Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-09-10 / 37. szám
lelkészi állomásra, a mult hó 20-án tartott második vá lasztás alkalmával, egyhangúlag megválasztatott. — A f. hó 10-én tartandó utózsinaton az alsóborsodi ref egyházmegyét a gyöngélkedő Prágay Lajos rendes képviselő helyett, Edes Ábrahám póttag fogja képviselni. — Noválc Lajos kassai ref. káplán, sárospataki volt senior, a cécei ref. egyház által m. hó 27-én lelkészszé választatott; megválasztását az abauji egyházmegye hó. 29-én tartott őszi közgyűlésén megerősítette. — La. lahó Antal komáromi ref. s. lelkész, Lulcáts Imre városhidvégi ref. leik. és Nagy Imre nagykőrösi ref. s. leik. szabadságolt állományú m. k. honv.-s.-lelkészszé neveztetett ki. — Lapunk szerkesztője az utó-zsinatra Debrecenbe űtazott. ' — Urmösi Kálmán olsósiménfalvi unit. pap, szentgericei lelkészszé /álasztatott. * A pozsonyi ev. egyház által nagy áldozatokkal felállított elemi fitanoda nemrég befejezett díszes kétemeletes háza f. hó 3-án szenteltetett fel. Az ünnepély az ev. német templomban vette kezdetét, ahol a német lelkész Fürst János, mondott alkalmi beszédet. Aztán az ünneplők a felszentelendő épüiet nagy termében gyűllek össze, hol, miután az egyházi énekkar az ez alkalomra való egyházi éneket elénekelte, Geduly Lajos szuperintendens tartott emelkedett hangú szónoklatot, melyet e szavakkal fejezett be: „Adja az ég, hogy az ez iskolából kikerült ifják városunknak, egyházunknak s hazájuknak hű fiai legyenek.4 Ezután Csader Gyula az iskolának igazgatója szólt a tanoda nagy fontosságáról. Beszéde után az iskola egy kilenc éves növendéke az e napra készített »Zur Weihe der neuen Knabenschule4 című költeményt, természetesen német nyelven, szavalta el. Az ünnepélyt az egyházi énekkar éneke fejezte be. Az ünnepélyben részt vettek Trsztyenszky Ferenc esperes, Mossócy István felügyelő, Jeszenszky, Fiirst és Freitag lelkészek, Schneller István akadémiai tanár, Michaelis E. lyceumi igazgató, Müller Károly igazgató, az iskola tanítói kara stb. A beszédeket bízvást magyarul is tarthatták volna, mert a magyar államban ünnepély; tartásnak nincs is jogosultsága más nyelven ; hanem persze a tradíció azt parancsolja, hogy Pozsonyban németül kell mindenütt beszélni. * A dunántúli ref. egyházkerület által jövő octóber hó 10-én megtartatni rendelt Bocsor-jubileumon a főiskolai énekkarnak is szerep jutván, a főiskolai énekkar tagjai — habár a főisl<olai igazgatóság megbízásából hivatalokiküldetéssel vannak is távol a szülői háztól — jövő octóber hó i-éna főiskolaban leendő pontos megjelenésre az egyházkerületi rendező bizottság nevében ezennel fel szólítja, Pápa, 1882. sept. 2. a főiskolai igazgatósag. * Az alsóbon oli ref. egyházmegye őszi közgyűlése Vattán, mult hó 30-án tartatott meg, mely alkalommal Prágay Lajos esperes, e tisztségéről gyengült egészségi allapota miatt lemondott. A közgyűlés megemlékezve a távozó derék esperesnek az egyházi téren szerzett kiváló érdemei r 51, dekülönösen azegyházmegyén részint mint al- és főjegyző, azután tanácsbiró, kérőbb mint esperes több mint 30 éven keresztül teljesített eredménydús szolgálatairól, sajnálattal vette tudomásul a lemondást, de a körülmények kényszerhatásának engedve, kénytelen volt azt elfogadni. Az esperes-választás az egyházmegye községeiben elrendeltetett ; esperes helyettesül, mint legidősebb egyházi tanácsbiró Fekete Károly ónodi lelkész kéretett föl. A választandó esperesi állomásra, valamint a Vattay Sándor sajó-kereszturi lelkész elhalálozásával megürült tanácsbirói székre beadandó szavazatok nov. 6-án fognak Miskolcon felbontatni. A makiári egyház kéri a közgyűlést, hogy lelkészük Prágay Lajos betegeskedése folytán oda helyettes lelkész rende'tessék. A közgyűlés, amenynyiben e tekintetben Prágay esperes-lelkész írásban nem nyilatkozott, akarata ellenére nem kívánt cselekedni, hanem abban állapodott meg, hogy a nevezett egyházba egyszerűen csak káplánt rendel, ki az ott lévő káplán nak, mint idősebb, főnöke legyen. Mint értesültünk, az oda rendelendő káplán gyanánt Kazay Sándor miskolci segédlelkész, Kun Bertalan superintendens ur káplánja, lett a nevezett egyház által kérve s az egyházmegye e kérelem teljesítését természetesen csak attól tette függővé, ha Kazay úr hajlandó lesz azt elfogadni, a mit ta'án jó remény fejében meg is fog cselekedni. Megemlitendőnek tartjuk még, hogy a Tisza által elpusztított Halász község lakosai a szatmári püspökség segélye, folytán Lőrincfalva név alatt más helyre telepíttetvén, az uj telepen alakúit ref. egyház iskolát és tanitó-lakot épített s oda egy káplán-tanitót kér. Az egyházmegye hajlandó e kérelmet teljesíteni, ha akad olyan káplán, a ki azt elfogadja. * Fűrész Pál legközelebb elhunyt miskolci polgárnak a kir. törvényszéknél a napokban bontották föl végrendeletét, mely a boldogultnak humánus érzelmeiről fényes bizonyságot tesz. Ugyanis a miskolci ág. h. ev. egyháznak különféle alapítványi címeken 3600 frtot hagyományozott, a borsodmegyeí ref., evang., az izr. jótékony nőegyleteknek egyenként 200 —200 frtot, a borsodmegyei árvaháznak 200 frtot, a miskolci szegény- ápoldának 200 frtot, a tűzoltó egyletnek 200 frtot a miskolci-daláregyletnek 200 frtot, az ovodának 200. frtot, az iparos-egyletnek 200 frtot, az ág. szegényápoldának 50 frtot, a ref. szegény ápoldának 50 frtot, összesen 5700 frtot adományozott. A ki úgy élt, és ugy halt meg, mint ez egyszerű polgár : méltó arra, hogy a jók szivében örökké éljen áldott emléke ! * A ^Religio4 szent elszörnyűködéssel beszéli el, hogy „Tápio-Bicskén egy fiatal ember amerikai párbajban öngyilkossá lőn, s a helybeli lelkes (? !) plébános kötelességszerűen megtagadta az egyházi temetést. A modern tarsadalom azonban az öngyilkos partjára állt és fényes profán „civil4 temetést rendezett számára, melyben egy lutheránus pap vállalta el a profán pap szerepét.* Eddig a „Religio.4 Felháborodással közöltük fennebbi sorait. Azt a lutheiánus profán papot pe dig aldja meg az isten humánus cselekedetéért. * Az utózsinatra Br. Vay Miklós e hó 8-an érke zett Debrecenbe, hol Révész Bálint püspök és Simonffy Imre polgármester vezetése alatt küldöttség fogadta a vasútnál, s onnét a városházán szá nára előkészített lakásba kisérte. * A dunántúli ref. égyh. kerület 12 zsinUi képviselője f. hó 7-én tartott ülésökben a kormány leiratában foglalt módosítások elfogadása mellett nyilatkozott. * Templom-bezáratás. Beniczky Ferenc jásznagykunszolnok-megyei főispán hivatalos körútja alkalmából Dévaványán a roskadozó ref. templomot életbiztonság