Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-08-13 / 33. szám

Adventi ének. (Az 52-dik dicséret átirata.) Dicséretet mond tenéked minden, Gyermekiden könyörülő isten, Hogy meglátván bűnünk gyötrő sulyját, Megnyitottad menedékünk útját, S fiadat küldted e világra értünk, Hogy vigyen hozzád, kik már veszni tértünk. Megaláztad őt és ő felemelt, Búra hivtad, ajka vigaszt lehelt; Szegény maradt, hogy ránk hulljon kincse, Halálra ment, hogy népét megmentse. Vérével törté el az örök halált, Mit az ég angyal-serege is csudált. Oh áldva légy, könyörülő Isten, Hogy megtartott a Jézus e hitben, Add, hogy jobban ismerjük meg tanát, Nyisd rneg érte lelkünk örök hónát, Igaz hit által köss össze ő vele, Hogy legyen szivünk szeretettel tele. Tekintsd ez egy fiu drága vérét, Váltságunknak lefizetett bérét, Bocsásd meg sok bűneinket érte, Vígy el hozzá, a mint maga kérte, Hol téged, s Jézust szentlelkeddel egyben, Mennyei karral dicsőitsünk szebben. Id. Kiss Aron. KÖN Y VISMERTETÉS. A német lelkiismereti harc a vatikanismus ellen. Mert nem cselekedhetünk semmit az igazság ellen, hanem igazságért. II. Kor. 13. 8. A német tudós világban nagy föltűnést okozott, s a kath. és prot. sajtónak élénk érdeklődés és megvitatás tárgya Schlottmann Konstantin halle-wittenbergi egyetemi tanárnak ujabban megjelent műve, melynek cime : »Der deutsche Geivissenskampf gegen den Vatikanismus. « E mű Schlottmann »Erasmus redivivus4

cimű mult évi húsvéti programmjának, melyet tudvalevőleg latin nyelven irt, s mely a képviselőházban is az ultramontánok egyházpolitikai és psychologiai curiosumféle beszédeikben keményen, de az igazság rovására megtámadtatott — 2-ilc fejezete alapján Íratott, ellátva egy hosszabb élőbeszéddel, melyben a jelennek egyházi harcát tűnteti föl, s melynek gyökerét azután a többi fejezetek a múltban látják. Leginkább e 2-dik fejezete az Erasmus redivivusnak volt az ultramontánok igazságtalan s fanatikus megtámadásának tárgya, s azért vált szükségessé annak földolgozása. Az Erasmus redivivus ismét egy része Schlottmann nagyobb művének, melyben vizsgálódásának eredményét a class. s humanist. tu dományok előmozdítójáról, R. Erasmusról rakta le. Ez ujabban megjelent 2-ik művének előszavában helyeslését fejezi ki Jacobi védő eljárása felett, midőn elleneit saját positiójukban kereste föl s cáfolta meg; s csudálkozását is a fölött, hogy az ultramontánok által hirdetett „tud. cáfolat4

az Erasmus redivivusra máig sem jelent meg. Ha azonban meg is jelennék, úgy az a józan emberi értelem s erkölcsi Ítélet fóruma előtt meg nem állhatna. Az absolut és csalhatatlan pápai hatalomnak Loyola és fanatizált serege által különös energiával képviselt rendszere, melyet mint romanismust, curialismust, s papismust nyilvánosan megtámadni a r. kath. egyházban egészen 1870 jul. I S-ig elvileg meg volt engedve, a vatikanum által egyeduralomra jutott s jogosan nevezhető vatikanismusnalc. Hogy ezen rendszer a régi egyházi tannak legendaszerű, nagyobb részt tudatosan hamisított történelmén alapszik, azt néhány igazán jó kath. theologus már rég bebizonyította. Ezen vaticáni katholicismus nehéz betegsége a vallásos szellemnek, de van benne, a mi a sociális problémák fölfogását illeti, mindig valami nagyszerű. E vatikanismus csak az evangelium s vallásos lelkiismeret fegyverével s hatalmával győzhető csak le igazán !! Jellemzően festi e derék tanárom Luthernek kortársát Erasmust, mint ki ismerte a r. kath. egyháznak tévedéseit a tanban, egyházi életben, szokásokban ; ki élesen pillantott a hierarchia szervezetébe, s mérlegelte azon alapokat, a melyeken áll, ellene szegezte kritikájának élét, hangsúlyozva lelke egész mélyéből a reformatió szükségét. A római primátus legveszedelmesebb ellenségeinek azokat tartotta, kik annak jogát s hatalmát a sz. irás s a traditió kárán hirdetik, s elveiket a világ s egyháztörténetnek erőszakos félremagyarázására alapítják. Kimutatta, hogy Róma csak akkor maradhat középpontja a nyugati keresztyénségnek, ha egy csendes, békés, de alapos, a népek kívánságának s az évangeliumnak megfelelő reformátiónak behozatalán munkálkodik. Ezt hangsúlyozzák ma is a józanabb katholikusok, óhajtják a római curia és egyház gyökeres reformálását, s ők meleg részvétünkre is érdemesek. A ker. szellem ugyanazon hatalma hatja őket át, mint Luthert wormsi útjában : „inkább meghalni, mint olyat elfogadni, mely lelkiismeretünk ellen van.4

Kis kezdet ma, de a mely még terebélyes fává nőheti ki magát, az ó katholicismus, mely lelkiismeretét megkötni nem engedi. Erasmus remélte ugyan, hogy a róm. egyház belülről kifelé zsinatok által reformálható. E reménye azonban nem ment teljesedésbe, sem előbb, sem utóbb. A római egyház az evangy. igazságot magától elutasítja. Schlottmann szerint a római egyház már elvénél fogva a tévedések hálójába került, a jezsuiták laza morális tana által ,in capite et membris« betegségben létedzik, a benne még meglevő igazságok nem nyilatkoznak; s hogy az infallibilismusnak pillanatnyi rettenetes hatalma nagyon gyenge alapokon nyugszik, valamint a vatikáni legendák helyébe a valóságot kifejezni, célja kimutatni e korszerű jeles művének. Irata a jelent ábrázolja a múltnak képében. Tárgyalja forrásokkal bőven illustrálva a modern pápaságnak uralkodásra vágyó terveit, a jezsui-