Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-02-12 / 7. szám

tiil a könyvben adott vagy pedig más és milyen sorrendben tanítják ? 4. Különben is mi a véleményük e kátéra egészben s annak egyes kérdéseit és feleleteit illetőleg. Akik ez ügyben bármi tekintetben is tanácsolhatnának valamit esperességem határain belül vagy azon kívül, az ügy érdekében, kérem, hogy mihamarabb, legkésőbb március végéig tenni szíveskedjenek ! Cegléd, 1882 február 7. Törölc József. lelkész s alesperes. TARCA. Hát mégsem ! Tudják önök azt az adomát, midőn a pincér fölrázta álmából az angolt. „Uram! ébredjen, tűz van!4 Hol ? kérdezte egykedvűen az angol. „Ide harmadikház,4

felelt a pincér. „Majd akkor keltsen föl, — szólt az angol a másik oldalára fordulva, — ha a szomszédszoba kigyuladt/ s aludt tovább. így van a legtöbb ember a nazarénismus ügyével, ha az még történetesen nem terjesztette ki odáig pókhálóját. Elnevetik, semmibe sem veszik, sőt akadnak olyanok is, kik minden hibát egyenesen a lelkészekre hántanak. így p o. Földesen is a lelkészt okolták, mintha az nem tette volna meg ellenök a kellő lépéseket. S im, a lelkész nyilatkozataból kiderül, hogy mindent elkövetett a baj meggátlására. Ha a filokszera beveszi magát, a leggondosabban mivelt szőlő is elpusztul. Nem mondom, hogy a nazarénusok s futkározó baptisták ily óriási pusztításokat tehetnének az Ur szőlőjében. Hasonlatom csak arra vonatkozik, hogy azok terjedését egy ember, bármily tapintatosan járjon is el, meg nem gátolhatja, a hová magát befészkelte, ott ez a penész terjed. íme ! most olvassuk az Egyetértés hírei közt, hogy Gyomán újra felütötte fészkét s Garzó Gyula újból prédikációkat tart ellenök. A legtekintélyesebb egyházakban, melyeknek kitűnő lelkészeik vannak, mihelyt valahogy a baptisták befurakoznak, mindjárt szereznek híveket. Vallásos rajongásra hajló beteges kedély mindenütt van ; s olyan ez mint a görcsös nevetés, ráragad másokra is. Igazi szellemi difteritisz. Csirái elterjednek a légkörben s mérgező hatásuk hova tovább terjed. Aztán meg az a zseb ! az a zseb ! Hiszen nyíltan hirdetik, csak térjenek hozzájok, majd meglássák, hogy nem kell tartani papot, kántort, tanitót, s mihelyt pénzről van szó, a népet könnyen el lehet szédíteni. Most már miután látják, hogy a világi hatóság nemcsak nem gátolja működésükben, de sőt protegálja, fennen beszélik, hogy őket egyenesen a minisztérium küidi. S hazug ámitásaiknak hisz a nép, mert hiszen olyan mondja ezt, a ki közülük való. E lapok egyik mult számában olvastam, hogy a nazarénusok történeti fejlődését kezdettől fogva figyelemmel kiséri. Teljesen igaz s azért irom e néhány sort, hogy ujabb adattal szolgáljak. Laczházán legelőször egy Huszár Sándor nevű nazarénus volt. Egymaga került ide. Vallásos rajongásában megcsonkította önmagát Nevettek rajta, gúnyolták. Majd aztán felment Pestre a baptistákhoz s lehozta magával Kornyát, ki egy hétig hintegette itt a konkolyt. Ekkor tartottam a „futkározó hamis atyafi4

című három beszédemet. Elmentem személyesen azon egyé" nekhez, kiket meglátogatott. Volt is eredménye eljárásomnak, mert a kicsiny sereg szétoszlott. Egyet azonban mégis hálójába kerített, ez megint másikat. Ugy hogy mai napság három bemeritett hivő van Lacházán. A mult héten aztan itt terem egy Szlávics József nevű szerb baptista. Egészen ifjú ember, sáppadt beesett arcu. A vallásos rajongás kinyomata ül arckifejezésén. Mit tesz ? Házról házra jár. Hordozza s köti mindenki nyakára „Kik a baptisták?4

című fércelményt, mely Ilornyánszky Viktor nyomdájából került ki. A histórián pedig a nép kap. Hallván, hogy esténkint gyűlnek össze, elérkezettnek véltem az időt, hogy személyesen is közéjök menjek, mert azt híresztelték, hogy a papnak nincs bátorsága velők szemben állani. A kicsiny ház zsúfoltig megvolt telve. Egyik itteni baptista volt a kántor s az ifjú ember prédikált. Beléptemkor mindjárt azt mondtam neki, hogy nincs ellene semmi kifogásom, ha a tiszta evangeliomot tanítja, de óhajtanám, ha p. o. megtenné azt, hogy az általam kijelölt themát venné föl, s felnyitottam Luk. ev. V. 4. kérve őt, hogy húzzon párhuzamot ezen halászat s a közt, mely Ján. XXI-ik részében van leirva. Erre azt mondta; ez a felszólítás nem a szent lélektől ered ; én azt prédikálom, melyet nekem az Ur kijelentett. S kezdett beszélni Ján. VII. 4. verséről. Nem lehet leírni azt a zűrzavaros előadást. Mindennek a volt a vége, hogy térjenek meg, mert elközelített az utolsó idő. Egyszer így szólt: „engem bolondnak neveznek, nem bánom, azt mondják nincs eszem, nem bánom ; de én amit mondok, Isten által mondom. Édes idvezitőnk is azt mondá ; „ha pofonvágnak, tartsd másik felől ! (szóról szóra így mondta.) Ekkor közbe vágtam, azt mondva, hogy nem jól idézi a sz. Írásbeli helyet. De erre csak fejét rázta. Végre félórai zagyvalékos beszéde után én szóltam az egybegyűlt néphez, s mivel besúgták nekem, hogy egyeseket azzal ámít, csak meritkezzenek be, elmosattatnak minden gonoszságaik, a fősúlyt erre fektettem, kimutatva, hogy a bemerités nem tette jóvá sem Júdást, sem Anániást, sem Démást, míg ellenben az a lator, ki a keresztfán felfüggesztetvén, megtért, minden bemerités nélkül megnyerte a menyországot. Nem akarom hamarosan elősorolni, mit hogyan beszéltem ; de utaltam arra is, hogy mennyivel tartozik a magyar ember a reform, egyháznak. Rámutattam az álszenteskedés egyes példáira. A nép ezt is épen oly türelemmel hallgatta. Megcáfolván érveit, otthagytam. S ekkor kezdődött el az a cselfo-