Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-09-03 / 36. szám

bennünket a múlt századok vallásos üldözése és a Thun-féle pátens, t. i. a protestáns szabadság- i nak megsemmisítéséhez. Szegénységünkön zsinat nem segit; ehhez más idők és tényezők szükségesek ; az egyöntetűségnek hiánya csak képzeletbeli baj; a mi valódi bajunk és kisebb fogyatkozásunk van, azon segíthetünk konventünk utján. Ez aztán a bölcs tanács, melylyel a „Tiszakormány boszorkányüstjéből kikerült" leirat minden kelepcéit kikerülhetjük ! Ne csináljunk semmi egyebet, hanem mondjunk le a superintendentiáknak zsinateszközölte törvényes egyesüléséről, és legyünk ismét, a mint voltunk, közös cselekvésre tehetetlen scopae dissolutae; mondjunk le a konventnek az egyházalkotmányba való törvényes beillesztéséről, s haladjunk a régi uton, hol egyik superintendentia a másiknak törekvéseit folyvást paralysálta; mondjunk le törvénykezésünk rendezéséről, s tartsuk fenn azt a gyönyörű állapotot, hogy ami az egyik superintendentia statútumai szerint törvényes, az a másik szerint canonicus hibának bélyegezhető ; mondjunk le az egyházi közalap megteremtéséről, mely csakis az egyetemes egyház aegise alatt létesíthető s engedjük tovább is nyomorral küzdeni a nyomorgókat és elveszni a diasporában élő testvéreinket, — S miért mindez ? Nem képzelhetem, hogy az „Egyetértés" cikkezője maga is ne tudná, mily semmisek a felirat ellen ez alkalommal felhozott vádjai. A cikkező csakúgy tudja, mint mi, hogy a leirat a közoktatás ügye feletti rendelkezést nem kizárólag az állam jogának mondja, hanem azért függeszti fel munkálatunknak az iskolaügyre vonatkozó része szentesítését, hogy bevárva az országos törvényhozás ez ügyben eszközlendő intézkedését, az i 790/1. vallási-s az 1868. iskolaügy törvények értelmében a magunk rendezte iskoláinkat az országos törvényhez szabhassuk, s az e szerint alkotott iskolatörvényeinket felterjeszszük. Azt is jól tudja az „Egy kálvinista", hogy oly országban, mint a miénk, hol a lakosság többsége r. katholicus, valamelyik egyházat jus resistendivel ruházni fel, annyi, mint oly intézményt léptetni életbe, mely a romanísmus elveivel alapjában ellenkező jogállam eszméjét merőben illusoriussá tenné; mert azt nem hiheti senki, és bizonyosan az „Egy kálvinista" sem hiszi, hogy ha a protestáns egyháznak megadatnék, hogy egyháza törvényeit az állam törvényes intézkedései fölibe helyezhesse, a többség egyháza abba valaha belenyugodnék a nélkül, hogy magának is hasonlót ne vindikáljon. Az ostensibilis okok tehát nem lévén olyanok, hogy azok miatt £ zsinati művet le kellene tennünk, azt kérdezzük újból, hogy miért mindez ? Bizony semmi egyébért, mint hogy legyen ad oculos oebizonyitva, mennyire istentelen az a Tisza-kormány, mely a protestánsokat még a Bach-kormánynál is gonoszabbul sújtja. Nem az én lapom az, mely a kormány és ennek viselt dolgai felett dicsénekeket zengedezne ; de arra sem vállalkozott és nem fog vállalkozni soha, hogy akármely politikai párt kedveért az egyház érdekei háttérbe szorításával a kormány mindenáron való meghurcolását tegye céljává. Lapomnak a politikai pártok viszongásaihoz semmi köze, amint hogy az egyháznak is soha javára nem szolgál, ha ügyét a politikai pártok iizelmeivel hozza kapcsolatba. Az egyház azon nyilt szándékkal lépett a zsinati törvényalkotás terére, hogy az irás szerint, megadva a császárnak, a mi a császáré, és tisztelve a törvénybe iktatott jus supremae inspectionis circa sacra-t, egyházautonomiai jogát lég érzett bajai orvoslására felhasználandja. Az egyházat szándéka kivitelében a kormány nem gátolta, sem homo regiussal nem zaklatta, sem semmi más uton befolyásolni nem akarta. A fennálló törvény értelmében fölterjesztett munkálatunkra leérkezett leirat is az egyház autonom jogát egy szóval sem vellicálja, sőt maga hivatkozik azon alaptörvényre, mely azt megállapítja. Csakhogy e jog alkalmazását az iskolaügyre nézve időelőttinek találván (a mi szerintem ugyan nem egészen áll), annak rövid időre való felfüggesztését kívánja; úgyszintén a törvénykezésre nézve határozatainkat a birói jogelvekkel összeegyeztethetőknek nem látván, nem azt mondja, hogy azok nem szentesithetők, hanem hogy végrehajtásukhoz állami assistentiára nem számithatunk. Végre a jus resistendit voltaképen magunk sem kívánjuk, és csak a kifejezés kétértelműsége tette a felirati jog szabályozását szükségessé. Hol van itt ok arra, hogy az évekig tartott