Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-04-02 / 14. szám

szelegnek maguknak büszkeségükben, irtózva, őrizkedve minden közösségtől — mint valami profanatiótól — az élvező tömeggel«. Az igazi pessimistánál az összeség léte és sajat egyéni léte is szenved és a szenvedés törvényét az emberről a természetre, a természetről valamely elvre viszi át. Ilyen pessimismust képvisel Giacomo Leopardi gróf. Majd meglátjuk. ^ Szintén csak meg van kezdve az amerikai költészet fejlődése. De a kezdet is már sokat igér. Végül van egy meglehetős halvány színtelen biralat Alexander Bernát „Kant*-járói. A folytatása talan jobb lesz. A philosophiai folyóiratok tartalmának ismertetése s ujabb philosophiai művek könyvjegyzéke zárja be a füzetet, melynek őszintén kívánunk szerencsét s olvasóink pártolásába szívesen ajánljuk. B. BELFÖLD. A nazarenizmussal vívott gyomai harc. VI. (Befejező közlemény.) A telephon, melyen .1 kiutasított ember átbeszélt. Kettős irány és a hasonszenvi elv. A hat család ellen intézett döntő csata. Hódolat és békekötés. A boldog este. Bevonulás a templomba. Egy kis lélektani szemle és a teendők. Biztos tudomást szerezvén a felől, hogy Kornya — semmibe sem véve a kudarcot — másnapra a hallgatókat ismét csődíti, nem volt többé kétségem a felől, hogy vagy őrülttel vagy gonoszszal van ügyünk. Nézetem az utolsó föltevéshez hajlott. A szolgabírói hivatalhoz fordultam tehát, s a futkározó hamis atyafi a városból kiutasittatott. És ekkor tűnt ki, hogy Kornyának a Matakertben biztos szállása van, mert házasszonyának Nagyszalontára költözött öregrendű anyja 11azarénus. E családi összeköttetés sodronya volt tehát a telephon, melyen keresztül Kornya uram Gyomára átbeszélt, s megállapította időnként az éjjeli órakat, melyekben kiutasittatása után városunkba mindég megérkezett. De ez oly titokban ment, hogy — minden igyekezetem dacára sem tudtam többé Kornyaval soha talalkozni. . . Ez a dolog engem nagyon aggasztott! Más út-módról kezdtem tehát gondolkodni, s abban allapodtam meg, hogy a gonosz csábítást ellensúlyozó operatiót, két irányban fogom folytatni. És az egyik irány a templomba, a másik pedig a fertőzött helyekre vezetett. Mindenek előtt a gyülekezeti jó hangulatot, illetőleg a józan közvéleményt igyekeztem megszólaltatni a haszonszenvi elvből kiindulva. E célból I. Kor. 14: 1 és 31-ik versei alapján prédikáltam, a helyi eseményekre alapítva alkalmi beszédem bevezetését. Felmutattam a mindenek felett való lelki ajándékot, az irásmagyarázást, melynek I. szabadsága, I. a gyülekezetben és 2. az egyes híveknél; II áldása pedig 1. az épülésben és 2. a vigasztalásban nyilatkozik. Megbeszéltem — a mint csak a jó Isten tudnom adta — hogy a prot. egyház soha sem tiltotta a bibliának csaladikörben való olvasásai, sőt mindenkor elismerte, hogy mint a templomnak, úgy a házaknak is a biblia a legszebb ékessége. Az a szégyen, ha a mestergerendan por lepi be az elfelejtett bibliát. Hitető ámítás tehát, midőn azt állítják a „futkározó hamis atyafiak«, hogy a csaladi áhitatosságra ők adták volna meg a szabadságot, A hol az ev. szabadság, nem hogy elnyomva, de még csak korlatozva sem volt, mi értelme lehetne ott a szabadságadásnak ? Ha tehát a néptanítók tettek valamit, az nem volt egyéb mint pusztán csak emlékeztetés azokra nézve, a kik e szép jogukról megfeledkeztek. És e beszédre megindult az üdvös eszmecsere ; sok | háznál levették a bibliát a mestergerendáról; és fel-i hangzott számtalan irányból, hogy — le az ámitóval! Most fordultam már aztán a fertőzött helyek felé. De hogy kezdjem itt? Ez volt a munka nehezebb fele. Itt is a hasonszenvi elvet alka'maztam. Azt észleltem, hogy Kornyának különleges egyénisége, s a szokatlanság és rendkivüliség verte a nagy port. En is valami különlegesről, szokatlanról, rendkívüliről gondoskodtam tehát, mely abban állott, hogy — alászállva a templomi igehirdetés magaslatáról, s eltérve a rendes istenitiszteletek szokott idejétől, esti órákban, és Kornya modorában kezdtem meg a családi ír ásmagyar ázást. S hogy a siker felől még alaposabb reményem lehessen, a házi baráttá váit lelkipásztor előzetes beszélgetései közben, mindenkor kipuhatoltam, hogy mit magyaráztak a hamis atyafiak, és én is ugyanazon verseket magyaráztam. Es ez eljárásom, mig egyrészről különösebb érdeket keltett: addig másrészről mintegy ösztönszerűleg oda vitte őket, hogy magyarazatai között párhuzamot vontak, mely összemérés azután annyira megtermette üdvös gyümölcseit, hogy Kornya híveinek szama a Matakertben naponként fogyott. Majd sok ingyen példányt szétosztottam a szerkesztésem alatt megjelenő „Gyakorlati Bibliamagyarazatok® füzeteiből, a városnak különösen matakerti részén, melylyel fegyverkezve egy izben — a mint értesültem — Kornya uramat is megostromoltak. Eltekintve a magasztos céltól, még azért is adtam dij nélkül e • füzeteket, hogy a megtisztelő ajándékozás altal is fokozva legyen az olvasás iránti érdeklődés. Sőt tettem még többet is 1 Ismerve ugyanis népünk kedélyét, s különös rokonszenvét a verses beszéd iránt, esti magyarázataimhoz, egy-egy éneket is írtam minden alkalommal, melyeket — mint Kornya is cselekedni szokott — magam diktaltam rendesen. De hát mi dolog az — nemde kérdezed tisztelt olvasóm — hogy verset is irtam, holott én nem vagyok poéta? Hát biz én ezt csak azért tettem ; mert ugy tapasztaltam az életben, hogy a — makrancos gyermeket, fűzfasippal is meg lehet útjában állítani. És többen megálltak csakugyan! Házról házra vándoroltak e rögtönzött