Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-03-12 / 11. szám

működésének csoda hatásáról, a megtérésről, az újjászületésről ; majd megvallotta, hogy ő azelőtt nagyon rossz ember volt, mig az Isten a megjobbulás alkalmát meg nem adta neki Ez időtől fogva azután, a mi beszélgetésünk valóságos Spurgeon-cultussá változott. Ekkor jött tudomásomra, hogy Nagyszalontáról egy iparosforma ember szokta őt meglátogatni, a kit ő is megszokott keresni lakóhelyén. Mikor ez az ember nála volt, bezárkóztak rendesen, s állítólag Nóvák tanítgatta. Hn nem tudom, ha nem Kornya volt-e; a névre már nem emlékezem. Ki lehet ez, mit művelnek ezek ? törődtem magamban. Sőt nem sok idő múlva megkérdeztem, sajnálatomat fejezvén ki egyszersmind a felett, hogy ezt a kedves jó barátját nekem be nem mutatta. Es megvallotta, hogy ez az ő lelki fia, a kiről elmondhatja Pál apostollal : »én szültelek tégedet.1

1

Majd elbeszélte múltját, hogy milyen gonosz ember volt; de ő megtérítette annyira, hogy most már nagyon kegyes ember. „Oh ! ha ily jó akarat volna a gyomaiakban® tette utana, mély sóhajtással ; de „ezeknek nem kell a jó, inkább káromkodnak.4 Nem volt többé kétségem, hogy ez az ember a baptizmus, illetőleg nazarenizmus híve, s hogy a téritgetés munkáját már Gyoman is megkisérlette. O %

hivöknek4

mondta a nazarenusokat, a kiknek p. o. orosházai gyülekezetét nem győzte eléggé magasztalni. Én pedig most mar a beszélgetést a belmissióra fordítottam s erősen kezdtem előtte hangsúlyozni, hogy igaza van Spurgeonnak ; mert nemcsak a templomban kell a lelkipásztornak az ő híveivel találkozni, de a társadalomban és csaladokban is, különben nem ismerheti alaposan híveinek lelki szükségeit s azokat az eseményeket, melyek a gyülekezetben időnként felmerülnek. Es kijelentettem azt is, hogy a belmissió szent munkájára kiváló figyelmet fogok fordítani, az idők jeleit szemmel tartom, s megkezdem a lelkipásztori látogatásokat. Az ismeretséget pedig fentartottam vele továbbra is, ugy hogy soha sem volt biztosítva, mikor nyitok reá ajtót. És mindezekkel őt annyira megkötöztem, hogy részint a személyem iránti figyelem, részint pedig a tőlem való félelem miatt, nem ítélte célszerűnek a mozgolódást. Az ő próbakisérlete tehát Gyomán nem hagyott nyomokat maga után ; én azonban míg egyrészről nem birtam eléggé hálákat adni a gondviselésnek, hogy ezt az embert ily szép szerével megkötözhettem : addig másrészről nem egyszer elgondolkoztam ezen kérdés felett : mi vált volna ebből az emberből, ha egyházi pályán érvényesíthette volna buzgóságát és valóban gazdag adományait ? (Folyt, következik.) Garzó Gyula. A brassóvidéki ág. ev. egyházmegye 10 magyar hitközségeinek egyházi elszakadási- s magyar esperesség meg alkotási ügye 1874 szeptember 3-tól — 1870 március 1-éig, illetve 1877 október hó 19-éig. I. Nagyméltóságú vallás és közoktatási m. kir. Miniszter ur! Hogy a hitközség kapcsa valamely anyaszentegyház mind valamennyi tagjait állandóan és boldogitólag egybe fűzhesse : arra főkellék az érdekközösség, a terhek viselésében és a jogok élvezetében : a testvéri egyenlőség elveinek részrehajlátlan alkalmazása. Ezek nélkül a kapocsnak hova-tovább mindinkább lazúlni kell, mig utóvégre kikerűlhetlenűl bekövetkezik annak teljes elszakadása, s az érdekeikben és jogaikban sértett tagok más kapocs fűzésében kénytelenek biztosítékot keresni azoknak megóvására. Egy elfogulatlan visszapillantás az alulirt brassóvidékbeli magyar ág. ev. egyházközségek szomorú történelmére, összehasonlítása ezeknek — az ugyan ezen vidékbeli szász ág. ev. egyházközségekkel kell csak : s azonnal az utóbbiak kimagasló fejlettségi foka rendezettsége és virágzása, ellenben emezeknek hatramaradottsága kész bizonyság, hogy mióta e kétnyelvű és nemzetiségű egyházközségeket a hitközösség egybe fűzi: sem az érdekközösség, sem a jogegyenlőség szép napja — nem árasztotta reájok egyenlő mértékben — tenyésztő, boldogitó sugarait. Nem akarjuk a régmúlt időket idézni, és azok emberei s mostoha sötét szelleme ellen vádat emelni. Oly tények mint p. o. hogy 1848-ig még papjaink szabad valasztási jogával sem bírtunk, s még csak 1861-ben lettek papjaink hosszas küzdés utan egyen jogosítva a szász papsággal : elég következtetést engednek — a még ezen időket is megelőzött idők szellemére, s azon állapotra, melyben atyáink voltanak. Nem akarjuk recriminátiokra felhasználni még az újabb időben rajtunk ejtett különféle sérelmeket is. De, hogy okadatolatlanúl vádolni ne láttassunk: még sem szabad legalabb annyit említés nélkül hagynunk, menynyire sértő volt ránk nézve, hogy képviseltetés nélkül lévén anyaszentegyházunk törvényhozó testületében, oly törvényeknek kellett hódolnunk, melyeknek hozásába magunk be nem folyhattunk, s melyeknek épen a miatt egy része p. o. a papi választásról szólló szakasza szorosabb vizsgálat mellett reánk nézve épenséggel alázó, sőt veszélyes. Nem szabad azt is elhallgatnunk, mennyire fájt nekünk, hogy az állami 16000 forint dotatiónak — mely pedig az egyetemes, tehát magyarokból is álló erdélyi ág. ev. anyaszentegyház részére adatott — stipendiumokra és szegény egyházak s iskolák segélyezésére szánt részei — amaz csak némethoni egyetemeken tanuló ifjak részére, — ez csak ritkán és ekkor is vajmi csekély arányban fordittattak magyar, pedig sok szükséggel küzdő egyházközségeink segélyezésére, mi miatt többek között oda jutottunk, hogy már papi pályára képzett fiaink nincsenek is.