Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-03-05 / 10. szám

titkos társulat elnöke volt. A dékán elé idéztetve, így szólott: „Igenis, én a pánszlávizmus hive vagyok ! Szív­vel-lélekkel akarok küzdeni azon eszmékért, melyeket a pánszlávizmus hirdet. Ma még fiatal lévén csak ápolom keblemben a lelkesedést a pánszlávizmus iránt, de ha majdan az élet küzdterére fogok lépni, kész leszek testestül-lelkestiil a pánszláv eszmékért harcolni, s élni-halni azokért.® A joghallgatók, e fanatikus társukat, más forrásból vett érte­sülésünk szerint, egyhangúlag kizárták, s kérvényt nyúj­tottak be a tanári karhoz, melyben Marschal eltávolítá­sát kérték az akadémiáról. A kérvényt minden jelenlevő tag aláirta, egy kivételével, ki önkényes eljárást látott a kérelmezésben. Részünkről ez ügyre nézve az a meg­jegyzésünk, hogy soh'se féltjük mi a pánszláv eszmék elhatalmasodásaiéi azt az intézetet, mely egy Czékus fő­felügyelete alatt áll, ki a rőczei űzelmekkel szemben is megmutatta, hogy mikép kell erélyesen s a mellett kellő tapintattal elbánni a pánszláv atyafiakkal. Ezeket írtuk a Felv. K. és az Eperj. Ujs. alapján, midőn, nagy meg­nyugtatásunkra kezünkbe akad Hörk József theol. tanár­nak a Függetlenségbe beküldött nyilatkozata, melyből ki­emeljük a következőket: A vizsgálat alapján kisült, hogy egy! első éves jogász Marschal Gusztáv, a tótajku ifjak­ból egy titkos szlávkört akart alakítani. A tanári kar ezek folytán Marschalt mint az ifjúságra veszélyest kiutasította. Összesen volt 11 vádlott, u. m. i jogász, 2 hittanhall­gató, 7 képezdei és egy gymn. növendék. Ezek közül teljesen felmentetett egy hittanhallgató és egy képez­dész, mert épen ezek vallomása adta a tanari kar ke­zébe az Ariadné fonalat. Egy jogász nemzetiségi titkos társaság alakításának kísérletében bűnösnek mondatik ki, s „consilium abeundi8 -ra ítéltetik. Egy hittanhalgató tevőleges részt nem vesz, de mert mint (senior) a ta­nári kar mandatariusa a feljelentést meg nem teszi, harmadfokú büntetést kap. Az elámított képezdészek szigorúan büntettetnek. Egy gymnáziumi s egy képezdei növendék, mert ezekkel társalgott, megrovatik, s ebből a Felv. Közi. „23 pánszláv theologust és praeparandistát® teremt elő. A m t. közönség megnyugodhatik abban, hogy az eperjesi kollégium minden tagja, igaz és hű hazája iránt, s ha netalán valamelyik csorbát akarna ejteni hazafiúi erényein, azt kilöki, mint az egészséges test a kóros anyagot ! * A gömöri ref. egyházmegye köréből. A náp­rágyi gyülekezetben énekkar alakult, melynek létreho­zása s kiképzése főkép Nagy János segédlelkész érde­méül róható föl. — A zsipi egyháznak Farhas Abra­hámné urnő száz írt értékű keresztelő medencét és kelyhet adományozott. Ugyanezen egyház felekezeti népiskolát szándékozván építeni, a téglaégetéshez szükséges faanya­got Fáy Vilctor bodolói földbirtokos volt szíves fölaján­lani. — Kövecsesen egy r. kath. szegény asszony a templomi szószéket posztóval díszesen behúzatta, hálából azért, hogy fia a ref. gyülekezet iskolájában kitűnően kiképeztetett. — Hanvan egy ismeretlen jótevő 50 frtot bocsátott az iskolaszék rendelkezésére, a célból, hogy ez összegből szegény gyermekeknek ruha- és tankönyv­segély adassék. * A belső-somogyi ref. egyházmegye alsok-sar­kadi gyülekezete — mint a Somogy irja — Angszter József pécsi orgonakészitőnél 8 octávos orgonát rendelt meg, mely mar a jövő hónapban fel fog állíttatni. * A szabadszállási ref. egyháztanács szegény isko­lás gyerekek ruhával ellatására az egyház pénztárából 200 frtot utalványozott. Nemeslelkü intézkedés, mely nagyobb egyházaink számára követendő például szolgálhat. * Boszniában nagyban szervezkedik a kath. egyház. Politikai szempontból még mindig kétséges vájjon occu­paltuk vagy annectáltuk-e azt a köves országot, de hogy a kath. propaganda teljesen rá tette a kezét, s tényleg annectalta, immár kétségbevonhatlan, bevégzett tény. E héten már kath. hetilap is indult meg Boszna-Szeráljban, melynek címe „Jézus szive®, szerkesztője Göszl János ér­seki titkár * Gyászhírek. Erdélyi Sámuel a kolozsvári ref. fő­tanoda pénztárnoka, állítólag magán anyagi zavarok miatt főbe lőtte magát. A 70 éves aggastyán hét órai halál­küzdelem utan hunyt el s a gondjaira bízott pénztár száma­dasait, a kulcsokkal együtt, Hegedűs István igazgató­tanárhoz címezve, teljes rendben hagyta hátra. A szo­morú eset után nyomban megejtetett pénztári vizsgálat kiderité, hogy a főtanoda pénztára semmi kárt sem szen­vedett. Elhunytáról a következő gyászjelentést vettük : „A kolozsvári ev. ref. főtanoda előljarósága mély meg­illetődéssel jelenti, hogy Erdélyi Sámuel tanodai pénz­tárnok életének 72-ik évében váratlanul elhunyt. A fő­tanoda benne hű és becsületes hivatalnokát vesztette el, ki 32 évig feddhetetlen becsületességgel, lankadatlan buzgalommal kezelte a főtanoda pénztarát. Az élet terhe alatt összeroskadt a pálya szélén. Részvét és köztisztelet kiséri sírjába. Tetemei f. hó 3-an fognak rövid ima után a közös sírkertbe kikísértetni.® — A nemrégiben elhunyt Zsilinszky Mihály tótkomlósi ev. lelkész hű neje, a tótkom­lósi jegyző derék leánya, szül. Csórf 'óly Berta, m. hó 25-én élte 27-dik évében követte férjét az örökkévalóságba. Két kis arva siratja benne egyetlen, utolsó támaszát. — Schwarz Károly ügyvéd, a késmárki ev. egyháznak volt felügyelője, egyházunk buzgó tagja, m. hó 19-én hosszú szenvedés után 67 éves korában a jobblétre szenderült. Átalános részvét közt végbement fényes temetésén Lin­berger István városi lelkész tartotta a gyászbeszédet, mely­nek végeztével Palcsó István igazgató búcsúztatta el a lyceum egykori nagyérdemű felügyelőjét. — Christ­mann Sámuel sztrázsai kiérdemült ev. tanitó 75 éves koraban elhunyt. — Vörös Károly fővárosi előkelő polgárt s a budapesti ref. egyház buzgó egyházfiát súlyos csapas érte. Szeretett neje, a köztiszteletben állott Horváth Li­dia asszony élete 57-ik, boldog házasságának 39-dik évében néhány napi szenvedés utan m. hó 29-én elhunyt. Nagy­számú csalad, férje, 5 gyermeke, s 3 kis unokája siratja a boldogultat, kinek temetése az ág. h. ev. egyház szer­tartásai szerint nagy fénynyél, s még nagyobb részvét közt ment végbe. Áldás poraira! — Kollár János urat, a szarvasi ev. egyház buzgó felügyelőjét nagy csapás érte szeretett neje elhunytával; a kiadott gyászjelentés a következő : Id. Kollár János ügyvéd, úgy maga mint gyermekei János, s neje Dömötör Ida, János, Ida, Klára gyerme­keivel ; Auguszta s férje Törő Lajos, Janka, Lajos, Ida gyermekeivel; Jolán, s férje Benke Gyula, Pál, Jolán, Marcsa, Ilonka, Gyula gyermekeive ; Etelka, s férje Ponyiczky János, Etel, Kálmán, Gizela, Jenő gyermeke­ivel; Lajos; Blanka s férje Jancsovics Péter, Zoltán, Etel, István gyermekeivel; Ilonka, továbbá testvére özv. Placskó Istvánné, sz. Winterlich Zsuzsanna, gyermekei és unoká­ival, úgy dr. Télesy József s neje Héring Anna, és gyer­mekei valamint özv. Oertl Ferencné, sz. Kollár Teréz s végre számos rokonai nevében bánatos szívvel jelen­tik telejthetlen hites társa, édes anyjok, nagyanyjuk, test­vérjök, illetőleg anyós és sógornőnek Kollár sz. Win­terlich Auguszta életének 58-ik, boldog házasságuk 33. évében február 24-én esti 7 órakor szív-szélhüdésben történt gyászos kimultát. A megboldogult hült tetemei f. hó 26-án vasárnap d. u. fognak az evang. ó-temető­ben örök nyugalomra tétetni. Béke hamvaikra.! Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: IDr. 33a.llag"i Zbvduóx. DEUTSCII M.-féle művészeti intézet Budapesten,

Next

/
Thumbnails
Contents