Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-09-03 / 36. szám

vajúdás után létrejött munkánkat abbahagyjuk és egész eljárásunkat hű-bele Balázs-féle humbugnak tüntessük fel ? De mirevaló volt mindé kérdéseket bolygatni, mondja az ^Egyetértés* cikkezője, mikor ^a felirati jog szabályozása eszébe se jutott volna a kormánynak, ha magunk nem állunk elő a zsinati előterjesztés ékes paragrafusaival, melyekben természetesen e tárgy sem maradhatott érintetlenül*, holott ott volt a konvent, és ^a mi valódi bajunk van, azon segíthetünk konventek utján.* Eszembe se jut az ^Egyetértés* cikkezőjétől azt kívánni, hogy a prot. lapokat és különösen a Prot. Egyh. és Isk. Lapot olvassa; de azt igenis joggal követelhetjük, hogy midőn az egyház tanácsadójaképen lép föl, legyen tudomása azokról, mik az egyház kebelében eddig történtek. Épen az én lapom volt az, mely első megindulása óta a superintendentiák egyöntetű egyházi törvények által történendő egyesülését s a domestika életbeléptetését sürgetvén, és nem akarván e nagy egyházi célok létrejöttét az egyházon kivül álló tényezőktől tenni függővé, évekig vitatta a szerinte mindelejétől fogva ususban volt konventi intézmény határozatképes, törvényes voltát. Midőn azonban egyházunk ez uton történendő rendezése a legnagyobb superintendentia határozott ellenkezése miatt nem volt eszközölhető, és utoljára is beláttuk, hogy maga a konvent is csak zsinati határozat utján válhatik egyetemes egyházunkat kötelező intézménynyé; akkor jött létre a zsinat, mely a konventet is törvényesítette. S most kérdem, nem valóságos bűnt kö} O vetnénk-e el, ha a konvent zsinati határozaton kivüli jogosultsága kérdését felújítva, a zsinaton közös cselekvésre szövetkezett egyházkerületek közé a régi meghasonlás magvait ismét elhintenők? Nem képzelhetek igazi protestáns embert, ki a húrt odáig kívánná feszíteni, hogy magunk szemébe pattanjon az vissza. A leirat, midőn a zsinati határozatok főbb pontjai ellen nemcsak hogy nehézségeket nem támaszt, hanem azokat örömmel üdvözli: világos o jelét adja annak, hogy egyházunk autonom rendbehozatalát óhajtja, s ennélfogva abban sem kétkedhetünk, hogy ha a leiratban felhozott kifogásokra ellenészrevételeinket fölterjesztjük, a korona jogos igényeink előtt magát elzárni nem fogja, és létrejő, a mit közel száz esztendő óta esennen várunk, — egy egységes magyar reformált cselekvésre képes nagy egyház. Ballagi Mór. TARCA. Törik-szakad oppozíció. — A »Hon*-ból. — Az ellenzék nem igen szokott válogatós lenni fegyvereiben. Ott, a hol szükségét látja, a legdrasztikusabb eszközöktől sem riad vissza. A parlamentben ugy, mint a közélet és a sajtó terén gyakran a legkíméletlenebb kritikával igyekszik egyrészről meggyöngíteni a kormány állását, másrészről előkészitení saját elveinek diadalát. A kormányképes és politikailag helyesen szervezett oppozíciónak azonban — mint Hearn, a kitűnő angol alkotmányjogi iró igen helyesen megjegyzi — keserűségeit mérsékli a hivatalrajuthatás reménye s kicsapongásait fékezi a hivatalelfogadás kényszerűsége. Ugy látszik, hogy a mi jelenlegi ellenzékünk egynémely nyilvános organuma maga sem bízik pártjának kormányképességében s minden lépten-nyomon azon meggyőződését árulja el, mintha az alkotmányos tényezőknek soha se lenne módjukban ama pártot szaván fogni. Máskülönben alig lenne érthető, hogy az emiitett orgánumok formaliter izgatnak akkor is, a mikor erre nincs semmi ok, sőt a mikor hazugsághoz kell folyamodniok, hogy az izgatásra anyagot találjanak. Az „Egyetértés4

, mai (aug. 25 ki) számában, a zsinati munkalatok tárgyában kibocsájtott miniszteri intézvényt látja jónak a kormány elleni lázitásra felhasználni. Irtózatos jajveszékelést visz véghez s. olyan szenvedélylyel kongatja a vészharangot, mintha legalább is Caraffa vérengzéseiről lenne szó. Az egész cikk bátran beillenék forradalmi proklamációnak, melynek „meny dörgő hangja alatt megreszket a kegyetlen önkényuralomnak fundamentuma. 4

A legjámborabb ember is, ha e cikket olvassa, kardot köt és puskát ragad, föltéve, hogy jámborsága és józan esze közt nincsen meg a kellő egyensúly. A nagyhangú proklamáció azonban ezúttal aligha csütörtököt nem mond. A nagyközönség, sajnos, nem igen érdeklődik jelenleg a protestánsok belügyei iránt ; de még ha érdeklődnék is : akkor se teszszük fel, legalább józanabb részéről, hogy észre ne vegye a szertelen túlzásokat. A protestáns közönség pedig a protestáns egyház belügyeire nézve bizony nem az „Egyetértés4

cikkírójától kér tanácsokat s nem attól vár útbaigazítást. Ha mindamellett foglalkozunk az „Egyetértés4 famosus cikkével, tesszük ezt főképen azért, hogy lássa a közönség, mily lelkiismeretlenül igyekszik az ellenzék 7i*