Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-04-16 / 16. szám

zőkonyvem. E szó az 1756. március 15-én kiadott helytartó-tanácsi végzés magyar fordításából kimaradt »rriég* (adhuc) szó, mely az országos levéltárban nyert értesülésem, sőt személyes meggyőződésem szerint az eredetiben benne van. Elismerem e szócska nagyfontosságú jelentését az emiitett végzésben ; elismerem, hogy bármi okból történt kihagyásáért a felelősség engem terhel ; de mindezt elismerve megmaradok azon állitásom mellett, hogy a hivatolt végzés körmönfont latinsága nagyonis magán hordja a hivatalos színezetet vagyis a homályosságot. A kinek csak egy kis történészi érzéke van, észreveszi a Mária Terézia korabeli latin szövegű okmányok körmöníont, hiányos szerkezetét. De ha csakugyan ugy van a dolog, — a minek különben is az ellenkezőjét én munkám egyetlen-egy sorában sem allitom, — hogy a foktőiek szabad vallásgyakorlata csak kegyelmi tény volt, a mit O Felsége és az érsekek jóindulatából buták : miért igyekezik nevetségessé tenni t. Városy ur azon állításomat, hogy a foktőiek gróf Csáky Imre kalocsai bibornok-érsektől vallásuk szabad gyakorlására privilégiumot kaptak ? A hangoztatott kegyelmi tény nem 1756. március 15-től datálódik, mert a »még« (adhuc) kifejezés nemcsak a jelenre és a legközelebbi jövőre, hanem a múltra is vonatkozik ; és miután bizonyos, hogy 1731-ben gróf Csáky Imre bibornok-érsek „nemannyira a prédikátor behozatalát, mint inkább a behozatal szabályellenes módját látszott kifogásolni4

(Városy ur válasza, 10. lap); miután bizonyos, hogy Klobusitzky Ferenc érsek 1752. február 2. Pesten kelt levelében e privilégiumra hivatkozik: nem értem, hogy miért mondja t. Városy úr munkája 10 lapján: „ez privilégiumnak ugyan elég furcsán hangzik?4

A dorgáló levélben szó sincs a privilégium megvonásáról és egy kis dorgálás még nem egyértelmű a megelőzőleg adott szabadság felfüggesztésével. Ez is olyan feltűnően nevetségessé tenni akarás, melynek még a történészi érzék sem képes alapot adni. T. Városy úr valasza 24. lapján a jegyzetben azt mondja, hogy nagy hajlamot mutatok a névjavitásra. E vád annyiban illet, hogy egy-két név jegyzőkönyvünkben másképen van bejegyezve és ennek folytán általam közölve, mint az érsekség levéltárának ránk vonatkozó okmányaiban. Erről szigorú kutatás után meggyőződtem, és midőn Batthányit Bottyánnak, Barinayt Baranyainak, Koncseket Koncseynek, Gányit Gunyinak irtam: teljes készséggel bocsánatot kérek azok nevében is, kik jegyzőkönyvünkben e jelentéktelen hibát elkövették. Noha egyházam történetére teljesen mindegy, akár Gányi, akár Gunyi, akár Koncsek, akár Kontsey ; a lényeg azért ugyanaz, s valamint egy-két hibás név nem csökkenti munkám történelmi hitelességét, ugy ez a helyreigazítás emelni sem fogja. De mindemellett is köszönet a kiigazításéit, mit hasznomra fogok tudni fordítani. T. Városy úr hosszasan értekezik válaszában két tárgyról. Az egyik a becikkelyezett és nem becikkelyezett egyházakra, a másik a missiók fontosságára vonatkozik. Az elsőre azt jegyzem meg, hogy egyházam vázlatos törlénetének keretébe már csak azért sem tartottam beillesztendőnek, mert célom nem a jogi állapotok ecsetelése, és a történt dolgok mentegetése volt, hanem a puszta, száraz tények megírása. A ki azokat feldolgozni fogja, rendelkezik majd annyi történészi érzékkel, hogy az események idejének köztudata, jogi állapota méltatásával dolgozza fel. Ezért mellőztem az ilyen történelmi fejtegetések alkalmazását. Nem nekünk van arra szükségünk, hanem az egész protestáns egyház azon századbeli története megirójának. A missióra és nagyfontosságú működésére nézve nem hagyhatom említés nélkül, hogy én nagyrabecsülöm annak áldásos befolyását a népek jólétére, de csak bizonyos és szigorúan megtartott feltétel alatt. Legelső és legutolsó feltételem — és így tehát az egyetlenegy, — hogy ne használjon kényszert és erőszakot. A kényszer és erőszak mindenütt megboszulja magát, de legsajnosabban és legvészthozóbban a vallásos meggyőződés terén. Ott, hol az egyház hívei szétszórva, minden egyházi kötelék és lelki gondozás nélkül vannak ; ott, hol a lelkek a szeretet vallásának melegétől áthatva és Jézus tudományának világosságától vezérelve nincsenek: helye és jogosultsága van a missiónak, sőt helye és jogosultsága van az egyház eltévedt, bűnbe merült, világias gondolkozású, Isten által az emberi szívbe írt, és sz. Fia által kijelentett igazságokra mitsem adó emberekkel szemben is; de azon egyházzal szemben, mely zászlójára az evangéliumi világosságot, az erkölcsi tisztaságot, Jézus hű követését, és a gyarló emberek rendelvényei helyett az igazságok alapját: a szentírást tűzte : egyáltalában nem ismerhetem el. Már ezen elvi meggyőződés alapján is, de meg azért is, mert alkalmazása itt Foktőn a kényszer és erőszak bélyegét viselte magán, méltatását mellőznöm kellett művemben, sőt kárhoztató Ítéletet kellett róla mondanom. Van még t. Városy úrnak egy vádja, melyre | felelnem kell. Azt írja műve 34. lapján a jegyzetben, hogy én a katholikusokat mindig résen álló ellennek tartom. Ezen állitásom, mint munkám 13. lapja bizonyítja, a múltra szól s nem a jelenre. Hogy a múltra nézve a történet mellettem bizonyít, annak én oka nem vagyok; hogy a jelenre alkalmazni óhajtanám, azt sem munkámból, sem egyetlenegy tettemből, sem egyetlenegy nyilatkozatomból senkisem magyarázhatja ki, elfogultság nélkül. A múltra vonatkozó ezen állításomnál nem gondoltam a kathoJikus egyháznak korunkban a keresztség kiszolgáltatása tárgyában elfoglalt álláspontjára és befolyása által elért törvényes vívmányaira, bár jogosan gondolhattam volna. De sokkal inkább becsülöm és tisztelem a magam vallásos meggyőződését, hogysem mast, másféle vallásos meggyőződéseért ellennek tartsak. Én nekem csak egy ellenségem van : a hitetlen és ebből folyólag a roszcselekedetü ember; de a ki hisz, felekezetű legyen és elfogultságból bármeny-