Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-08 / 2. szám

A szónokok nagy tekintélye folytán és annálfogva, hogy az általuk képviselt két egyházkerület küldöttei a convent többségét képezték : a közmegállapodás az lőn, hogy a convent mint merőben tanácskozó értekezlet határozathozatalra nem illetékes; mind az tehát, a miben a conventen közösen megállapodnak, előbb az egyes egyházkerületek elibe terjesztendő, és csak ezeknek egyenkénti beleegyezése folytán keletkezhetik egyetemes érvényű határozat. Az ekképen értekezlet niveaujára leszállított convent eredménye aztán a lett, hogy az egyházkerületek közt egyes kérdésekre nézve fennforgott differentiák semmiben sem változván, azokhoz most még a convent illetékessége felett támadt o o véleménykülönbség is járult és a szakadás oly teljessé vált, hogy közös actióra egyelőre gondolni sem lehetett. Az egyetemes ref. egyház nézeteit és kívánalmait tolmácsoló fölterjesztés is simpliciter elmaradt. Ily viszonyok közt virradt reánk az 1868-ik év. Én a conventen szenvedett vereség által el nem csüggesztve, lapomban egyre sürgettem az egyházkerületek közös ténykedésre való egyesülését, s többek közt igy nyilatkoztam: ^Ha a közös tanácskozás convent neve alatt nem kell, mert — a mint mondatott — e név alatt az a ref. egyház szervezetében ismeretlen intézmény: ám legyen a neve zsinat', csak legyen meg, és történjék egyszer valahára közös érdekeinkre nézve közös megállapodás és határozás.* Azonban épen azon körökben, melyekre leginkább ráfért volna az összetartásra, egyesülésre való intés, szavamnak többé hatása már csak azért sem volt, mert az nem Debrecenből, hanem Pestről jött, Debrecen és Pest akkor már forma szerinti két ellentábort képezvén. Időközben Eötvös népoktatási javaslatát, melynek birálatos fejtegetése lapom 1868-iki évfolyamának főtárgyát képezte, az országgyűlés tárgyalás alá vette. A nemzeti cultura e nagy kérdésével szemben az országgyűlési pártok, egymás ellen használni szokott fegyvereiket lerakván, teljes erővel azon voltak hogy hova hamarább a törvény megalkotva és a népoktatási ügy országosan megindítva legyen. A kiküldött 25-ös bizottság (ugy választva, hogy abban valamennyi hitfelekezet képviselve legyen) szokatlan buzgalommal látott a munkához: az enquetebe meghívott szakférfiakat, köztük Révész Imrét is meghallgatta, az ág. hitv. négy egyházkerület egyeteme által benyújtott memorandumot kellő figyelembe vette, s mindezek alapján a miniszteri javaslatot úgy módositá, hogy midőn november 19-én a munkálat a ház elibe került, az csaknem változatlanul elfogadtatott és meg volt o o alkotva az 1868. 38-dik törvénycikk. Törvényhozásunk e szép alkotása általános örömet keltett; csak a >Magyar Állam<<

:

környezete zúdult föl ellene; egyházunkban pedig épen az a kerület, mely oka volt annak, hogy a ref. egyház egyeteme a törvényhozás előtt nem nyilatkozhatott, most különösen azon az okon protestált a népoktatási törvény ellen, hogy >;

>

az egyháznak mint ilyennek törvényes kihallgatása és beleegyezése nélkül maga az ország törvényhozó hatalma sem intézkedhetik/ E nyilatkozatra, melyet én több ügybuzgalommal és hévvel, mint világi fogalmak szerinti okossággal „gyászos lépés '-nek cimeztem,lapomban azt a kérdést vetettem fel, hogy ^lehetséges lett volna-e az.országgyűlésnek a felekezetek egyenjogositását valaha kimondani, ha azt a hallatlan veszedelmes elvet követi, hogy egyházi és iskolai dolgokban a felekezetek törvényes hatóságainak (a római katholikusoknál tehát a clerusnak) beleegyezése nélkül az ország törvényhozó testülete nem rendelkezhetik r^ Felszólalásom más tekintetben sem szűkölködött eléggé sújtó argumentumokban, s magában a tiszántúli superintendentiában is, a saját nemzeti törvényhozásunk elleni föllépés nem kis resensust keltett és Balogh Ferenc meg Szeremlei o o Samunak ép oly higgadt mint határozott, erélyes felszólalásai hatásukat bizonyára el nem tévesztik vala, ha ezek után nem sokára oly oldalról nem hangzik fel a harci riadó, a honnan legkevésbé vártvik. Ma, midőn a jó Isten megengedte érnünk azt, hogy megértve egymást és szíves közreműködésre szövetkezve többé attól nem tarthatni, hogy a közös érdekli kérdések egyes superintendentiák fóruma előtt döntetnének el, ma, mondom, szívesen mellőztem volna e nem kedves reminiscentiákat felidéző eseményt, ha az, lapom történetében oly phasist nem jelez, mely a lap azontuli fennállása alatt egész a leg-