Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-08 / 2. szám

vettek, e békekötés Magyarország melléktartományaira is kiterjesztetett. Ennek 9—11. szakaszai azt rendelik, hogy Dalmát-Szlavón és Horvátországban, a határőrvidéken és a magas kapitányságokban valamennyi hivatal csakis belföldi által minden valláskülönbség nélkül töltessék be. Ennek dacára a horvát rendek nemsokára ez után, a midőn II. Rudolf császár az osztrák tartományoknak az u. n. felséglevélben a prot. vallásszabadságot biztosította, a protestantismusnak megtiltották Horvátországba való behozatalát. Az 1618. évben kelt Jitterae assecuratoriae Ferdinandi II. Regis regno Slavoniae seorsim datae* ez mondatik: „quod religionis negotium inter universos status et ordines regni juxta constitutiones Yiennenses et articulos ante coronationem editos maneat liberum, illaesum et illibatum.* Habár ez által a vallásszabadság Horvátországra is kimondatott, mégis a magyar országgyűlés altal ho" zott 1637. évi 23. t. cikkben ismét határozottan kifejeztetett az, hogy Szlavon-Horvát- és Dalmátországban csak katholikusok legyenek birtokképesek. Ezen értelemben hangzanak a horvát országos bizottságnak 1715. 125. és 1723. 86. sz. alatt hozott végzéscikkei is. Ilasonlólag a különben oly nemesszivű és kegyes Mária Teréziának kormánya alatt is 1741. 46. t. c. által az evang. vallás, mint a róm. kath. valláson kivűl minden más, Horvát-Szlavon és Dalmátországból ismét kizáratott. Ennek dacára a nemeslelkü II. József császár ezen országokban is erélyes reformkísérleteket tett. Az ő engedelmével Szlavóniában több evang. egyház alakult; bánnak a protestáns Balassa Ferencet nevezte ki; Magyarország részére (1781. okt. 25-én) kiadott türelmi parancsában azonban a háromegykirályságban levő protestánsoknak csakis feltételesen (dispensando) és csak is királyi kegyelemből (ex gratia uníce et clementia Regia per modum dispensationis) engedte meg úgy a magán istentiszteletet, mint a polgársági és a hivatalviselési jogot. A II. Lipót alatt hozott 1790/1. 26. t. c., a mely a bécsi és linci békekötéssel együtt a magyarhoni evang. egyház államjogi fennállásának magna chartáját és palladiumát képezi, a horvát-szlavon képviselőkkel folytatott hosszas tárgyalások után mégis a 14. pontban kimondta azt, hogy az evangélikusok Dalmát-Horvát- és Szlavonországban sem földet és birtokot nem bírhatnak, sem pedig nyilvános vagy magánhivatalt nem viselhetnek; hogy azoknak, a kik ott valamit birtokolnak, vagy valami tulajdonhoz jutnak, birtokjogukat a rendes joguton érvényesítsék, a mikor aztán O Felsége kárpótoltatásukról gondoskodni fog; többire nézve azonban az ág. és helv. hitv. evang. egyházközségek Alsó-Szlavoniában semmikép ne háborittassanak, hanem szabad vallás-gyakorlatukban meghagyassanak; ép ugy szabadon hagyatik a kereskedelem és gyárak alapítása is. A háromegykirályság protestánsainak törvényesen kimondott és biztosított vallásszabadsagot még az 1848. év szabadelvű hullámverése dacára sem hozott, habár akkor a polgári egyenjogúság valláskülönbség nélkül tettleg keresztülvitetett is, s néhány egyháztagunk akkor zágrábi polgárra lett. Igy a protestánsok ez országokban jog és oltalom nélkül voltak és évszázadokon át maradtak; a legtöbben kénytelenek voltak apáik hitéről lemondani, keresztyén temetőben rendesen nem nyertek nyugvóhelyet, sőt vagyonos és előkelő emberek is énekszó nélkül temettettek el erdőkben, berkekben vagy kertekben, a mint mostanáig ily prot. nyugvóhelyek magának Zágrábnak közelében is elszórtan láthatók. És mégis hálásan el kell ismerni, hogy leginkább ezen században erőszakos üldözések nem engedtettek meg, és hogy a nemzetnek nemesebb férfiai által türelmesebb érzületnek útja készíttetett elő; a horvá" nemzet jó lelkületének, jószívűségének köszönhetjük, hogy a protestantismus és annak hívei, ezen országokban is, minden lehető, részben igen tisztelt állásokba juthattak, és a politikai és egyházi hatóságoknál és személyiségeknél nem ritkán jóakarattal, tisztelettel, és támogatassal találkoztak. Maga a törvény ugyan szigorú, sőt kemény és kegyetlen volt, de a törvénynek alkalmazása, a praxis legtöbbnyire mégis csak humánus, szabadelvű és keresztyéni volt. Mert hát a szeretet valamennyi emberi, tökéletlen törvény felett áll, és annak előbb utóbb mégis csak győznie kell azoknál, kik mindnyájunk üdvözítőjében, a felfeszitett és feltámadt Krisztusban sziveikből hisznek, és a keresztyén hitnek alapelveit, a szeretet vallását erősen tartva, az apostolnak amaz intését szem elől nem tévesztik : Egy ur, egy keresztség, egy Isten és mindnyájunknak Atyja!* A mit a nemesszivű II. József császár oly tiszta szándékkal megkezdett, azt I Ferenc József dicsőségesen uralkodó császárunk és királyunk O felsége folytatta és kiterjesztette, a midőn az 1859. sept. i-én kelt pátens 57. §-a által: »a magyarhoni mindkét hitvallású evangélikusoknak az 1791. 26. és az 1844. t. cikkekben megállapított államjogi állását újra megerősítette, és az emiitett 1791. t. c. 14. §-át, mely által az evangélikusok az akkor már fennállott egyházközségek kivételével Horvátországból és Szlavoniaból kizárattak, hatályon kivül helyezve, határozottan megengedte, hogy »azoknak ezen országokban és a katonai határőrvidéken leendő letelepedése, valamint állami és egyházi jogaik tekintetében a Magyarországban érvényes fenti törvények egész terjedelmökben alkalmazandók.* 1866-ban a horvát-szlavon országgyűlés által a következő, a prot. hitfelekezetnek egyenjogúságára vonatkozó törvényjavaslat tárgyaltatott és fogadtatott el : 1.) A helv. és ág. hitv. evangélikusoknak a háromegy királyságbin a tökéletes vallásszabadság azon feltétel alatt adatik meg, hogy a felekezetnek követői a három egy királyságban önálló egyházzá szervezkednek, és mint ilyen saját honi egyházhatóságok alá helyeztetnek. 2.) Csak a honi politikai hatóságokat illeti a ha-