Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-08 / 2. szám

ujabb időkig, folyvást föl-föl tünedezett és működésemet akarva nem akarva befolyásolta. Et has meminisse juvat, 1870 elején Révész Imre, azon ideig meghitt barátom és 12 éven át lapom egyik leghivebb és legerősebb támasza, lép ki a küzdelem sorompói közé, megindítván a ^Magyar Prot. Egyh. és Iskolai Figyelmezőt/ mely programmja szerint ^a fennforgó vallási, egyházi kérdések, s különösen a napi sajtó tetemes része által iszonyúan összevisszazavart iskolaügy feletti tájékozásra, és pedig minél több oldalú, elfogulatlan, önzéstelen és független tájékozásra" Ígérkezett szolgálni. S miután az első évfolyamot a szerkesztő a népiskolai törvény ellen megindított erős polémiájával, melyből nekem is kijutott, jóformán maga irta teli, az évzáró végszóban kijelentette, hogy ezentúl ^az evangeliumi keresztyénség alapigazságai mellett apologetikai érdekeknek*5

akar nagyobb tért szentelni. Szükségtelen hosszasan fejtegetnem, miért kellett a Figyelmező megjelenésével lapom feladatának és oekonomiájának módosulnia. 15 éven át a protestáns egyháznak nem lévén más közlönye, mint az enyém, olyanok is, kik ugy igazgatási mint vallási elveikre nézve tőlem távol álltak vagy épen elleneseim voltak, lapomban kényszerültek nyilatkozni, s ezt a dolog természete szerint csak bizonyos tartózkodással tehették. Most az ellennézetek a Figyelmezőben tért nyervén, lapomnak is határozottabb állást kellett foglalnia és természetes volt, hogy midőn követett elvei szabatosabb körülírásával védekezett, ez az ellennézetiiek kemény megtámadása nélkül nem igen eshetett meg. Mind a két oldalon történtek túlhajtások s ezekből folyólag aligha nagy tévedések is nem estek; de nem hiszem, hogy valamely tévedésnek jogosultabb igénye lehetne elnézésre, mint annak, mely erős meggyőződés túlzásából, hogy ne mondjam, szenvedélyéből ered. Hogy e túlzások mind a két oldalon a kellő mértékre leszállittassanak, e végre az idő csillapító hatásán kívül még az is szükséges volt, hogy a felek kibeszélték legyen magukat. Nálunk erre 8 egész esztendő kellett. Csak akkor győződtünk meg mind közönségesen, hogy sem az egyik oldalon nem csupa orthodox vakbuzgóság és felekezeti velleitas a mérvadó, sem a másik oldalon nincsenek a positiv keresztyénséggel szakítani törekvő felfogások, egyházi nihilisták ! S én merem állítani, hogy soha a legközelebb tartott közzsinat oly szép egyetértéssel le nem foly, ha megelőzőleg kölcsönös mérkőzések és azon expectoraciók nem történnek, melyek mig egyrészt egymás megértésére vezettek, másfelől arra intettek, hogy a nézeteltérések iránt kölcsönös türelemmel legyünk. Ballagi Mór. TÁRCA. Az a bizonyos vitás kérdés. A törvényes férjű, de törvénytelen házasságban élő nőnek gyermeke törvényes-e vagy törvénytelen ? Ha e kérdéshez részemről is hozzászólni bátorkodom : teszem ezt bizonyára nem azért hogy az én szavam majd dönt; hanem azért, hogy a kérdés iránt magam is igen érdeklőd vén, s a tiszta és megnyugtató igazsagot keresvén, azt végre is megtalálhatnám. Ez a kérdés nem most merül fel először. Volt erről már szó e lap 1873. évi 8. és 14-ik szamaiban is s a szerkesztőség rövid megjegyzésének ellenében, hoszszasabb s igen érdekes világos írásban az volt reá a felelet, hogy »törvénytelen.* Ez állítás mellett a legfőbb, s még eddig meg nem is cáfolt érve az volt, hogy az ellenkező feleletre sem az egyházi, sem a polgári törvényekben világos §. nincs. Most az 1S80. aug. 16. 22065. sz. ministeri rendelet óta ismét föl van vetve többek részéről a fenti kérdés, s most az rá a felelet, hogy »törvényes.4 De ha nézem akár az 1879. XL. t. c. 60-ik §-át, akár a nevezett ministeri rendeletet : én részemről, azokban e kérdésre nézve egy betű feleletet sem talalok. Az 1879. XL. t. c. §-a szerint büntetendő azon anyakönyvvezető, a ki az állam törvényei szerint érvényes házasságból született gyermeket — noha e körülményt tudta — az anyakönyvbe, mint az állam törvényei szerint törvényest be nem jegyzi, vagy viszont a törvénytelen gyermeket törvényesnek jegyzi be. Tehát büntettetik az az anyakönyvvezető, a ki a törvényes gyermeket törvénytelennek, és viszont a törvénytelent törvényesnek jegyzi be, és pedig akármelyik esetet is tudva, s igy, akár pénzzel történendő megvesztegettetésből, akar személyes boszúból, akár rideg, áldástalan hitfelekezetiségből, akár hűtlenségből vagy bár mi gonosz indulatból cselekszi, De hogy ki a törvényes, ki a törvénytelen gyermek, s hogy a törvényes férjü, de törvénytelen házasságban élő nőnek gyermeke törvényes-e, vagy törvénytelen, azt az idézett törvény egy szóval, egy betűvel sem érinti, hanem felteszi, hogy azt már tudja az anyakönyvvezető. Pedig hát ime vannak,