Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-01 / 40. szám

kereskedőt. S ezek egyhangúlag megválasztattak. Jellemző, hogy a gyűlésen maga Medvecky is jelen volt, s tőle telhetőleg, megválasztatását előmozdította. — Elismerés­sel adózunk Mockovcsák esperes urnák, a ki, midőn er­ről értesült, a választást megsemmisítette, s az illetőket a felügyelői hivatal bitorlásától letiltotta. A fenti gyű­lésen Szlávik még tovább ment. Ugyanis tudva van, mikép áldott emlékű Br. Radvánszky egyet, felügyelő, egy alapítványt tett, melyből: szegény egyházak, pa­pok, tanitók segélyezendők, s melyhez 5 éven át, min­den magyarhoni ev. család még 2 írttal járulna. Midőn tehát a dobronyai hívek a gyűlésen, kérdést intéztek az alapítvány célja s hová fordítása felől, azt mondá nekik Szláv ilc lelkész : hogy az alapítványból oly lelkészek és tanitók jutalmaztatnak, a kik a tótok magyarizálásá­ban legjobban kitűnnek. No, nem szép dolog ez ? Vál­jon bármily nagy pánszláv tehet-e többet rövid idő alatt, mint Panszlávik ? Felügyelőket letenni s megvá­lasztani, az esperesnek az engedelmességet felmondani, a hí­veket hamis szavakkal ámítani, törvényes intézményeket lábbal tapodni, s minderre, Szlávik vállalkozott, nem­csak Turóc-Sz.-Márton megelégedésére, de talán az es­peresség türelmének kimerítésére is. Mert hisszük, mikép a zólyomi esperesség kézzel foghatólag bebizonyítja majd Szláviknak, hogy eme esperességben túl sulylyal van a hazafias párt a pánszláv párt fölött.® * Gyászhírek. Váczy József volt élesdi ref. lel­kész Debrecenben 80 éves korában a jobblétre szende­lűlt. — F. hó 17-én átalános részvét közt helyezték örök nyugalomra Hódmezővásárhelyt Kasztos Lajos nyug. ref. tanítót, mely alkalommal a kántor és az egész kántus is részt vett a végtisztességtételben. — Szabó Bálint debreceni árvaszéki elnök f. hó 17-én elhunyt. A boldogéit fiatalabb korában a debreceni főiskola seniora, majd az egyház buzgó pénztárnoka volt. Béke poraikra! NECROLOG. Ismét egy elhunyt öreg munkásról akarok megem­lékezni, egy sajátságos példányáról azon — mindinkább ritkuló — régi atyáknak, kik, midőn a lelkipásztori pá­lyára léptek, valóban ugy képzelték magukat, mint a gyermek Sámuel, hogy az Ur őket különösen a maga szolgálatára rendelte és választotta. Nem csuda ! az ő születésük 'dejétől nem messze voltak még azok az idők, midőn a gyilkos üldözők elől futó ref. anya, futása köz­ben tett fogadást istennek, hogy ha méhében szendergő gyermekét felnevelheti, az Úr szolgálatára szentelendi. — Es ez nem mese! élénken emlékszem, midőn gyerek­koromban öreg anyám, később édes apám köré gyűlve, elmondották, hogy egyik öreg anyánk igy az üldözők elől futva, isten szolgálatára ajánlotta gyermekét, — ki­vel épen viselős vala, — s mert hogy leány lett, pap­nak adta nőül; — a másik lányát elvette egy — a hét éves háborúban nagy hírre és bátorságra verődött — ge­nerális, ennek a leányát egy nagy nevü grófi család fia. — Az egyik testvér maradékai ma is fényesnevii gró­fok, az ecclezsiának valódi oszlopai, kikről a/ eg\haz elmondhatja ama Horatiusi szavakat: „et praesidium, et dulce decus meum ;* — a másik testvér maradékai ma is — legnagyobb részben — papok 1 Egy ilyen istennek szolgáló családból származott az öreg Szikszay Pál is, a f. évi julius 5-én elhunyt bala­ton-főkajári lelkipásztor. Nagyapja János, Erdély Pókafalva nevü helysé­gében született 1724-ben, tanult és vándorolt a hábor­gatások s üldözések elől, mígnem 1764-ben nádasdla­dányi (Fejér m.) pap lett, s itt folytatta hivatalát 1798-ig. midőn erőtlensége miatt János fiának engedte azt át, s ennek szárnyai alatt hunyt el 1802-ben Fokszabadin. Az az »engedte át* szó is nagyon különösen han­gozhatik a mai nemzedék előtt ! Voltak ároni családok, melyekben firól-fira, unokáról-unokára szállt a pap­ság. — A vén pap felnevelt 5 — 6 fiút, s midőn erejét lankadni érezte, nyugalomba vonult, s a gyüleke­zet sokszor a collegiumbol hozta ki, vagy a külföldi académiákról levél által hivta haza a fiút, hogy vegye át az ecclát! Sőt nem ritkán megtörtént az az eset is, hogy az ecclába beállított ifjú pap, azon feltétel alatt fo­gaáta el az ecclát, ha legalább egy év engedtetik neki, hogy külföldre mehessen, s tudományos ismereteit öreg­bíthesse ! Az ecclák szerencséseknek tartották magukat, ha egy-egy ily áron' csa^d szolgált kebelükben ! Ma már más idők, más erkölcsök vannak, s a mit ezelőtt jó 50- 60 évvel nagyon természetes és örvendetes do­lognak tartottak, ma már nagy álmélkodással olvassuk, ha egy Pest-megyei gyülekezet olyan ifjút választ pap­jául, kinek apja, öreg apja stb. egész famíliája ott pa­poskodott, mióta csak az az egyház anyaegyházi jel­leget nyert ! Mondom, más idők, más erkölcsök vannak ma már, úgy annyira mások, miszerént tudunk esetet, hogy midőn egy eccla megvénhedett és széliitott pap. jának helyébe a fiút hívta meg; s midőn a fiu elébb meghalt a szélütött apánál, s az eccla a kisebb fiút hívná meg, akadt egy „jó lelkű« ifjú atyafi, ki a békét felzavarva, az ecclát magának ejkorteskedte s abba be is ült ! Szerencse, hogy a szélütött vén papnak még egy harmad k pap fia is volt (sőt még volt más három is, kiket világi pályára nevelt), ki atyját magához vette, mert különben elmehetett, volna peregrinusnak! a mi­lyenek gyermek-korunkban még javában járták az or­szágot ! Csak pirongasson le engemet jól, kedves n. t. szerkesztő Uram, az ilyen régi bolondságok felhordá­sáért !*) már én nem tehetek róla ; én nem tartom azt, a mit az egyszeri paraszt gyerek, ki, midőn a »régi jó időkről* hallván beszélni, megkérdezte atyját, hogy mi­kor voltak azok ? nem tudom fiam, kérdezel öregapá­dat ! kérdé öreg apját, az se tudta ; ugy-e, öregapám — mond a gyerek, hát majd ezután lesznek még azok a réyi jó idők ? / Én tudom, latom, mert kutatásaimból *) De bizony nem pirongatom, inkább megdicsérem azért, hogy nem hagyja feledésbe menni az elmultakat. Szerte.

Next

/
Thumbnails
Contents