Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-06-25 / 26. szám

gyarba jart ő is mint a többi, váljon beteljesedett e rajta : »buta maradsz vagy megmagyarosodol! ?« Sem buta nem maradt, sem meg nem magyarosodott, hanem megtanult magyarul. S váljon nem vette-e ennek nagyobb hasznát, mint azon elkínzott s fél levezetett tótajku nemzedék az ő bizonyára nem okos „szlávságának, N. Rőcéről, Sz. Mártonból kikerülve nyelv és haza nélkül4

? IV. Neki melegedve azt vallja hivőleg Mudron ur, hogy L r literi haragjában tette püspökünket, néhai szelid lelkű Jozeffi helyére annyi ezer és ezer tót lélek főpásztor á oá !*• Már az igaz, hogy ezen néhány hangzatos szóba mesteri módon gyűjtött össze sok igazságot. Hogy ha itt a tót lelkek alatt egy csuklyás táborra gondolt, és ha itt csakugyan vannak, az egyház, mint szerintök alkalmas eszköz altal, politikai abrándképeket kergető panszlávok, mit ugyan tagadásba kell vennünk, .... akkor igaza van. Csakugyan azok haragjára, sőt rettentő bosszúságára küldte az ur törvényes püspökül azt a Czékust, ki egy hosszú és változatos évtized alatt bemutatott áldásos működésével, a kiváló tehetségeihez, elévülhetlen nagy érdemeihez, nagyrabecsült személyes tulajdonaihoz kötött jogos reményeket férfiasan beváltotta; hitvány eszközül nem alacsonyodott le, senki szép szeme kedveért soha, kedvükben nem járt, ínyük szerint nem szólt, akaratuk szerint nem tett az egyház romlására soha ; mindig bírt tudatával hivatásának, annak, mi szolgál a közegyház igaz javára, mi az o kötelessége egy magyarhoni ev. püspöki székben. Tobb mint valószinü továbbá, hogy Mudron ur azon csattanós kifejezése : »haragjában tevé4

leghelyesebben akként értelmezendő, hogy azt maga az Ur is megsokallta már, a mit Józeffy vezérlete alatt, benne, általa és utána 1840-től 1867-ig a „sötét4

hazafiak megcselekedtenek s épen efelett való „haragjában4

illetőleg azért, hogy azon üzelmeknek itt tere ne lehessen, küldte kiválasztott hatalmas eszközt gyanánt, az egyház többségének még romlatlan közszelleme által, a hithű, rendithetlen jellemű, önfeláldozásig munkás, egyházát, hazájat önmegadólag szerető, valójaban „szelid lelkű4

különben igazságos és erélyes Czékust ! Azt a Czékust, kinek esperes elnöklete alatt lett a nagyrőcei tót nyelvű tanoda az egyház szerető kebelére örömmel felvéve, s viszont a kinek superintendens elnöklete alatt lett az, hálátlan ifjúként, az egyházcsaládból kitagadva. Azt a Czékust, kit csak azok vádolhatnak „basáskodás«sal, kik vagy nem tudják a jogok és kötelességek alkotmányos megosztásának mivoltát egyházunkban, vagy pedig „szelid lelkü«-ség cime alatt eszközt s nem egyebet keresnek még a püspöki széken is önző, ellenséges célokra ; saját érdekeiket munkálván mindenkor az egyház érdekének külszine alatt, uralkodni akarván ott, hol egyedül oda engedő lelkes szolgálat nyer elfogadásra, köztiszteletrejogosultságot. Azt a Czékust, ki részrehajlatlan igazsággal, meg nem ingatható egyházszeretettel, a közérdek hű szolgálataval emeli a közegyház ezen részének sorsát minden irányban, mely kétségbe nem vonható érdemekről megcáfolhatlan bizonysággal tanúskodnak példás családján, előkelő egyhazán kiviil az egyházkerület előkelő alkotásai : az őt egyházlátogatói minőségében kiismert egyházak és intézetek és az azokban tett nagy horderejű intézkedései, — a sanyaruság és pusztulás tenger kinjait felszárító, hajléktalanoknak menhelyet, éhezőknek kenyeret adó kerületi nyugdíjintézet, 16 év alatt 130 ezer forintra felszaporitott alaptőkéjével ; az egyháznak helyes irányban képzett lelkészeket és tanítókat adó tlieologiai és tanítóképző intézetek, előbbinek néhány év múlva 20 ezer forintra, utóbbinak 12 év óta 100 ezer forintra felszaporitott alaptőkéi ; az alakult és alakuló félben levő felsőbb leánytanodák, a létesítendő kerületi árvaház s mindezek megtestesitésére nagy erőfeszítéssel haladó munkássága, a gömöri kerületi és egyetemes gyamintézetek fejlődése és áldásos működése stb. Azt a Czékust, ki igaz lelküséggel közelit minden közeledőhöz, emberbaráti nemes érzelemmel karolja fel az erre méltók sorsát, tesz és közbenjár a hozzá fordultak sok oldalú ügyeiben, valójaban szelid lélekkel, de erős kézzel, megtántorodni nem tudó következetességgel de istenben vetett bizalommal, könyörületre hajló szivvel, de , férfias jellemmel tölti be a kormányzónak ép ugy, mint ha kell a matróznak is szerepét s kinek . . . nincs más ambitiója, mint lelkesen szolgálni az egyházban az egyházat, nincs más célja, öröme mint hűnek maradni és találtatni egyházához, hazájához ! Igen, azt a Czékust, kit talán a »sötét hazafiak« romboló munkája felett való „haragjában4

helyezte az itélő Ur ezen egyházkerület élére, de „kegyelmes tekintettel4

az egyház igaz javára „áldásul rendelt, megtartott eddigi püspöki székén. Tartsa is meg őt még soká ! V. Felettébb szomorú helyzetbe sülyedt egykor vitézlő egyházunk mikor vezéri szerepre hivatott, előkelő állású hivek ezreinek bizalmából elfoglalt férfiaink néhánya, sokja hűtlenné válik azon sz. zászlóhoz, melyet zivataros 3 évszázadon keresztül fennen és büszkén lobogtatott mindig a tetőkön és ormokon egyházunk. Felettébb szomorú, hogy már szabad durva kézzel illetni, szitokkal és mocsokkal szenyezni azon közbizalommal, köztisztelettel, jóformán kegyelettel kimagaszló vezéralakokat, kik az egyház igaz javáért rendithetlen hűséggel fáradozván, egy élet folytonos aldozatával terjesztik ki lelkük gondjait, kezeiket a béke művének végzésére, a béke apostolainak megáldva kibocsátására s a nemes harc kivivására. Felettébb szomorú, hogy ily kíméletlen, eszélytelen sőt már vérlázító elbánásban részesítik egyházunk ama jó vitézeit, csak azért mert szövetségtársakká válni nem engedvén egyházhűségük, becsületük, e 420 ezer tót léleknek is igaz érdeke, mert vallás-erkölcsi ér-