Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-02-12 / 7. szám
ezen közérzületünkben nem osztozkodnának Önök is ! , . . Ha bevalljuk itthon és bevalljuk oda künn, hogy igen számosak, különösen tót egyházaink közül azok, a melyeknek tanitói maguk is alig olvasni-irnitudó zsellérforma vagy megbukott iparos-féle emberek,, és azt kérjük : az ifjúságot ez időszerint nem szabad nevelésoktatás nélkül hagynunk, prot. tanítókat kell képeznünk, a kik különösen a tót egyhazakban a jövő nemzedékét a kor és szent vallásnak követelményei szerint oktat, hassák, — e célból tanitó képezdéket állítottunk, ezeket ha segélyezzük, azáltal a legégetőbb bajunkon segítünk, a legsiirgősb mentési munkát végezzük ! és ha ezen esdő szózatunkra azutan Felső Lővő, Sopron, majd Eperjes képezdéje hathatósan segélyeztetik . . . nem veszi-e ennek közvetve hasznát a haza minden egyhaza ? nemzetiségi különbség nélkül A mikor a Tisza arja Szegeddel együtt az ottani ev. egyhazat is az enyészet szélére sodorta, nem-e siettünk mindnyájan a , mentés* munkájában tehetségünk szerint résztvenni ? Csak nem veszik a tót atyafiak még azt is rossz néven, hogy a gyámintézet és a G. A. egylet is siettek hathatósan a mentés munkájához hozzálátni? .... A mikor elemi csapás egyszer H.-Vécsét — még csak nem rég az enyészet torkából kiragadott ezen egyházunkat — majd másszor Abauj-Szántót érte pusztitólag, nem tartják e az atyafiak ott a Vag körül természetesnek, hogy folyamodó többi egyházaink a sújtottakkal szemben és az ő érdekökben kérelmeiket visszavontak. Nálunk legalabb ily alakban is nyilatkozik a könyörülő keresztényi szeretet! . . . . Vagy a mikor a Miskolcra borult rémes éj hirére az oly érzékenyen sújtott ottani kartársaknak, atyafiaknak és magának az egyháznak is mentésére imáinkkal, filléreinkkel, forintjainkkal az ország minden vidékéről siettünk, és a mikor ezen egyház mentési munkájára némethoni testvéreinknek is iranyittatott a figyelme, — történt-e ez altal egyéb, mint az, hogy kifejezés adatott azon gondolatnak : Miskolc egyházának, elemi és felsőbb tanintézeteinek, gimnáziumának fennakadás és szünetelés nélkül tovább működése, virulása nem pusztán helyi érdek, mert ezen egyház működése áldásosán hat ki egy nagy vidékre : ott tehát vallvetve mindnyájunknak tenni, ajánlani, kérelmezni, menteni kell, mi mellett a Mindenható bizonyosan kedvesen veendi, ha még egyideig a maga rozzant templomában dicséri őt Zsaskó ! Vagy ha a katholizálás megdöbbentő sikerei altal gondolkozóba ejtetünk, és azon meggyőződésre jutunk : a mentés munkáját édes mindnyájunkon, különösen a protestáns nőnevelésen is kell kezdenünk .... és ha aztán a gyámintézet egy lelkes egyházunkat — Rozsnyót segiti, a mely erőinek minden megfeszítésével felső leánytanodat nyit, melynek aldasait a magyar-némettel együtt a tót is fogja élvezhetni, és ha ma-holnap a gyámintézet a G. A. testvéreknek is bemutatja protestáns buzgóságunk ezen legújabb zsengéjét .... nem fogjak-e a tót atyafiak is egyesitni aldó imáikat az Istenhez és kérelmeiket a testvérek szeretetéhez a mi imáinkkal és kérelmeinkkel? Vagy a mikor az 1879-iki ínséges évben árvaságra jutott számtalan prot. gyermekeinket mindenkitől elhagyatva, vezetés — oltalom nélkül az erkölcsi pusztulásnak láttuk indulni és sokat az ellentábor altal magahoz kerittetni . . . . ha azáltal indíttatva a már a központban fennálló protestáns árvaházat a gyámintézet segedelmére annál sürgősebben ajánlotta, és ha majd a szintén Rozsnyón keletkezőben levő, a hittestvérek buzgó áldozatkészsége folytán létesitendett uj árvaházat. — mely hivatva lesz sok tót árvát is felvenni, a prot. egyháznak megmenteni, az erény utján megtartani, — ajánlani fogja itthon is, a távolban is a testvérek segitő figyelmébe .... nem fognak-e kérelmei ott Szakolca-Nyitra vidékein is könyörülő szivekre talalni ? Vagy ha a köztiszteletre méltó gyamintézeti ügynök, a ki a közegyház testén a sajgó sebek közt a legvérzőbbeket már tiszténél fogva is legjobban ismeri, Dortmundban, a G. A. egylet főgyülésén így beszél: uraim ! a mentést legsürgősebben ott kell munkálni, a hol a katholikus tengerben mint kis szigetek egyes maroknyi evang. egyházaink az elnyeletés veszélyének kitéve lételökért nehéz harcot vivnak ; ezen egyházaink pedig a kath. püspöki székhelyeken és az ultramontanizmus egyéb főfészkeiben: Vác, Pécs, Sz.Fejérvár, N.-Várad, Szombathely, Buda, Újvidék, Szomolnok, Duna-Szerdahely, N.-Szombat. . . . , hat ilyen szózatra nincs-e ott a vágvidéki tót atyafiak közt egy-egy megáldó 8 Amen:s A gyamintézet szent munkájától, ügyintézői körültekintő, gondos, csakis a mentés gondolata és a testvéri keresztyén szeretet által vezérelt, nehéz kötelesség teljesítésétől az elismerő hálát megtagadni — halatlanság ! Föl kell tennem, hogy ha az Ur szőlejében munkálkodni hivatott sáfárok valamit tesznek, beszélnek, írnak : minden szavuk és cselekedetök mellett mindenek felett azt mérlegelik : mi hasznost, üdvöst céloz elérni szavam, tettem az egyhazra, társadalomra, embertársaim javára ? — Feltételezem azt a Korouhev itt tárgyalt közleményeinek is Íróiról. De ha aztan azt kérdem : hogy voltaképen kinek hasznaltak hát a gyámintézeten csorbát ejteni szándékozó alaptalan gyanusitgatasaikkal, igaztalan vádjaikkal? akkor én arra feleletet nem találok sehol sem. Azon hálátlan munkájuk, hogy az áldólag működő gyamintézetet és a G. A. egyletet sárral megdobálni megkísértették, . . . , bizony az nem irigylendő munka ! Vagy talán a tót egyházaknak hajtott az ő föllépésök a gyámintézet ellen nagy hasznot ? Érintsük hát még ezen kérdést. Erre is a gyámintézet számadatainak egybevetése elég kimerítő feleletet ad : lm' egy kép: Árva, Liptó, Turócz, Nyitra, Nógrád, Trencsén, Zólyom, N-Hont, Kis-Hont, Sáros-Zemplén néhány szaz lélek kivételével tisztán tót tíz esperesség 271407 lélekszám mellett 1881-ben: 855 frt 09 krt gyűjtött