Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-01 / 40. szám

volna e műnek akkor, ha az felnőtteknek volna szánva, épen az lesz hátrányára most, hogy 10—12 éves gyermekeknek íratott. Előszavában, igaz, hogy maga szerző is azt mondja, hogy „az új szövetségi vallásról inkább csak vezérfonalat® mint »betanitando anyagot® kivánt adni a vallásos oktatásra ; de hát akkor miért adja kis olvasóinak is kezébe tankönyvül ? Lényegében mégis csak annak van szánva, mert ugyanazon lapon mondja, hogy e mű a tiszáninneni egyházkerület 1880-iki közgyűlése által elfogadott s életbe léptetni kivánt tanterv szellemében készült a gymn. I-ső és Il-ik osztálya számára. Meg aztán a kezelésre vonatkozólag is azt az utasítást adja, hogy „a bevezetés s az előzmények megtanitandók úgy, a mint elő vannak adva.® Az egész mű irálya részint oly bibliai ódonszerű, részint oly annyira választékos, tömör, oly maga.; röptű, hogy azt azok a gyermekek, köztök még a legfejlettebbek is, nem értik meg. Az a bibliai stylus, tapasztalásból mondhatom, majdnem teljesen érthetetlen a gyermeknek ; azoknak a választékos, magasabb kifejezéseknek még nincsenek meg a gyermek agyában a megfelelő fogalmak, azért nem érti meg őket. A gondolatok is oly körben mozognak legnagyobb részt, hova a gyermek olvasók a szerzőt követni nem tudják, idegenek még azok rájok nézve. A biblia előada át, tanmódját nemcsak külsőleg, fordításunknak háromszázados nehézkes irályában, hanem lényegében kell követni, abban az egyszerűségben, közvetlenségben, mit halászok és vámszedők is megértettek, s mely tanítások mindig a hallgatóság által ismert concret viszonyokból indultak ki s úgy emelkedtek fel a legabstractabb eszmékig. Természetesen igy írni, igy tanitni, ily mods/errel jó tankönyvet adni, egyike a legnehezebb feladatoknak. Le kell ilyenkor szállanunk arról a magas piedestálról, melyen a gyermek fejlettségéhez képest mi állunk, le a gyermek gondolatvilágához, ismerni kell azt a fejlődni képes s lassan-lassan ébredő gyermeklelket, ahoz közvetlenül, naivul, egyszerűen tudni szólani és őt ugyanakkor mégis bizonyos fokig a magunk gondolat világához kell emelni, hogy nőjön is : oly nehéz kettős feladat, hogy megoldásuk igen kevés hivatottnak sikerül. Szerzőnknek is alig sikerült ez egy par helyen. A mű irályát jellemzendő, á'ljon itt egy-két példa : »A szülék iránti tisztelet s engedelmesség ép oly kötelesség, mint a bennünk élő isteninek munkálása* — mondja az 5-ik parancs magyarázatánál. Vagy: t

A mózesi törvényeket az jellemezte, hogy azoknak alapját a kölcsönösség, szerződésszerű alkú képezte.® Mindjárt a bevezetésben a vallás alapjának és fogalmának meghatározását igy adja : »A. vallás az embernek istennel való életközössége és a tőle való függés érzetéből kifolyó cselekvése*. Elég egy theologusnak is érteni! „Valamint az elrejtett kincs mellett sok ember elhalad a nélkül, hogy azt észrevenné-: úgy van a dolog az Isten országával is. Miután az a lélek mélyében van elrejtve sokan nem ismerik fel, vagy félre ismerik azt. A csendes magányban, midőn mindaz elvonul a lélek előtt, a mit tett, ismerszik fel az Istenországa: a jó, szép, igaz, még pedig akaratlanul és keresetlenül*. — mondja az „elrejtett kincsről® szóló példázat magyarázatában. A mű a bevezetésen kivül, melyben a vallás alapját és fogalmát s a vallások osztályozását adja, fel van két részre osztva : O szövetségi és új szövetségi vallástanra. „Amaz csak rövid történeti előzményül s útbaigazítóul az újnak megértésére nézve4

van adva. A bevezetésben a vallás fogalmának fennt adott meghatározását már egy szempontból kifogásoltam, most csak általánosságban azt akarom még megjegyezni, hogy eféle elvont meghatározásokkal kezdeni valamely tankönyvet mindég tévesztett dolognak tartom. Egy, igazán jó tanmódszerrel írott könyvnek sem szabadna ezeken kezdődni. A nyelvtannak, a természettannak, történetnek stb. nem szabad tárgyának elvont meghatározásán kezdődni, hanem egyenesen kiindulni az ismert fogalmakbél, menni tovább és tovább, közleni az ismereteket a nélkül, hogy a tanuló előtt magát még tulajdonkép meg is határozta volna. E definitiókat csak akkor kell adni, mikor már jóformán a tanítvány maga el tudja vonni azt az általa valamely tudomány körben megismert dolgokból, fogalmakból, gondolatokból. Ép igy kezelendő a vallástanítás is. Így lesz előtte a meghatározás érthető, amúgy csak rá lesz erőszakolva, be kell tanulnia a nélkül, hogy értené. A gymnasiumi vallástanitásnál ugyan mar előfeltételeztetik bizonyos fokú ismeret; de az még nem elég arra, s illetve, az elemi vallásoktatás nem is úgy lett kezelve, hogy a tanitás folytatásánál ezen a meghatározáson kezdhetnők azt. Mily jó paedagogiai érzékkel van pl. Nagy Péter kátéjában e kérdés előkészítve: „Mi a vallás?* Nem hagyhatom említés nélkül azt sem, hogy a vallás alapjául a félelemérzetet és a haszonvágyat teszi (2. 1.) s mert „minden emberben megvan a félelem érzete és a haszonvágy, azért volt és van minden embernek és népnek vallása.* Az összehasonlító vallásbölcselet a vallásnak egészen más alapot jelöl ki, egy mélyebben fekvő, gazdagabb érzelmet, melyet öntudatossá tesz az értelem s külsőit az akarat és egyszersmind kimutatja, hogy annak a száz meg ezer vallási felfogásnak egy közös alapja van — a hit. Mikor tudna a félelem s a haszonvágy a bizalom, a szeretet érzésévé nemésülni? mikor az istenfiuság tudatáig fejlődni? Hát félelem s haszonvágy-e a gyermeki szeretet alapja ? E két érzésből kifolyólag szereti a gyermek is atyját ? ! Ha csakugyan e két érzés volna az alap, a mint azok megszűnnek, egyik azért, mert már a sötét szobába gyertyát hoztak be, a másik, mert önérdemünk annyira eltölt, hogy nem várunk más segítséget, — megszűnnék a vallás maga is, pedig az örökéletű, ezért örökké tartó s nem időszerinti alapjának kell lenni. *A mit az Isten felől tudhatnak az emberek, nyilván vagyon ő bennök, mert az Isten megjelentette nekik.® (Róm : 1: 19.) ez