Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-01 / 40. szám

Nagytiszteletű esperes ur ! „Köz istenitiszteletre rendelt énekeskönyvünk munkába vett uj kiadásához készült uj énekek két első füzetét, azon utasítással méltóztatott nekem megküldeni, hogy az azokban lévő darabok felett úgyis mint az egyetemes bizottság tagja, de mint Nagytiszteletűséged á'tal különösen is felkért megyei biztos, tájékoznám magamat és az egészről idejében némi bírálattal jelentést tennék. Figyelemmel tehát a közelgő egyházmegyei gyűlésre : kötelességemnek tartom mindén tisztelettel jelenteni, hogy én e megbízásban híven eljárni igyekeztem és a füzetekben levő minden egyes darabot Szkárossi Gusztáv és Osváth István szomszéd lelkésztársaimmal s Tiikő Adolf helybeli oktató s énekvezérrel gondosan megolvastuk, s magunk között szerény véleményünket mindenikre kimondottuk. Azonban im e véleményünk részletes és okadatolt leírásával, beadác

ával, sem magamat sem Nagytiszteletű esperes urat terhelni több ok miatt szükségesnek nem tartottam. Hanem igenis szükségesnek tartottam, hogy felfogásomat igazolva, az énekes könyv mai állását illetőleg, elmondjak némelyeket. Hitfelekezetünknek — az egyházi lapokat figyelemmel kisérő — minden tagja bizonyosan észre vette, hogy legújabban az énekeskönyv ügyében, olyan fontos elvi kérdések, — szöveg, alak és dallamot érdeklő vitás nehézségek merültek fel, melyek felett csak az egész munka intézésével zsinatilag megbízott konvent mondhat ítéletet; — mely Ítéletet íróknak, dallamkészitőknék és bírálóknak be kell várni, hogy aztán a végleg megalapítandó elvek és utasításokhoz alkalmazhassák magukat. — Csakugyan, az egy etemes bizottságnak is már múlt nyarunkra tervezett összejövetele, minden hihetőséggel e miatt maradt el. Hanem aztán épen azért, mert olyan kérdések, irányelvek merültek fel, melyek magyar ref. egyházunk minden tagját bensőleg érdeklik, és a melyekhez még nem késő, megyéknek és kerületeknek is hozzá kellene szólani : — mulhatlan kötelességemnek tartottam felhívni a közfigyelmet, nehogy az indifferentismus, vagy hallgatás és közvélemény nem alakulhatása miatt a konvent is oivosolhatlan lépést tegyen. A mint a dolgok indulnak, ha mai szóvivőink akarata szerint készülne el az uj énekeskönyv : lenne az a hívő lelkeknek megháboritására, kikeseredés, s talán szakadások előidézésére. Hát mi történik ? Az egyetemes bizottság 72 zsoltárra mondotta ki, hogy felvétetik az uj énekesbe ugy amint van, itt-ott nélkülözhetlen kijavítással (talán a csillagtalan versek) átdolgozásával. Most tessék utánna nézni, a mutatvány- füzetekben neki melegedett költőink a felvett zsoltárokból 30-at közölnek. Es hogyan ? A vérünkbe átment, népünk java által rajongásig szeretett zsoltárainkból kő kövön nem marad. Csak egy példát idézek .... a XLII-ik ismeretes szép éneket: »Mint a szép híves patakra, a szarvas kívánkozik4

igy javítja ki. »Mint szép híves forrásvízhez. Tikkadt szarvas epedez. Ugy epedez ugy sovárog, csüggedt lelkem Istenhez4

és igy tovább. Legremekebb énekeink: „Az úr énnekem őriző pásztorom.4

„Tebenned bíztunk eleitől fogva." „Áldjad lelkem az urat és tiszteld4

és a többi : mind kimaradnak : helyettök uj, cifra, bizony a meglevőnél sok helyt rosszabb „lelki eledelre'' akarják szorítani gyülekezeteinket. Pedig a nélkül is volna elég tere a munkának, a szokatlanabb énekek átdolgozása, uj remekek készítése. A zsoltárok csillagos verseit, az Invokátiók, Dicséretek közül a használatban levő szebb, jobb, népünk által nagy részben könyv nélkül tudott kedves énekeinket ne rontsák el az írók — és ki ne hagyja a Redactió. . . Javallom tehát és esedezve kérem: emelje fel hatalmas szavát egyházi megyénk és kerületünk. E nélkül azon egy két bizottsági tagot, kik már eddig is ily irányban nyilatkoztak, s ha terök lesz hozzá ezután is, ily értelemben akarnak működni, leszavazzák. Emlitsem-e a többi már is felmerült, ezután még inkább előtérbe lépendő ellentétes elveket, irányokat, akadályokat ? hogy a „modernek4

mind azt, ami positiv ker. hitre tartozik, részint szép csendesen hallgatva, részint közegeikben és műveikben zajjal, elbizakodottan, az uj énekesből kiszorítani igyekeznek ; hogy a zsoltároknak itt-ott csak címét, irányeszméjét tartják meg, és szükségelt műremek fordítások helyett saját gondolataikból gyártanak divatos éneket s a helyett, hogy adnák egészen magoké gyanánt: felibe irják: „Dávid zsoltára.« hogy zenészeink, bírálat alattinak mondják az egyébként jó és szép uj éneket is, ha az a zsoltárok régi mérete és dallamára van irva stb. Ám jöjjön, aminek jönni kell. — Győzzön a jobb. Különösen is az egészen uj darabok, — az én ohajtásom szerint is — készüljenek magyar versmérték és magyar dallamokra: de történjék mindaz, ami kívánatos, korszerű és szükséges, nem hitfelekezeti vezér embereink és hatóságaink — mindent megengedni látszó hallgatása, — hanem nyilt, határozott ítélete és utasítása folytán. Egyetemes magyar ref. anyaszentegyházunkban köz istenitiszteletre rendelt énekeskönyvünk szükségelt átnézése és előrehaladott korunk igényeihez alkalmazott uj kiadása iránt ezelőtt 25 évvel, ami gömöri egyházmegyénkből emelkedett fel kerületi gyűlésünkön — a legelső szó. — Most sem akarjuk az ellenkezőt, sőt fokozott mértékben óhajtanunk kell azt. De a romboláshoz, mindent felforgatni akaró túlhajtáshoz segédkezet ne nyujtsunk, sőt azt meggátolni és a hibás irányt vett munkát — a mennyire az lehető ami hitfelekezetünk igényeinek megfelelőleg, jobb útra terelni igyekezzünk. Ha most készülő uj énekes könyvünkben, megszokott régi kedves énekeink nagy részét, sértetlenül,