Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-04-09 / 15. szám

becsértékben, de megjegyeztem, hogy ezek adómentesek ; följegyeztem továbbá a templom urasztalát és cserép kancsóit, avult teritőit, mint istenitiszteletre szánt eszközöket, de itt is megjegyeztem, hogy ezek is adómentesek. Az ügy ezúttal abban maradt. Megfizettük a szokott aequivalens adót és azt hittük, most már rendiben vagyunk. Sokkal terhesebb ugyan nekünk az aequivalens adót évente fizetni, mintha hivatalba lépésünk alkalmával egyszer-mindekorra lefizettük volna a százalékot, mely 45 — 50 frtnál nem ment volna többre, míg igy minden 10 évben 85 frtot fizetünk; de hát nem tehetünk róla. Azonban a napokban jön hozzám egy fizetési meghagyási ív, melyen az áll, hogy a kölkedi reformált lelkész bir fekvőségekben féltelek földet és az utána eső legelőilletéket, melynek becsértéke 18700 frt; ez után az évi aequivalens adó 74 frt és nem tudom hány krajcár (alkalmasint 998

/l

0

, mint szoktak lenni a krajcárok), a mult évről pedig hátralékban van, — melyet nem is követeltek, — 44 frt és a krajcárok. Igy tehát az adóhivatalok bibliaja szerint olyan féltelek földnek, melynek jövedelme a legmagasabb felsrófolás szerint 138 frt, évi egyenes adója 38 frt, aequivalens adója 74 frt, öszszesen tehát az évi adó lenne 112 frt és a krajcárok s maradna jövedelemnek 26 frt, ha ugyan maradna, mert ezt meg elvinnék a pótadók. Arról már aztan nem vagyok bizonyos, hogy ha árendába kiadnám a földeket, kapnék-e annyit, hogy az adóját kifizethetném. A fent idézett számadatok nyomán én azt kezdem sejteni, hogy az alkotmányos magyar kormány az osztrák-magyar allam adósságát velünk gyámoltalan protestáns papokkal akarja megfizettetni, talan hála fejében, hogy a pátens korában az absolut hatalom fogait kitörtük és a magyar nemzetiséget egyházunk sovány emlőin századokon át táplálgattuk. Ezt a rettenetes adót én rögtön megreclamáltam, mely fuvarral és költséggel belekerült 5 frtba; nem tudom, lesz-e haszna, de az illető adótiszt azzal biztatott, hogy az adó igen igazságos és jó lesz azt 8 nap alatt lefizetni, mert ha kénytelenek lesznek végrehajtást küldeni, az igen sokba fog kerülni ! Vegyem a dolgot ugy, mintha az a papi föld 18700 frtot megérne és készpénzen venném minden esztendőben ! A mondottakból látható, hogy minket borzasztóan zsarolnak s úgy hiszem, igy van ez országszerte az ujabb adózási törvény meghozatala óta. Azért jó lenne tractusonként feljajdulni és az adatokat az illető egyházi főhatóságok utján a pénzügyminisztériumnak, országgyűlésnek vagy koronának tudomására hozni és orvoslást sürgetni, mert mig mi zizifusi munkával zsinatot, conventet, domestikát teremtünk, addig egyes egyházainkat egyenként fojtogatják meg. Nézzenek utána az egyházmegyék, hogy területükön miként áll az adóztatás ügye. A mi egyházunk, mint ilyen, különféle címeken 3—4 száz frt adót ád az országos cassába, ide értve a pap és tanitó adóját is; ezen már egy tanitói állomást lehetne szervezni. Jó lenne megtudni, hogy az összes protestáns egyház, mint ilyen, menynyi adót fizet összesen papjaival , tanitóival együtt, és minő arányban áll az államsegély a mi általunk fizetett adókkal, és összehasonlítást kellene tenni a róm. kath. egyházzal is, melynek tömegesebb birtokai, mik a magyar nemzet és királyai által alapíttattak, hír szerint 7—8 száz millióra becsülhetők, és a mellett mégis az államsegély oroszlánrésze őket illeti \ Nekünk csak a kegyelem fillérei jutnak, azoknak legnagyobb részét is visszafordítjuk az ország közmivelődési céljaira, felsőbb iskolainkra. En egész komolysággal figyelmeztetem az egyházmegyéket, hogy nézzenek a dolog után, mert a baj igen nagy és nagyon sérelmes. En nem szóltam semmit, helyettem elég világosan beszélnek a számok. Nagy Ignác, kölkedi ref. lelkész. Böngészet a prot. egyházi élet mezején. Németjeinkről. Nagyon hegyeztem a füleimet, mikor azt a könyvet olvastam, a mit bizonyos Eelvidéky ur a múlt év végén, lutheránus atyánkfiainak bizonyára nem kedves újévi ajándokul, világnak eresztett. A könyv címe meglehetős bolond: »Protestantizmus és Pánszlávizmus.4

Mintha ugyan a protestantizmusnak, vagyis a protestánsok egyetemének s így a reformátusoknak is volna csak egy csepp köze is a panszlavizmussal! Holott a legújabb statisztikából tudva van, hogy a reformátusoknak kilencven százaléka tősgyökeres magyar, tiz szazalék pedig legnagyobb részben német. E könyv a panszlav-lutheranus papok és tanítók állítólagos pánszláv üzelmeiről nagyon furcsa históriákat beszél; allitasainak azonban teljes hitelt adni nem vagyok hajlandó. Hiszen meglehet, hogy van néhány tót pap és tanitó bármely felekezetből, kik főgyönyörüségüket találják abban, ha a magyarok becsületében turkálhatnak, s kik, ha néha-néha egy vagy más ürügy alatt összeröffennek, ugyancsak csattogtatjak agyaraikat magok között ellenünk és hatalmas csavaszagú dikciókat tartanak ama kedvenc théma felett, hogy mily pompás világ lesz az, ha majd ez a szép ország „tót birodalom4

cím alatt egy nagy akolla változik, melyben ők lesznek az urak. De hogy ezek oly nagy számmal volnának, mint a fönnebb említett könyv allitja, az nagyon hihetetlennek latszik előttem. Egyébiránt várjuk el csendesen, mikép fog fejlődni az egész tót-agaskodás. Ha csakugyan van szeg a zsákban, elébb-utóbb kiüti magát; ha nincs, kar rá csak egy árva szót is vesztegetni. Ugyanazért én most nem is a tótokról, hanem — per associationem idearum — a mi kedves svábjainkról akarok egy kis csendes melódiát zengeni. Nagyon boszantó az egy dühös magyar emberre, ha sajat hazája közepén utazgatván, sok olyan falura talal, a hol magyar beszéddel boldogulnia nem lehet. Épen igy jár pedig az, a ki — hogy a sok vidék közül találomra egyet említsek — Tolnamegye alsó ré ! szén utazik. Hat itt vagy husz faluban nem hall egye-