Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-12-25 / 52. szám

után nagybátyja mellett Krakkóban képeztetett az egyházi pályára. 1513-ban tanulmányainak bővitésére és befejezésére Rómába ment s látogatta az ottani híres gymnásiumot, hol közel 100 tanár tanított, azután a bolognai egyetemre vétette fel magát. Öt évi távolléte után visszatért hónába s kanonoki méltóságot nyert; de már ekkor elégületlen lévén a kathol. egyházi viszonyokkal, két fivérével 1523-ban újra külföldre ment. Baselben megismerkedett Erasmussal s nála lakván, vele benső barátságra lépett. Erasmus hatása alatt barátkozott meg lassankint a reformáció szellemével. Azon nyelvtehetségnél fogva, melylyel természet szerint a lengyelek megáldvák, csakhamar elsajátította nemcsak a latin klasszikus, de a müveit ujabb nyelveket is, főleg a németet, mely később jóformán anyanyelvévé lőn. Mindannak dacára, hogy túlhalmoztatott papi méltóságokkal, dús jövedelmekkel, s végre veszprémi püspöknek is kineveztetett: pártolván a mérsékelt és lassan haladó hitjavitást, — melynek, habár eredmény nélkül, Lengyelországban utat törni igyekezett — nagybátyja, a lengyel prímás halála után Önként lemondott magas egyházi rangjáról, gazdag jövedelmeiről és ősi birtokáról és királya engedelmével 1538-ban zarándokká lőn a külföldön azon időre, rr*íg hazája őt viszsza nem fogná hívni az isten igéje valóságos szolgálatára, nem pedig hivalkodó pharizeusi életre vagy magas püspöki hivatalra, jelszava lévén: a jámbornak nincsen hazája a földön, mert keresi a menyországot. Először is barátjához Hardenberghez ment Mainzba, azután Löwenben végkép szakítván a kath egyházzal és papi hivataláról lemondván, egy derék egyszerű polgárleányt nőül vett, ki azonban már 1552-ben meghalt. 1553-ban Angolországban második házasságra lépett. Mind a két nejének családi neve ismeretlen maradt. 1540-ben keleti Friesiában Emden városában telepedett le. Itt két évi várakozás után, jóllehet már ekkor mutatkoztak élte végéig tartó súlyos testi szenvedései, oldenburgi Anna özvegy grófnő kívánságára, ki ekkor Frieslandot kormányozta, magára vállalta a superintendensi hivatalt, mely hivatalában az idemenekült németalföldi zwingliánusok, az ujrakeresztelők vagy mennoniták és a német lutheránusok küzdelmeinek közepette békítő és engesztelő szellemével ezen tartomány reformátorává s az ottani reformált egyház megalapítójává lőn. A lelkészek rendes gyűlései (coetus) által szigorú egyházfegyelmet létesített, az iskolákat javitotta, kátét és hitvallást szerkesztett és behozta a presbyterialis rendszert. Virágzó egyházmegyéjét azonban 1549-ben kénytelen volt elhagyni, mivel a lipcsei Interimnek magát alávetni vonakodott, Anna grófnő pedig nem érezte magát elég erősnek, kedvencét a német császár ellen védhetni. Ekkor meghívó levelek érkeztek Laskyhoz Londonból, főleg Cranmer érsektől, s a meghívásoknak engedve Londonba költözött át és ott megalapította a keresztény idegenek egyházát (ecclesia peregrinorum), mely eleintén német és vallon (francia) alföldiekből állott, később azonban angolok is csatlakoztak hozzá. Ezen község apostoli egyházalkotmánya, fegyelme és liturgiája által vetette meg Angliában és Németországban a reformált presbyterialis egyházrendszer alapkövét. Szabadalmat nyervén VI. Eduárd királytól, független maradt az angol papságtól és csupán vénei által kormányoztatott, kik mellett az úgynevezett próféták (világiak) is hetenkint magyarázták a szent irást s bírálták a lelkészek tanainak tisztaságát. Az egyház vénei szabadon választották ugy az egyházi-, mint a világi hivatalnokokat, kik közt nagy külömbség nem volt. E község csakhamar felvirágzott, hite, tiszta erkölcsisége, kereskedelme és ipara által. A katholikus Mária azonban 1553-ban kivándorlásra kényszerité az egyháztagokat. Lasky a maga egyházával Dánországon át Németországba, a türelmetlen lutheránus hatóságok és papok folytonos üldözései közt előbb Kopenhágában, aztán Rostockban, Wismarban, Lübeckben és Hamburgban telepedett meg. Hamburgban a vakbuzgó lutheránus lelkész YVestphal Joachim annyira ment, hogy a bújdosókat „az ördög martyrjainak" bélyegezte. Végre menedéket találtak az üldözöttek Emdenben és a Rajna mellett. Frankfurtban Lasky, Melanchton szellemében, Luther és Calvin közt közvetítve, üdvös befolyást gyakorolt a reformátió békés fejlődésére a pfalci választófejedelemségben és Hessenben ; ellenben Brenz Jakabbal, a württenbergi reformátorral való alkudozásai sikertelenek voltak. Ez alatt 1556-ban a lengyel országgyűlés az evang. hitvallásnak türelmet adott és az ottani protestánsok Laskyhoz fordultak azon felhívással, hogy térne vissza hónába és állana a reformátió élére. Ámbár királya Zsigmond, — ki hajlandó volt ugyan a hitjavitásnak orszá. gába való befogadására, de a ki félénk és önállótlan uralkodó volt, — nem hívta őt vissza, a mint pedig ő ezt óhajtotta : mégis haza tért. Lengyelország általános hitújítását, sőt még a prot. vallás nyilvános elismerését sem eszközölhette ugyan ki, de azért nagy sikerrel működött folyvást az evang. terjesztése, az egyház rendezése s megszilárdítása, a szentírásnak lengyel nyelvre való fordítása, tanodák felállítása körül ; létesítette továbbá az egyházi békét az ott lévő különböző vallásfelekezetek, t. i. a cseh testvérek, lutheránusok és reformáltak közt, végre az antitrínitáriusok tanainak megcáfolásában is hatalmas része volt. A roppant munka, utazások és küzdelmek azonban felemésztették úgyis már évek óta gyenge s szenvedő testi erejét. 1560-ban jan. 8-án lehelte ki hű, kegyes lelkét és „átköltözött e gondteljes nehéz életből a mennyei hazába.* Özvegyéről, valamint 9 árvájáról, a történelmi nyomok hamar elenyésztek. Egyik fia Samu 1598-ben tüntette ki magát mint lengyel követ a svéd udvarnál. 1880-ban halt meg az utolsó evang. hiten lévő Lasky; de ennek családi összeköttetését a lengyel hitjavitóval nem lehet kimutatni. Lasky szellemi családja a lengyel ev. egyház, létesítette Sendomirban a vallási egyesülést, melyben Lasky szelid békítő lelke teljes kifejezést nyert.