Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-01 / 40. szám

az alap. Ha a kezdetleges vallásnak lényeges alkatrésze is a félelem, a vallásnak azért mégsem ez a forrása. Az első rész — „a történeti előzmények*,— rövid compendiuma az ó szövetségi vallás fejlődésének a pa­triarchák vallásos felfogásától Mózes életének, val­lásos elveinek s a profetismus ismertetésén át a zsidó vallás amaz állapotáig, melyben az Jézus megjelenése előtt volt s mintegy függelékül röviden jelezve a po­gány világ állapota, a melyben azt Jézus a maga fel­léptekor találta. Ennyi az ó testamentumból minden vallástanba elég volna — a keresztyénség nem új folt volt a régi ruhán. A második, már sokkal terjedelmesebb rész, kez­dődik keresztelő János életével s Jézus élettörténete főbb mozzanatainak s tanításainak kimerítő közlésén át a mennybemenetellel végződik s e részhez függelékül a ker. egyház megalapittatásának története van csatolva. Az evangelium infantiae s a megkisértetés története, — majd a jeruzsálemi út s az azutáni események kere­tébe vannak Jézus tanításai befoglalva; ezek képezik szép prológját s magasztos epilógját a felséges tanítá­soknak. A történetek, különösen a virág vasárnap utáni események egész drámaisággal vannak csoportosítva s a bűnös környezetből hatalmasan emelkedik ki az ár­tatlanéi szenvedő nagy alakja. Ez a tárgyalási beosztás igen szerencsés. Az élettörténetből a csodák el vannak hagyva, jól érezvén azt szerző, hogy a legnagyobb csodák Jézus egyéniségében s tanaiban lettek nyilván­valókká. Jézus tiszta tanait a hegyi beszédben s a péi dázatokban találta meg. Az előbbit egész terjedelmé­ben vette fel s szép magyarázatokkal látta el, bár itt is újra felötlik, hogy nem száll alá a gyermeki gon­dolatvilághoz. A példázatokat öt csoportba osztja be. Az elsőbe tartoznak azok, melyek istenországának értékéről szóla­llak ; a 2-ikba azok, melyek ez ország urára vonatkoz­nak ; a 3-ikba, melyekben az ország tagjairól van szó; a 4-ikbe, melyekben azon akadályok említtetnek, me­lyek istenországának terjedését gátolják ; az 5-ikbe azok, melyek isten országának kifejlődését és terjedését tár gyazzák. A példázatoknak igy egyes csoportokba való be­osztása szokásos ugyan, de csak nagyon nehezen kivi­hető s azok exegesisétől sok függ arra nézve, hogy melyek tartoznak tulajdonkép egy csoportba, mert mind­egyikben van oly speciális vonás, mi egészen önállókká teszi azokat s aránylag kevés közöltök az olyan, me­lyet közös gondolat fűzhet a másikhoz, hogy igy egy csoportot alkossanak. Az osztályozás szerzőnek sem si­került egészen. Igy pl. a „tékozló fiúról4 szóló parabo­lát egy csoportba osztotta be a „farizeus és publiká­nus'-ról, az »irgalmas samaritanus* és a „hamis sáfár"­ról szóló példázatokkal. Igaz ugyan, hogy a ,tékozló fiú« parabolájában a nagyobbik fiú typisálhatja a fari­zeusok önérdemeikben elbizakodott sectáját; de ez a példázatban csak mellékalak, az még nem sorozhatja amaz mellé; a főszemély maga a tékozló fiú, ennek tör­ténetében pedig ugyanaz az eszme van kifejezve, mi az elveszett juhról s drachmáról szóló példázatokban, és sokkal természetesebb ezeket úgy együvé foglalni, mint azt maga az evangélista tette. S hogy a „hamis sáfár* hogy illik e csoportba ? nem értem ! A csoportokba osztás nehézsége különösen kitűnik az ötödik csoport beosztásából. Ide egészen különböző elemű példázatokat vett fel szerző. Mert a mig eszmei­leg összefüggnek a „mustármagról®, a »kovászról* s a »földbe vetett magról* szóló példázatok úgy, a mint azt szerző is igen helyesen kiérezte, hogy ezekből lát­juk, hogy „Istenországa nemcsak külsőleg (mustármag), hanem belsőképen is fejlődik (kovász) s e fejlődés me­nete lassú ugyan, de biztos (a földbe vetett mag)*, ad­dig mi eszmei összefüggés sincs az e csoportba felvett 1 többi példázat között, ha még, a mindegyikben ural­kodó gondolatok resultátumául azt mondjuk is ki, hogy „e példázatok Istenországának kifejlődését tárgyazzák/ Mint illik be ide azután az »új pos/.tó-folt*-ról s az „új bor-*ról való példázat, melyek azt jelentik, hogy „ha Istenországában tökéletességre akarunk jutni, szakitn kell régi hibáinkkal, tehát ujjá kell születnünk»; vagya „konkolyról* és »az utolsó Ítélet*-ről szóló parabola, me­lyek szerint vesszük »az erkölcsi ítéletnél érdemünk szerint a jutalmat* ? Két külön eleműek vannak itt csoportosítva. Egyik az objectiv Istenországára, a másik subjectivitásunkra vonatkozik. Amazok ez országnak festik tulajdonságait, milyenségét, jellem­vonásait; emezek közül az egyik az alanyi feltételt, a / második annak következményét adja. A mi az egyes példázatok magyarázatait illeti, álta'ában minden egyes gondolatot, mi azokban rejlik, igyekszik részletesen kifejteni, teljesen kimeritni. Külö­nösen szépek azok a magyarázatok, melyekben rámutat az általános psychologiai alapokra, hisz épen ezek teszik e parabolákat örök éríéküekké s ez alapon vésődnek be oly mélyen a lélekbe. „Az ember sokszor inkább ör­vend megtanít csekély vagyona felett« — mondja az „elveszett drachmáról* szóló péld. magyarázatánál, — „mint megmaradt s biztos vagyonán, melynek elveszte felett nem kell aggódnia* — oly természetes, egyszerű magyarázat s oly igaz! Mélyen megkapó a magvetőről szóló példázat magyarázatának bevezetése, a mint leirja azt a helyet, hol Jézus e történetet mondotta, magának a helynek topog­raphiai fekvése adván meg mintegy az anyagot e példázathoz. Azonban egyet-mást itt is meg kell jegyez­nem. Pl. egészen idegen gondolat az „elveszett drachma* magyarázatában : „ebben Isten jósága raj/.oltatik az ember iránt, a ki képmását viseli, mint a pénz az ur lko­dóét*, itt szó sincs erről. Nem természetes s nem szö­veghű a „nagy vacsoráról* szóló példázat commentá­lása, mely szerint : „úgy van az igen sokszor, hogy a vagyon s az öröm, a helyett, hogy Istenhez hajtaná az ember szivét, még eltávolítja attól*. Tapasztaljuk, hogy j az öröm, melyet tartósnak és édesnek gondoltunk egy-

Next

/
Thumbnails
Contents