Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-04-16 / 16. szám

tett. Több bácskai tanítónak bebizonyítani akartam, hogy e név »Magyarország* oly jogosult, mint »Csehország* ; de hiabavaló volt fáradozásom, L—ky tanító Safarikra hivatkozott. Már pedig Safarik azt mondja, hogy a szláv Ádám és Éva paradicsoma a Duna-Tisza köze volt, s így a szlávok kötelessége ezen szent földnek birtokáért keresztes hadjaratokat indítani meg. Ila látom az ifjabb bácskai papok egyrészét, szintén szégyenlem magamat, hogy kartársuk vagyok. Sz. V. Gömormegyében káplánkodván, hirtelenül elhagyta állomását, távozása okául azt adván, hogy Gömörben annyi a török basa (hazafias egyházi felügyelő), hogy ott a tót rajáh sorsán segíteni nem lehet. Békésmegyében mint káplán bemeszeitette a magyar felírásokat s pótolta tót felírásokkal ; a köznép előtt a szlávok fényes jövőjéről és a magyarság reménytelen jövőjéről beszélt. De azért a hivatalos vizsgálat nem talált semmi feljelenteni valót. Ezt a Sz. V.-t intettem, hogy ne izgasson a magyar állam ellen mert úgy talal járni, mint rokona Sz. I., ki most Bécsben van. De ő feleié : Izgatni nem izgatok; de ha izgatni akarnék, tudnék izgatni úgy, hogy rendőr és államügyész belém nem köthetnének. Oh ! sokat tanultam én Andor nagybátyámtól, ki — önök nyelvén szólva — a legveszedelmesebb pánszláv, csakhogy ügyes, óvatos és gazdag. Ma ebédel főispánnal, miniszterrel, s holnap orruknál fogva vezeti őket, a hová neki tetszik. A. jánost atyja a hires A. Lipót külön e célra vett kocsin és lovakon több kis diakkal Torontálból Nagy-Rőcére vitte az iskolába, hol a kardra és tollra megesküdni volt alkalma. Mint K. B. főesperes káplánja pánszláv üzelmei miatt elbocsáttatván, a superintendens úr hasonló minőségben magahoz fogadta ; s miután a békés-csabai szószék nem szakadt le alatta, most nálunk Bácskában hirdeti édes atyja igéit Húrban Wladimir a külföldön neveltetett, nehogy idebent a hazában magyarul megtanulni kényszerüljön. Most a mi esperességünkben pap, mint a ki canonica visitatio napján megválasztatott O-Pazován. Rosz nyelvek még azt is beszélik, hogy superintendens ur a megejtett választás után táviratilag gratulált az öreg Húrban József Miloszlávnak. Másik fiát Húrban Karlócán nevelteti a szerb gymnáziumban, csak azért, nehogy valahogyan pár magyar szót elsajátítson ide haza. Ez a fiatal ember bizonyosan nálunk lesz pap, Bácskában. K. még nincs felszentelve, de azért végzi a kápláni teendőket; Hurbantól nyert segélypénzen végzé iskoláit; szenteskedő irányú, de nem szent életű fiatal ember ; újvidéki botrányáról a fél megye tud beszélni. Úri házba fényes feltételek mellett hívták nevelőnek, de ő nem ment; ott magyarul és illedelmesen kellene társalognia, már pedig ezen dolgok nem Ínyére való1

;. — L. káplán neveltetéséről s külső megjelenéséről jobb lesz egészen hallgatnom. — Orgován Pált, a pánszláv üzelmek miatt Eperjesről elutasított bácskai származású theologust, Szeberényi superintendens úr (Marsai Gusztáv állítása szerint) nemcsak kegyesen fogadta és biztatta, hanem neheztelő szavakat is mondott Cékus superintendens ellen. Ha Orgován Pál a szintén elutasított Marsai Gusztávval tartott, feltehető, hogy meggyőződéseik egyezők. E napokban beszélvén a Kiszácson tartózkodó Marsai Gusztávval, arról győződtem meg, hogy ezen fiatal embernek a szabadságról oly fogalmai vannak, mint bármely orosz nihilistának. Minden szaván meglátszott, hogy Vajanszky (Húrban Szvetozár) cikkeit szívta be magába; már pedig Vajanszky azon orosz írókból menti tudományát, a kik megalapították a nihilista-pártot. De azért Orgován Pál bizonyosan bányakerületi, valószínűleg bácskai pap lesz, hacsak a ker. gyűlés másképen nem intézkedik. De a főbaj okozói nem a papok, hanem a pánszláv tanítók. Látni kell ezeket az embereket, hogyan járják be házról-házra az egész falut, előfizetőket gyűjteni a túróci és szakolcai hírlapokra és naptárakra; hogyan mutogatják és magyarázzák a népnek az olyan helyeket, minő pl. a Korouhev ez évi 4. számában a következő : „a hazafias papok Krisztusa a Hadúr, szentírásuk a dühös magyarosítás programmja.4

Pár év előtt saját egyházamba 40 Hlasnik járván, a hazafias irányú Svornostra előfizettem azon célból, hogy egyes számait a gondnokoknak odaajándékozzam. De mi történt ? Utóbb kérve sem akarták elfogadni, mert más hírlapolvasó parasztok szrsztjároknak gúnyolták őket. Szóval, tót községeink a magyar állameszmére elveszett területnek tekintendó'k, melyet most csak erőoel lehet és kell visszahódítani. Nem estem túlzásba. Ám tessék meghallgatni Griinwald Béla zólyomi alispán tapasztalatait és panaszait: »Ki mélyebben hatol a népiskola belsejébe s annak szellemét kutatja, az nem fog beszélni haladásról, az nem lesz megelégedve, ha csak egy kis magyar szíve van ; hanem ellenkezőleg a legkomolyabb aggodalmak fogják kínozni. Látni fogja ugyanis, hogy elemi iskoláink legnagyobb részében oly tanítók működnek, akik a magyar haza nyílt ellenségei, s a történelem meghamisítása, a jelen viszonyainak elferdítése által s egész tanitói tekintélyükkel csak gyűlöletet és megvetést csöpögtetnek az ifjúság fogékony kebelébe s elidegenítik tőle saját fiait, ellenségévé teszik azokat, a kik lételének egyedüli támaszát képezik. S látva e veszélyt, mely ebből szükségkép következik, nem természetes-e, hogy keserű érzés lepi meg az embert a (tanfelügyelői) kimutatásokban előtüntetett haladás hallatára s azt kérdezi magától az ember, vajion a magyar elemre nézve nem volna-e kívánatosabb, hogy minél kevesebb iskola legyen, a hol ellenséget csinálnak, a hazának, hogy minél kevesebb tanitó legyen, a ki megrontja az ifjúságot, s nem kivánatos-e, hogy minél kevesebb tanköteles gyermek járjon az ilyen iskolákba az ilyen tanítók alatt, s a magyar nemzet érdekét szem előtt tartva, nem őrültség-e a hatóság útján belekényszeríteni az ilyen iskolába a tanköteles