Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-03-12 / 11. szám

tői s köszönjük meg írónak s kiadónak, hogy a protestáns vilagnak története első századából e fontos tudományokat hozzá férhetővé tették s kívánjunk az öreg papnak erőt, hogy még a XVII. század zsinatai felől is ily derék könyvet Írhasson. «/o. BELFÖLD. A nazarenizmus ellen vívott gyomai harc. I. Nehéz kötelességet rótt ráin a szerkesztő ur. Az utegyengető. Harag a papok ellen és az első gyanú. Kerülő út és Spurgeon dicsérete. En szültelek tégedet. A megkötött próféta. Midőn a mult év elején, Budapesten, a baráti bizalom zárt körében elmondottam egy érdekes epizódot azon küzdelemből, melyet a futkározó hamis atyafiakkal vivtam, alig hittem volna, hogy valamikor még országvilág előtt is el kell mondanom e harc történetét, melynek leírási kötelezettsége elől most már többé ki nem térhetek. Nem bánom hat, legyen meg a szerkesztő ur akarata, habar nehéz kötelességet rótt is reám. Sejtem, hogy utam Scylla és Charybdis közt vezet! Sikerül-e ugy athatolnom, hogy egyiket kerülve a másikba ne sodortassam, bi/.ony nem tudom. A szerkesztő ur ^körülményes leírást4

kért, melynek folytán sok oly dolgot is el kell beszélnem, a melyeket örömestebb elhallgattam volna. Nagyon bajos dolog ablakot állítani be a szív fölé, különösen korunkban, midőn a magasabb műveltség inkább azt latszik követelni, hogy a beszéd a szív takarója legyen Kötelességérzetemnek őszintesége mentheti tehát eljárásomat, ha semmit el nem hallgatva, oly leplezetlenül írok, a mint érezek. Az ügy különben is nagyon fontos, sokkal fontosabb, mint gondolják azok, a kik ezt csak hírből és távolból ismerik. Oly veszélyes áramlat ez, a melynek természete teljes mivoltában ki nem ismerhető és ütja is ki nem számitható. Mondhatnók a levegőben van! Ugy vagyunk vele, mint a dögvészszel, a mely a szennyes és fertőzött talajon fészkeli be magát ; ez is az értelmetlenség szennyeivel fertőzött házak ajtaján nyit be rendesen. És a mit tesznek némely meggondolatlan politikai kortesek imitt-amott Kossuth nevével, azt teszik a futkározó hamis atyafiak a Krisztus nevével. Csak még az van hátra, hogy kimondja Kornya uram : „ez a balpárti hit* és akkor nem tudom, hogy mi következik. De nem tudom azt sem, hogy ez akarva nem akarva irott cikksorozatom után is mi fog következni. A szerkesztőség jóakaratú nyilatkozata nagy reklámot csinált, engem egészen zavarba hozott. Vájjon nem fogják-e intentiómat némelyek félremagyarázni, mintha talán én magam is mintaszerűnek tartanám eljárásomat ? Távol van tőlem ennek mésr a gondolata is. o o Az ily nemű eljárás különben is annyira egyéni, s a helyi körülmények is annyira sajátságosak, hogy azt a mi egyéni és sajátságos, más egyéiT, más körülmények között alig végezhetné óhajtott sikerrel. Kérem tehát mind azt, a mit írni fogok e tárgyban, semmi egyébnek nem tekinteni, mint „ujabb adatnak4

a nazarenizmus történetéhez, minden további gondolat nélkül. De a dologra. Városunkban a nazarenizmus útegyengetője, egy Nóvák Antal nevü bibliaárus (colporteur), a ki a hatvanas évek végén jött Gyomara lakni. Nagyon értelmes ember volt, s többi iigytarsai közül annyira kiemelkedett egyénisége, hogy még felesége is külön fizetést húzott az angol biblíateijesztő társaságtól. Egyéniségén, borotvált arcán oly sajatságos varázs ömlött, el, mely nem tagadhatom, erős hatast gyakorolt ream is, különösen az első találkozáskor, bzóbeli adomanya pedig oly hatalmas volt, s oly athatottan tudott valamit előadni, mintha maga a természet is arra hívta volna, hogy gyújtó szikrákat szórjon a vele beszélők sziveire. Ez az ember később — ha jól emlékezem — rajtavesztett, s a nagyszalontai egyházmegye panaszara hivatalától elmozdittatott. Idejövetelem után csakhamar, még 1871-ben megismerkedtem vele. Persze ekkor még nem sejtettem semmit. Sokat beszélgettünk egyházi dolgokról, és ő nagyon érdekesen elő tudta adni az egyes egyházakban szerzett tapasztalatait. Ez engem, megvallom, nagyon érdekelt. Losoncon, Nagymaroson és Budapesten káplánkodvan, ezen egyházakban, s két évre sem terjedt káplanságom rövid ideje alatt, alig volt alkalmam a nép gondolkozás módját kiismerni, holott pedig ebben a népes egyhazban ilynemű ismeretekre nagy szükségem volt. Türelmes hallgatója voltam tehát hosszú időn keresztül ; ő pedig mindig jobban-iobban neki melegedett. És egyszer csak fordita az ő beszédét a papokra is. Panaszkodni kezdett a ref. papok elvilágiasodása, s „buzgóságnélküli szolgalata ellen4

és mindig került egyegy, a kiről nem valami nagy elismeréssel nyilatkozott. Ez szeget ütött a fejembe. Miért bántja ez az ember a papokat ? kérdeztem magamtól. Neki azonban nem szóltam semmit, sőt még figyelmesebb hallgatója lettem, mint voltam ezelőtt. És ez neki rendkívüli örömére szolgált, s bizalmasabbá lett naponként. Én pedig alapokat keresvén a szörnyű ellenszenvnek, megjelöltem a kiindulási pontot. És e naptól fogva, különösebben kezdtem szavaira és magaviseletére figyelmezni. Gyanú ébredt bennem, hogy ez az ember — nazarénus. Kiugratom a nyúlat a bokorból, gondoltam magamban. Kerülő utat tettem, hogy kipuhatolhassam theologiai álláspontját. Nemde különösen hangzik, hogy egy colporteur felől még csak fel is tételeztem azt, hogy meggyőződése is lehet ? De tudtam, hogy mit csinálok. Volt egy igen csinos kis magánkönyvtára, melyben • a figyelemre méltóbb darabok magyarázatos bibliák és I Spurgeon müvei voltak. Ezekre vetettem szemeimet. Rendkívül örült és nagyon megtisztelve érezte magát. Es ez alapon megindult köztünk a hittani eszmecsere. Sokat beszélt örömtől sugárzó arccal Spurgeon londoni