Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-01 / 40. szám

volna e műnek akkor, ha az felnőtteknek volna szánva, épen az lesz hátrányára most, hogy 10—12 éves gyer­mekeknek íratott. Előszavában, igaz, hogy maga szerző is azt mondja, hogy „az új szövetségi vallásról inkább csak vezérfonalat® mint »betanitando anyagot® kivánt adni a vallásos oktatásra ; de hát akkor miért adja kis olvasóinak is kezébe tankönyvül ? Lényegében mégis csak annak van szánva, mert ugyanazon lapon mondja, hogy e mű a tiszáninneni egyházkerület 1880-iki köz­gyűlése által elfogadott s életbe léptetni kivánt tanterv szellemében készült a gymn. I-ső és Il-ik osztálya szá­mára. Meg aztán a kezelésre vonatkozólag is azt az utasítást adja, hogy „a bevezetés s az előzmények meg­tanitandók úgy, a mint elő vannak adva.® Az egész mű irálya részint oly bibliai ódon­szerű, részint oly annyira választékos, tömör, oly maga.; röptű, hogy azt azok a gyermekek, köztök még a leg­fejlettebbek is, nem értik meg. Az a bibliai stylus, ta­pasztalásból mondhatom, majdnem teljesen érthetetlen a gyermeknek ; azoknak a választékos, magasabb ki­fejezéseknek még nincsenek meg a gyermek agyá­ban a megfelelő fogalmak, azért nem érti meg őket. A gondolatok is oly körben mozognak legnagyobb részt, hova a gyermek olvasók a szerzőt követni nem tudják, idegenek még azok rájok nézve. A biblia előa­da át, tanmódját nemcsak külsőleg, fordításunknak há­romszázados nehézkes irályában, hanem lényegében kell követni, abban az egyszerűségben, közvetlenségben, mit halászok és vámszedők is megértettek, s mely tanítá­sok mindig a hallgatóság által ismert concret viszo­nyokból indultak ki s úgy emelkedtek fel a legabstrac­tabb eszmékig. Természetesen igy írni, igy tanitni, ily mods/errel jó tankönyvet adni, egyike a legnehezebb feladatoknak. Le kell ilyenkor szállanunk arról a magas piedestálról, melyen a gyermek fejlettségéhez képest mi állunk, le a gyermek gondolatvilágához, ismerni kell azt a fejlődni képes s lassan-lassan ébredő gyer­meklelket, ahoz közvetlenül, naivul, egyszerűen tudni szólani és őt ugyanakkor mégis bizonyos fokig a ma­gunk gondolat világához kell emelni, hogy nőjön is : oly nehéz kettős feladat, hogy megoldásuk igen kevés hivatottnak sikerül. Szerzőnknek is alig sikerült ez egy par helyen. A mű irályát jellemzendő, á'ljon itt egy-két példa : »A szülék iránti tisztelet s engedelmesség ép oly köte­lesség, mint a bennünk élő isteninek munkálása* — mondja az 5-ik parancs magyarázatánál. Vagy: t A mózesi törvényeket az jellemezte, hogy azoknak alapját a kölcsönösség, szerződésszerű alkú képezte.® Mindjárt a bevezetésben a vallás alapjának és fogalmának meg­határozását igy adja : »A. vallás az embernek istennel való életközössége és a tőle való függés érzetéből ki­folyó cselekvése*. Elég egy theologusnak is érteni! „Va­lamint az elrejtett kincs mellett sok ember elhalad a nélkül, hogy azt észrevenné-: úgy van a dolog az Is­ten országával is. Miután az a lélek mélyében van el­rejtve sokan nem ismerik fel, vagy félre ismerik azt. A csendes magányban, midőn mindaz elvonul a lélek előtt, a mit tett, ismerszik fel az Istenországa: a jó, szép, igaz, még pedig akaratlanul és keresetlenül*. — mondja az „elrejtett kincsről® szóló példázat magyarázatában. A mű a bevezetésen kivül, melyben a vallás alap­ját és fogalmát s a vallások osztályozását adja, fel van két részre osztva : O szövetségi és új szövetségi vallás­tanra. „Amaz csak rövid történeti előzményül s útba­igazítóul az újnak megértésére nézve4 van adva. A bevezetésben a vallás fogalmának fennt adott meghatározását már egy szempontból kifogásoltam, most csak általánosságban azt akarom még megjegyezni, hogy eféle elvont meghatározásokkal kezdeni vala­mely tankönyvet mindég tévesztett dolognak tartom. Egy, igazán jó tanmódszerrel írott könyvnek sem sza­badna ezeken kezdődni. A nyelvtannak, a természettan­nak, történetnek stb. nem szabad tárgyának elvont meg­határozásán kezdődni, hanem egyenesen kiindulni az ismert fogalmakbél, menni tovább és tovább, közleni az ismereteket a nélkül, hogy a tanuló előtt magát még tulajdonkép meg is határozta volna. E definitiókat csak akkor kell adni, mikor már jóformán a tanítvány maga el tudja vonni azt az általa valamely tudomány körben megismert dolgokból, fogalmakból, gondola­tokból. Ép igy kezelendő a vallástanítás is. Így lesz előtte a meghatározás érthető, amúgy csak rá lesz erősza­kolva, be kell tanulnia a nélkül, hogy értené. A gym­nasiumi vallástanitásnál ugyan mar előfeltételeztetik bi­zonyos fokú ismeret; de az még nem elég arra, s il­letve, az elemi vallásoktatás nem is úgy lett kezelve, hogy a tanitás folytatásánál ezen a meghatározáson kezd­hetnők azt. Mily jó paedagogiai érzékkel van pl. Nagy Péter kátéjában e kérdés előkészítve: „Mi a vallás?* Nem hagyhatom említés nélkül azt sem, hogy a vallás alapjául a félelemérzetet és a haszonvágyat teszi (2. 1.) s mert „minden emberben megvan a félelem érzete és a haszonvágy, azért volt és van minden em­bernek és népnek vallása.* Az összehasonlító vallásböl­cselet a vallásnak egészen más alapot jelöl ki, egy mé­lyebben fekvő, gazdagabb érzelmet, melyet öntudatossá tesz az értelem s külsőit az akarat és egyszersmind ki­mutatja, hogy annak a száz meg ezer vallási felfogás­nak egy közös alapja van — a hit. Mikor tudna a fé­lelem s a haszonvágy a bizalom, a szeretet érzésévé nemésülni? mikor az istenfiuság tudatáig fejlődni? Hát félelem s haszonvágy-e a gyermeki szeretet alapja ? E két érzésből kifolyólag szereti a gyermek is atyját ? ! Ha csakugyan e két érzés volna az alap, a mint azok megszűnnek, egyik azért, mert már a sötét szobába gyertyát hoztak be, a másik, mert önérdemünk annyira eltölt, hogy nem várunk más segítséget, — megszűn­nék a vallás maga is, pedig az örökéletű, ezért örökké tartó s nem időszerinti alapjának kell lenni. *A mit az Is­ten felől tudhatnak az emberek, nyilván vagyon ő bennök, mert az Isten megjelentette nekik.® (Róm : 1: 19.) ez

Next

/
Thumbnails
Contents