Határozati javaslatunk világosan, kétségbe vonhatlan módon kifejezi azon erős meggyőződésünket, hogy mi O felsége kormányának azon felfogását, mintha az egyház és iskola ügye elválasztható volna egymástól, kereken és határozottan tagadjuk, hogy az sem elveinkkel, sem a tényleges helyzettel, sem országos alaptörvényeinkkel össze nem egyezhető. Lehet-e ily felfogás, ily határozott és erélyes tiltakozás mellett, amidőn egyúttal nyiltan kifejezzük azt is, hogy iskolai munkálatunkat, mely igy szentesítést nem nyer, önkörünkben igyekezünk és akarjuk megvalósítani, azt állítani, hogy jogot adunk fel, s lehet-e az ily vádat másnak venni, mint Kölcsey kigúnyolt táblabirójáét, ki egy betű hosszabb vagy rövidebb szárában látja az alkotmány végveszélyét ? (Helyeslés, tetszés.) A jogfeladás körébe tartozik az a vád is, hogy az által, ha az erdélyi püspök megerősítését beteszszük O felsége kormányának óhaja szerint, törvényeinkbe, rést ütünk alkotmányos autonomiánkon, teremtünk, mint mondatott m. kir. kálvinista püspököket. A megerősítés joga, mint tudva van, alkotmányos törvényeken alapul az erdélyi püspökre nézve, s jogfeladást követelni O felségétől nekünk, ki minden jogfeladás ellen mereven tiltakozunk, valóban, alig volna helyes politika. A mi a megkülönböztetést illeti: azon csak ugy lehetne segíteni, ha a többieket is megerősítené Ö felsége. Kívánja ezt Hegedűs t. képviselőtársam ? (Hegedűs : Dehogy 1) No én sem. Nekem elég az egyenlőség biztosítására az, ami zsinati törvénykönyvünkben van a jogkör és hatóságra nézve körülírva; s a jogfeladást annál kevésbé vagyok hajlandó kérni e tekintetben O felségetői, mert igen fontos, és szerintem is döntő természetű okok szólnak a mellett, hogy e jogáról O felsége a helyes politika igényei szerint — súlyos consequentiak kockáztasának kikerülése végett — le ne mondjon 1 (Helyeslés.) Egyáltalaban furcsa térre vezet a jogfeladás vádja, kegyelmes Uram, igen t. zsinat, ellenfeleinket, a kisebbséget. Ok a jogfeladást perhorrescáljak minden téren. Mi is. Csakhogy mi meg is tartjuk ezt; mi megvédtük a miniszteri rendeletek végrehajtási kényszere ellen autonómiánkat ; mi szerintünk teljesen, megvédtük iskolai autonómiánkat. T. ellenfeleink a logikának nem valami nagy épületére mulatságos helyzetbe kerülnek. Hivatkoznak az 1848-iki törvényhozásra, amely tudvalevőleg az államnak akarta átadni az összes iskolaügyet; vagy rejtve, mint Hegedűs L. t. képviselőtársam ; vagy nyiltan, mint Lükő G. t. képviselőtársam, magokévá téve ezen vezérelvet. Nekem nincs ez ellen kifogásom. Egy nagy elv harcol egyik és a másik oldalon egyaránt. Tömérdek jeles argumentum csoportosítható mind az állami, mind az egyházi nevelés mellett. E háborút egyszer meg is kell vívnunk újra meg újra. Protestáns anyaszentegyházunk ragaszkodik a történeti felfogáshoz, a mely az iskolákat az egyházzal fűzi össze, s ezzel lehet jogosan szembeállítani az 1848-iki törvényhozás vezérelvét mint postulatumot. Nagy, nehéz és nyilt kérdés ez. Mondom, nem is csodálom, ha t. ellenfeleink a protestáns felfogással szemben e nagy elv alapjára állanak, de engedjék meg kimondanom, hogy fejtetőre állított okoskodásnak tartom, ha ők ezen alapon állva, bennünket megtámadnak azért, mert szerintök nem ez alaphoz közeledünk ; s ők, akik mindent hajlandók odaadni a 48-as alapon az államnak, vádat kovácsolnak ellenünk abból, hogy szerintök — szerintünk nem — mi most akarunk közeledni az államhoz 1 Hol van itt a logika ? (Derültség, tetszés.) Végig menve a felhozott ellenérvek mindegyikén : nyiltan bevallhatjuk, hogy azok tarthatatlanok. Nyiltan és határozottan állithatjuk, hogy a zsinati munkálatoknak jjunctim® való felterjesztése egyértelmű a szentesítés elhalasztásával, egyértelmű a zsinat eredménytelenségével. Es talán nem túlságos a következtetés, hogy a t. kisebbség nézete ide irányul, folyvást sűrűbben halljuk a nyilvános kijelentést ez irányban. Es ezen felfogás, kegyelmes Uram, igen t. zsinat, valóban helyes ; a számítás biztos. Ha a zsinati munkálatok szentesítést nem nyernek : ugy valóban eredménytelen volt a zsinat ; és valóban jobb 1 etf volna annak létre nem jönni. De tudják-e t. ellenfeleink e negació horderejét. Szász Domokos igen t. képviselőtársam nagyon helyesen jegyezte meg, hogy a zsinat eredménytelensége dokumentálása volna azon tételnek, melyet ellenségeink annyira hangsúlyoznak, hogy t. i. a kálvinista egyház positiv alkotásra teljesen képtelen. Nemcsak küldőink, hanem mások is figyelemmel kísérik, igen t. zsinat, a mi e falak közt történik. Nem akarok igazat adni nekik. Positiv eredményt óhajtok. T. ellenfeleink nem óhajtanak az alkotás terére lépni. Makai Dániel t. képviselőtársunk bizonyos szent borzalommal jelezte azon való kétségbeesését, hogy a kálvinista ember lassanként olyan lesz, mint a kova, a mely csak akkor ad szikrát, ha acéllal ütik. Nyilván azt kívánná ő, hogy akkor is hányja a szikrát, mikor senki sem bántja. (Derültség, tetszés.) Én nem óhajtom ezt, mert a folytonos ok nélkül való szikrázás sem nem hasznos, sem nem komoly dolog, elvesztjük a gyújtó képességet a szükség idejére akkor, — pedig mily becses szolgálatokat tett az a pátens elleni küzdelmekben — ha folytonosan szikrázunk, és ily ferde helyzetbe sodor az örökös gravaminális politika, — akkor is ép úgy, ha ok van reá, mint akkor is, ha semmi ok nincs, — melyből szabadulni igen nehéz lesz. (Helyeslés.) És felhozatott a veszély lehetősége. A veszély mindég lehetséges. Én bizalommal nézek ugyan a jövőbe, hogy e veszély legalább kívülről — nem fog bekövetkezni 1 de bölcs dolognak taitom mégis számot vetni a lehetősséggel. Es kérdem, vájjon melyik nézet gondoskodik bölcsebben e veszély lehetőségével szemben ? Az-e, a mely a negatió merev köpenyegébe burkolva, nem óhajtja megragadni az alkalmat, hogy egyházalkotmányunk s a domestica szentesi